Sötétjövő

3D nyomtatott testrészek, a következő szint

2018. augusztus 06. - leventex97

Fémből nyomtatott testrészpótlékokról itt, műanyagból készültekről meg itt írtunk. Ezúttal kalandozzunk el az anyagtechnológia más terei felé. Íme az első 3D nyomtatott szaruhártya, mely reményt adhat a látássérülteknek.

A világon jelenleg is kb 10 millió ember vár szaruhártya transzplantációra (további 4,9 millió pedig már vakságban szenved), hogy megelőzzék az ily módon történő megvakulásukat, de donor sajnos kevés akad. Erre a fennálló problémára jelenthet megoldást az új technológia. A newcatle-i egyetemen két kutató, Dr. Steve Swioklo, és Prof. Che Connon sikeresen nyomtattak egy kísérleti eljárással beültethető szaruhártyát. Ehhez először létre hoztak egy speciális, nyomtatóba tölthető ún.: bio-tintát alginátból (egy viszkózus, gumiszerű anyag, mely barnamoszatok sejtfalában nagy mennyiségben fordul elő)  és kollagénekből. Majd ezt vegyítettték egészséges donoroktól származó szaruhártya sejtekkel, s láss csodát, illetve LÁSS! 

Itt egy link a tudományos publikációhoz, alant meg egy kis videó

Még ugyan nem engedélyezett eljárás, de ha a titánium koponyapótlékot engedélyeztették, akkor ennek sem nagyon látom akadályát. Az ötlet megvalósíthatóságát már bebizonyították, mostmár csak a biztonságosságát kell.

via.: NCL.AC  

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr2514073365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.