Sötét jövő

Jön az armageddon? Költözz Atlas F rakéta silóba előle!

2018. március 10. - Wittigen

A 2012 film megjelenésével (idestova 6 éve, de szalad az idő) felfutott a világvége biznisz,és utána pár évvel bukkantam rá a cikk témájául szolgáló képösszeállításra, azán elfelejtettem, de most újra megtaláltam, és mivel posztapokaliptikus nyersanyagból már viszonylag kevesebbet lehet találni. Hasonló cikk már volt, de ez itt az ősatyja annak is.A Luxury Survival Condo tulajdonosainak egy igen kedvező lehetőségük volt, mellyel éltek is, és egy egész helyre koncepciót alakítottak ki köré. Lehetőségük nyílt megvenni az amerikai katonaság által épített, de már használaton kívül lévő Atlas F típusú raktéák tárolására és kilövésére kialakított silók néhány darabját. A cég saját becslései szerint 120-130 millió dollár (30,5 milliárd forint) előnybe helyezi őket a lehetséges vetlytársakal szemben, akiknek ki is kell ásnia a bunkert.

Ezeket a silókat, ha az örökkévalóságnak nem is, de nagyon előrelátóan tervezték, ugyanis by default, ki kell bírnia egy közvetlen nukleáris csapást. 53 méter mélyre nyúlik a föld alá, a felső szekció epoxyval erősített betonból készült és a falvastagság 2,7 méteres. Ezt a cég megbolondítja egy a siló tetejére helyezett kupolóval, melyet 805 km/h sebességű lökéseknek is képes lesz ellenállni (hasonlítás képp az F-5 kategóriáju hurikán is csak 483 km/h-ig megy fel), a bevezető ajtók pedig egyenként 7,3 tonnásak. De ezek az ajtók a világvége túlélés luxusa felé védik az utat. Ja hogy nem említettem? Ez nem valami átlagos óvóhely, hanem ez itt a menedékek 5 csillagos, koronázatlan királya.

36-70 ember 5 éven keresztüli fenntartására tervezték a rendszer, melyet a következő jóságok hivatottak kiszolgálni: 5017 m2 össz föld alatti terület, melyhez hozzá jön 1858 m2 a lakók által bejárható a kupola alatt (a lakóhelyekről később), független áramgenerálási lehetőségek a következők képében: vészhelyzeti akkumlátorok, dízel generátorok és szélturbinák (mondjuk, azok erősen meg lesznek hajtva egy bombázás esetén :D), pöpec NBK (Nukleáris-Biológiai-Kémiai) levegőszűrő rendszer, saját vízforrás, minimum 341 m3-es tarályokkal. Hidroponikus és vizi alapú élelem termesztés (halak és egyéb hasonlók gondolom). A bentlakók elméjének épségéért több létesítmény is felel, így pl.: welness uszoda, digitális ablakok, privát kórház, mozi, iskola, könyvtár, beltéri lőtér, bár és saját bevásárló központ. Egyszóval minden, és még több is, amire szükség lehet, a bezártság alattt.

Lakhatási lehetőségből rögtön 3-at is kínál a cég, 3 különböző árfekvésben.

1) "Fél-apartman", 85 m2, mint valami nagyobb panel lakás, ez 382 millió forintodba kerül, de a következk járnak vele: 5 évre elegendő élelmiszer készlet/fő felszereltséggel, modern konyhai és fürdőszobai felszereléssel, digitális klímavezérlés, biometrikus beléptetés (avagy kinek kellenek kulcsok). Nagyképernyős TV, jakuzzi a közös fürdőszobában, automatizációs rendszer, belső és külső internet elérés, műhold adások, lakásonkénti vezérélés

Ez a szoba vezéről, saját helyre kis kezelőfelülettel.

2) "Apartman", 169 m2, 763 millió forintért, és az előzőekben soroltakat nyújta, csak nagyobb helyen.

3) "Penthouse" csak épp kilátás nélkül. 1,1 milliárd forint-tól kezdődik, és a határ a csillagos ég. Azért a csillagos, mert ez teljesen személyre szabható, kapsz 334,5 m2 szabad területet, két szinten, és magadnak rendezed be. Természetesen az alap csomag ebben az esetben is jár.

Eltérően, a másik cégtől, akiről már írtunk, itt a lakás az nem bérlemény, hanem öröklakás, és míg nem 7 millió+a felszerelés az ára, hanem egy kicsit több, nincs "idegesítő" bérleményi szerződés. EZen kívül van 3 terv is arra, hogy a tulajdonosokat hogyan juttatnák el a silókba vész esetén, de ezt nem osztják meg, csak amikor már nyélbe ütöttétek az üzletet. Ja igen üzlet: csak készpénz, semmi csekk vagy bármi egyéb. 60% fizeted ki az elején, 30%-ot az építés közben az utolsó 10%-ot pedig átvételkor. Felhívnám a figyelmeket, hogy a cég első silója már teljesen elkelt, a másodikról nem találtam infót (csak azt, hogy mind a kettő Kansasban van), de egész kelendőek a lakosztályok, szóval érdemes sietni. Van még egy érdekes opció, amire a cég lehetőséget ad. Megépíttetheted a saját bunkeredet velük. Ez persze felttelezi, hogy van hely, ahol ezt kivitelezni lehet. Ez úgy működik, hogy vmegrendeled tőlük a csomagot, ők kiszállnak a teületre, egy kiterjedt talajfelmérést végeznek, és azon adatok alapján megmondják a lehetőségeidet, és neked már csak választani kell. Arra azonban figyelmeztetlek, hogy egy Atlas siló méretéhez hasonló szerkezet (csak a siló kiépítésére gondolok) 2008-ban 60 millió dollára (15 milliárd forintra) lett becsülve. Amúgy, lehet jobban jársz, ha bújod egy kicsit az "apró" hirdetéseket. De megspórolom neked az időt: találtam egy Atlas F silót, csak most 135 millió forintétrt New York államban, ami a vállalkozó kedvű egyénre vár, hogy megáévá tegye és kiépítse. Szóval, máris spóroltam neked NAGYON SOK pénzt.

 via.: Survival Condo

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr2713548913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása