Volt már figura mind kettőből, de most hozok egy kombó posztot, ha valami nagyobbra vágynál. JÓVAL NAGYOBBRA.
Volt már figura mind kettőből, de most hozok egy kombó posztot, ha valami nagyobbra vágynál. JÓVAL NAGYOBBRA.
2012ben Ridley Scott egy ígéretes filmmel lehelt új erőt a régóta dormant alien világba, ez volt a Prometheus. És az egy jó film volt, én pedig ezezn a hegyen halok meg.
1 helyszín, kevés karakter, nulla cg. Így borítékolható volt, hogy megnézem, és nem döntöttem rosszul.
Random facebook poszton keresztül bukkantam rá ezekre az amúgy egész baráti áron kínált zománcozott mandzsetta gombokra, mely egy rég elfeledett gyerekkori emléket oldott fel (meg a vágyat, hogy újra feltelepítsem a játékot, és végre egyszer BEFEJEZZEM (asszem a vizes pályánál hagytam mindig abba mert nem tudtam angolul).
Az oligarcha vérvonala eddig a legjobb novella eresztés, ahol hagytak amatőr/félamatőr írókat kiteljesedni, olyan időszakokra és helyekre kalandozhatunk el, ami kevésszer lett érintve az univerzum fennállása alatt.
Nagyon ritka a Fallout anyag, pedig az kvintesszenciális posztapokaliptikus történet a javából. Jelen filmünk (mert bátran nevezhetjük ennek) egyik közbülső elemével már véletlen foglalkoztunk, és már akkor felkeltette az érdeklődésem, de aztán ez is egy olyan dolog lett, amit évekig halogattam. De nem tovább!
Eleve nagy a vita a generatív algoritmusok és azok használata körül, legyen az etikai, környezetbéli, vagy egyébként a tény, hogy elárasztja a szemét megfékezhetetlenül az életed. És ha azt hiszed, hogy nincs rosszabb, akkor kösd fel a gatyád, mert amint megvan a kontinentális talpazat, valaki csákányt ragad és elkezd követ bontani.
Már volt a Cherno Alpha figura, és most itt van a sokkal részletesebb poszterfiú, a kék atomszörnyeteg, a CIG... akarom mondani, a GIPSY DANGER!
Számomra annyira érdekfeszítő volt az a tanulmány, amit a jövő társadalmainak figyelmeztetésére írtak, azzal a feltétellel, hogy mi kihalunk. Hogy amikor találtam még kettőt, tudtam, hogy azonnal írnom kell róla.
Az első Ersatz kisfilm nyilvánvalóvá tette, hogy a kisfilm világa nem épp szokványos. Az Árok ebek rátesz még egy lapáttal.