Nem csak a Half Life episode 3 várat magára, de az 1. rész párhuzamos történeteinek, a Kék műszanak (Blueshift) és a Szembenáló erőknek (Opposing force) folytatása is. Számomra különösképpen fájó pont a második játék, hisz az is úgy ért véget, mint az első: nevezetesen Adrien is szerződést kapott. Csak míg Gordon története folytatódik/folytatódott, addig a mellékszálunk hibernált karakteréről elfeledkeztünk.További időhuzás nélkül, íme a prológus:
A két kisfilm a sokak által használt Soruce Flm Maker segítségével lett létrehozva, mely megjelenése óta hatalmas népszerűségre tett szert (az is segít a dolgokban, hogy a Valve külön pontban bátorítja a készítőket a felhasználási szerződésében, hogy az általuk kitalált karaktereket és azok modelljeit használják). A feni videók a Saxxy Awardsra készültek, és megcsillan bennük a második rész fel nem használt tartalma a Metro Cop modellje is, mely a Half-Life 2 bétájában létezett, de nem került be a végleges változatba, de a játék fájljai között még megtalálható.
Szóval, "Rise and shine, Mr. Adrien. Rise and shine."
Nagyon szeretném viszont látni Adrient, ha máshol nem is, de a 3. részben legalább. Nagyjából mondjuk úgy, ahogy ebben, a szintén minőségi fan trailerben (erről akár példát is lehetne venni!) 1:35-nél: