Mindenki ismeri remélem az Apollo 13 katasztrófáját feldolgozó filmet Bill Paxtonnal és Tom Hanks-szel a főszerepben. Ez a kis írás a film készüléséről szól, ami engem is jócskán meglepett. Ahogy a címben is írtam, nem cgi volt, és a NASA keze is benne van a dologban. De hogy jön ehhez egy üstökös?Sok film készült már ami, az űrben játszódik, de viszonylag levés van, ami null garavitáción. Tehát a legtöbb filmben "szimulált" vagy jobban mondva mesterséges gravitáció van jelen, és a karaktereink a saját két lábukon mentik meg a földet (Armageddon). Azonban akadnak kivételek. Pl.: a Gravity című film George Clooney-val és Sandra Bulockkal a főszerepben (megjegyezném, hogy véleményem szerint az a film egy kalpag sz@rt sem ér a szememben) és a cikkünk tárgyát adó film, az Apollo 13. Csak egy óriási különbség van a két film között. Az előbbi cgi, az utóbbi pedig valós súlytalanságot ábrázolt. Mutatom, hogy a gravityben hogyan oldották meg:

Drótokkal és huzalokkal vannak felfüggesztve a szereplők, majd az utómunkálatoknál eltüntetik ezeket a "kiegészítőket". Ezzel a metódussal semmi baj nincsen, fel se tűnik igazából, hogy fel vannak függesztve, egyedül talán a korai filmeknél a természetellenesség tűnhet fel a mozgás közben, ugyan is ahelyett, hogy lebegnének, inkább fel vannak függesztve. Az Apollo 13 (nem a 18) már más tészta. Ők tényleg megtapasztalhatták az űr tulajdonságait (mínusz hideg és üresség) az egyetlen lehetséges módon. De hát a Szárnyas fejvadász repülő autóitól is messze vagyunk, nem hogy a súlytalanság kamráktól. De akkor hogyan oldották meg? Itt jön képbe egy üstökös. A Hánytató Üstökös nevű repülő, ami a NASA tulajdonát képezi, és az asztronauták súlytalansághoz szoktatását végzik vele. Ő az:

Eredeti link: Vomit Comet

Egy kis háttér: A Vomit Comet ( avagy Hányó üstökös, vagy Hánytató üstökös) a NASA Csökkentett Gravitáció kutató programjának keretén belül üzemelt, és a fentebb is említett funkciót töltötte be. Ezen kívül pedig filmeket forgatnak a segítségével. Na ebben forgott az Apollo is. Úgy érte el a súlytalanságot, hogy felment nagyon magasra, majd lebukott, és ezzel összesen 25 másodperc súlytalanságot lehetett kreálni. (kép forrása) Mindössze 25 másodperc. Ezért a készítőknek le kellett bontaniuk az összes olyan jelenetet, ahol az űrhajósok az Aquariusban és a landoló modullban töltenek lebegve, 25 másodperces snittekre. És valahogy meg kellett építeni egy hihető díszletet egy KC-135-ös belsejében. A NASA az elején nem volt túl meggyőzött, elvégre az egyik legbanálisabb hibájukról készült volna film, és nem sok jót gondoltak a szereplőkről, de szerencsére a színészek végülis meggyőzték Bob Wiliamset (Zero-G program vezetőjét), hogy működjenek közre, így az egész film a repülőn forgott. Összesen 612 parabolába került, hogy elkészüljön az összes jelenet, ami az űrben játszódik. Naponta maximum 60-80 parabolát tudtak csinálni, elvégre minden egyes ilyennél 10000 méter magasra kellett mászni, és félúton még kajálni is kell. Tehát 30-40 parabola, leszállás, pihi, tankolás, majd újra 30-40 parabola. Az első tesztrepülésen, amikor még nem volt biztos a NASA közreműködése, Kevin Bacon nem volt elragadtatva az ötlettől, de a másik két szereplő társa meggyőzte, és így elkészülhetett a világ egyik legjobb filmje. (Ha megnézitek, csakis első szinkronnal tegyétek, mert a második, újraszinkronizált változata katasztrofális!) A forgatás alatt egyszer Hanks nem vette a szédülés elleni gyógyszereit, mondván, hogy vannak akik ezt enélkül csinálják. Állítása szerint nem is hibázhatott volna nagyobbat. Az egyedüli jelenetek amelyek még az űrben játszódnak, de a földön lettek felvéve, az az indulás, és a visszatérés jelenetei. De addigra a színészek annyira hozzászoktak a súlytalansághoz, hogy a szerkesztői csapat nem tudta megmondani, hogy melyik a tényleges és melyik a színlelt súlytalan mozgás. Az már pedig csak hab a tortán, hogy a repülőn rögzített hang használhatatlan volt (meg nem is hallottak semmit a hajtóművek miatt), de Bill Paxton mégis tökéletes ütemben bólogat a zenére. A kezdetekkor a színészek kicsúsztak a képből, vagy az operatőrök sodródtak ki. Aztán mindenki megtanulta kezelni a helyzetet, Bob nagy meglepetésre viszonylag rövid idő alatt. Hát így készült az egyik személyes kedvencem.

Még néhány érdekesség a filmről:

A színészeknek megtanították mind az 500 gomb elhelyezkedését, és feladatát. Ha valakit érdekel: itt egy kép a "műszerfalról". És az eredeti űrhajósokkal szimulált küldetéseken vettek részt.
Az igazi Jim Lovell az USS Iwo Jima kapitányaként, az igazi Marilyn Lovell pedig a kilövés nézőjeként jelent meg a filmben.
Ugyan a NASA felajánlotta a saját irányító központjait, de inkább sajátot építettek. A kirendelt NASA konzultáns azt mondta, hogy olyan realisztikus volt a hely, hogy minden egyes nap, amikor elhagyták a helyszínt kereste a liftet, mivel a NASA-nál az első emeleten volt, a díszlet meg a földszinten. Olyannyira élethű volt a díszlet, hogy a színészek tudtak egymással kommunikálni rádión keresztül.
A NASA KC-135-ösét Spilberg javasolta a producernek.
A színésze által hordott űrruhák pontos replikák voltak. Légmentesen záródóak, éppen ezért levegőt kellett bepumpálni.
A színészek és operatőrök összesen 3 óra 54 percet töltöttek súlytalanságban.
Az "összes repülés irányító" részt vett egy Repülés Irányítás kurzuson, amit Gerry Griffin és Jerry Bostick az Apollo 13 repülés irányítói tartottak. Ezenkívül gyorstalpalót kaptak fizikából, és töménytelen anyagon, és leírt szövegen rágták át magukat.
A legtöbb párbeszéd Houston és a hajó között majdnem teljes átirata volt a repülési naplóban rögzítetteknek.

via.: Philly