Sötét jövő

Modell sarok: Autók arra az esetre, ha beütne a krach

2016. szeptember 16. - Wittigen

Mindig is nagy érdeklődéssel figyeltem a miniatűr készítőket, MondoConon volt is szerencsém közelebbről is megszemlélni munkáikat a HammerTime Café munkatársainak. Már tervben is van a saját karaktereim megrendelése és kipingálása, de az egy máik történet. Anno én is szerettem modellezni, csak sajnos a zsebpénzem nem tette lehetővé (amikor egy 20 centis DeLorean modell 8990 forint, zaé az tud fájni), hogy olyan szintre érjek el, mint ami a következő képeken is látható.

Sajnálatos módon nem tudtam kinyomozni, hogy kik, miért, és mikor csinálták ezeket a gyönyörű modelleket, így hát csak azt tudom megnevezni, a post végén, hogy hol találtam.

Az első jármű donorját egy 30-as évek beli Bedford teherautó adja, amit a Pham An Vinh név/álnév mögött rejtőző személy alkotta (találtam egy linket, de nem hiszem, hogy ugyan arról a személyről beszélhetünk, bár ki tudja).

A második jármű már inkább dízel-punk zsáner büszke hírdetője, mintsem a posztapokalipszisé. Az ő donorja egy Messerschmitt Bf-109. A modell alkotója a Hakan név/álnév mögött alkotta meg. Szintén csak reddit meg zárt fórum linkeket találok, meg pinterestet (de ki pinterestről linkel, annak a pokolban külön fenntartott helye van).

A soron következő teherautó szintén Hakan munkáját dícséri. Ezúttal azonban nem dízel-punkot hanem egy igazi hegesztett világvége menedéket kapunk egy amerikai M939 teherautó és egy francia SA330 Puma helikoter maradványainak ötvözetéből.

És utoljára bónuszként egy tényleg lenyomozhatatlan alkotójú modell. Az ikonikus T2-es T1-es Volksvagen kisbusz átalakítva a világvégére. Biztos ami biztos, lánctalppal szerelve.

Néhány bónusz még amit találtam az átalakított Hippivagonról egy eldugott orosz fórumon.

via.: postmode

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr8011712455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása