Sötét jövő

Rövidfilm kvadráns: Vödörfejűek

2018. december 10. - leventex97

A Vödörfejűekről már írtunk, bár akkor még csak trailer szinten létezett, de egy napja elkészült, és meg lehet tekinteni teljes dicsfényében, úgyhogy tessék, csak tessék. Lehet, hogy lesz benne ismerős hang, legalább is a Templin Institute nézőinek biztosan ;) Mint ahogy azt már mondtam a másik posztban is, a rajongók nagy része régóta áhítozik olyan történetek után, ahol a lázadók nem a jó kisfiúk és kislányok, hanem ugyan úgy hulladék alakok, mint bárki más. Az első ilyen apró mozzanat a Zsiványban volt, de az igazi anyagot mégiscsak a rajongók szolgáltatják. A kisfilm igazán kiemelkedő, nem igen lehet rá panasz, a helyszínek, a jelmezek, mind minden kiváló. Egy-két apró mozzanat van, ami kicsit illúzó romboló volt számomra. Az egyik az, hogy amikor (és ez talán nem spoiler) a rohamosztagosaink erős tűz alatt vannak, és fedezékbe kellene vonulniuk, akkor akit közelről látunk az talán rendesen fut, de a háttérben lévő épphogy kocog, mintha riasztás lenne a Halálcsillag fedélzetén, én olyan gyorsan rohantam volna, amilyen gyorsan csak tudtam volna. A másik pedig a befejezés, (és ez TUTI SPOILER) mert eddig nagyjából az összes birodalom vs lázadók filmben az egyik fél valahogy túlélte. De az utolsó csak az én személyes sirámom, nem több, az alkotás igazi csemege.

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr8514468616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.