Sötét jövő

Az Apple Alapítványt alapíttatott

2018. április 23. - Wittigen

Ha van a Dűnéhez mérhető kihívás (amit, ha emlékeztek, Jodorovsky megpróbált összehozni, és belebukott), akkor az Asimov mérföldkő értékű műve, az Alapítvány sorozat. Fun fact, talán 12-14 éves lehettem, mikor édesapám estimeseként olvasta nekem az Alapítvány első kötetét, és hittem azt, hogy az Enciklopédia Galactika egy valós könyv, és mondtam is, hogy talán meg kellene vennünk. (Azóta még várat magára, hogy elolvassam a sorozatot). Szóval, ahogy a cím is jelöli, az Apple sorozatot rendel belőle.

Elég érdekes keveréke jött öszse a készítőknek a sorozat érdekében. A forgatókönyvet David S. Goyer és Josh Friedman fogja írni (erősen ajánlom, hogy olvassák el az alapul szolgáló könyveket), akik küön-külön már bizonyítottak, Goyer és Friedman keze benne volt számtalan szuperhősös sorozatban illetve a Terminátor univerzuban, de azok semmiképpen nem tudományos fantasztikum ezen területét fedik le. És az a Skydance lesz a produkcióért felelős, aki az Altered Carbont is jegyzi (be kéne fejezni...). Mindenképpen érdekes felállás, de ha másért nem, akkor a díszletekért nem kell aggódni, ugyanis az Altered Carbon (vagy Cabron :D) vizuálisan lenyűgöző (a történet is tetszetős). 

Az Alapítvány adaptálását főleg a mérete teszi nehézzé. Több száz évet és társadalmat valamint karaktereket ölel fel. Többször is volt próbálkozás, Roland Emmerich (Függetlenség napja), a Fox, a Warner Brothers, de még az HBO és Jonathan Nolan ( Csillagok között) is szóban forgott, majd ezek annak rendje és módja szerint el is haltak. (Talán lehet jobb is.) Az Apple által rendelt sorozatról egyenlőre nem sokat tudni, azt sem, hogy csak a 3 könyvet (Alapítvány, Alapítvány és Birodalom, Második Alapítvány) fogják e "sorozatosítani, vagy esetleg az előzmény könyveket is. Minden esetre a rajongók körében hatalmas spekuláció övezi a projektet. A megjelenés dátuma ismeretlen, de úgytűnik, hogy az Apple saját, excluzív videó streaming felületén lesz majd csak elérhető. (Mostanság mindenki a Netflix bevételének egy részére pályázik, szóval mindenki streaming szolgáltatást nyit, és úgytűnik nem értik meg, hogy nem fogok 600 különböző oldalra előfizetni...)

via.: Arstechnica

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr4313830666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása