Emlékszem egy mondatra, az általam először olvasott HFY-k egyikéből: "Az emberi faj nem normális". Most rendeltek 60 hajónyit a bruba gyümölcsből, ami magas toxin tartalmú. Azt mondják ízlik nekik, és gyümölcslét facsarnak belőle!" Nos következő HFY-nk hasonló gondolatmenet mentén indul el. Jó étv.. akarom mondani szórakozást! 

Howard, mondcsak, mégis mit csinálsz azzal a Shemp-pel? - kérdezte a Worlid nagykövet, attól félve, hogy a választ igen jól tudja. Természetesen az egyik emberi pilótához beszélt, mivel az összes többi nagykövet az igényeiknek megfelelően elkészített fehérjeszeleteket fogyasztotta. A Worlid mindig is úgy gondolta, hogy a nagykövetek túlságosan is óvatosak voltak, ha valami szaftosat szerettél volna hallani, akkor az őket kísérő személyeket kellett megkörnyékezni.
- Az egy Shemp? Uram isten, nagyon sajnálom! - felelte elvörösödve a pilóta. Szegény Shemp meg ott feküdt, meztelenül és mozdulatlanul, elvégre ez volt faja természetes védekezőmechanizmusa. Nem a meztelenség, hanem a mozdulatlanság. Nem ez lenne az első eset, hogy egy Shemp egy új faj képviselőjének kezei között leli halálát. Worlid végignézte, ahogy az ember megfogta a kis lényt, és az egyik mosdónál gondosan leöblítette, mielőtt visszahelyezte volna a lényt díszítő dekoratív kitinházat.
- Rendben lesz az a Shemp, legalábbis némi terápia után biztosan - gondolta a Worlid
- Remélem az a koktél szósz, amibe csórikámat mártogattam, nem fog neki megártani! - mondta a Worlid felé fordulva a láthatóan sokkos állapotban lévő Howard. A Worlid óvatosan az ember felé nézett. Faja ásványi alapú volt és többnyire jól kijött a növényi alapú fajokon kívül mindenkivel, részben ezért is lett kiválasztva, hogy az új fajokkal találkozzon. És az embernél újabbat keresve sem lehetett volna találni. A fénynél gyorsabb meghajtást is csak véletlenül, egy a naprendszerük elleni sikertelen megszállási kísérlet után fejlesztették ki, alig egy generációval ezelőtt, és még nem estek át a teljes formális bemutatáson minden idegennel.
- Kérlek meséld el nekem, hogy a fajotok mivel is táplálkozik? - az ember egyszerre mutatott ragadozó és növényevő jellemzőket, ami viszonylag ritka volt az intelligenciával rendelkező fajok között.
- Háát, mindenevőek vagyunk, de nem igazán eszünk öntudattal rendelkező lényeket. - felelte Howard, miközben még mindig a Shempet fixírozta, így nem láthatta, hogy hallótávon belül minden idegen rájuk figyel.
Ez felettébb érdekes lesz, gondolta magában a Worlid.
- Azt mondod mindenevő? Ez nem azt jelenti, hogy mindenféle húst és növényt fogyasztotok? Mégis hogyan határozzátok meg, hogy valami rendelkezik e öntudattal, vagy sem?
Worlid szándékosan tette fel ezeket a kérdéseket, és látta, hogy célt is ért vele. A hallótávon belüli követek arcán egytől-egyig kényelmetlen kifejés terült szét. Az emberek már a kezdetek-kezdetén biztosították, hogy ismerjék a nevüket, ugyanis a galaxis egyik legfélelmetesebb ragadozó faja, a Skileta támadta meg őket. A Sikleták arról voltak ismeretesek, hogy megettek bármit, amit el tudtak kapni. Az emberek meg nem csak, hogy megállították őket, hanem a technológiájukat visszafejtve ellentámadásba kezdtek, a Skileták pedig kénytelenek voltak a Tanácshoz fordulni védelemért. A tanácstagok ellen folytatott hadjáratok egy csapásra megszűntek..
- Hát ez fogós kérdés, de... - kezdett neki Howard, majd hirtelen tudatosult benne, hogy mindenki őt nézi - Ön tudat, empátia és elvont gondolkodás képessége meg ilyenek...
A Worlid arca nem tükrözött érzelmeket, főként azért mert szilárd volt, de felettébb élvezte a többi idegen faj kényelmetlenségét a közelükben.
- Szóval soha nem ennétek meg egy humanoid emberszerű lényt? És hogyan különböztetitek meg ezt a kategóriát? - a kérdésre Howard kényelmetlenül kezdett fészkelődni.
- Többségében a demonstrált viselkedésük alapján. És a döntő többség nem enne embert... habár előfordultak kivételek egyes extrém helyzetekben.
A Worlid nagykövet hallotta ezeket a szóbeszédeket, és egyre jobban élvezte a kialakuló kellemetlen helyzetet. Néha mintha elkapni vélte volna kósza pillantásaikat a Shemp és az ember között.
- Talán beavathatnál a kulináris világotokba. Xi'tel kedvéért, legalább arra vethetnél fényt, hogy minek vélted őket? - kérdezte a nagykövet. Részben élvezte, hogy mindenki tart egy mindenevőtől, de ő neki nem kellett aggódnia. A Shemp meg továbbra is mozdulatlan volt, de úgy tűnt, mintha figyelne.
- Háááát... - mélázott el Howard tekintetét a Shempen időztetve - úgy néz ki, mint egy garnéla rák. Előételként szervírozzuk őket, különböző szószokkal, a fő fogások előtt. Viszonylag sok húst és növényt fogyasztunk, hogy fenntartsuk a metabolizmusunkat.
Howard ezen kijelentésére több idegen tett egy lépést hátra. Megneszelve a lehetőséget, a nagykövet tovább ütötte a vasat.
- És mi a helyzet a gyümölcsökkel? - kérdezte, mert az ember mögött egy Yanga ácsorgott, akiknek növényszabásúak lévén a kölykeik voltak gyümölcsszerűek.
- Igen, gyümölcsöt is viszonylag gyakran fogyasztunk. Néha gyógyszert csinálunk a kérgekből, és magát a fát sem hagyjuk kárba veszni. - felelte nyugodtan a pilóta, a Yanga arcára kiült terror tudta nélkül.  A követet felettébb szórakoztatta amit hallott.
- Hát, legalább a saját fajtátokat nem eszitek meg.
Erre Howard elvörösödött mint egy túlmelegedő reaktor.
- Ami azt illeti, volt már rá példa, de a kannibalizmus nagyon ritka.
Ez volt az a pillanat, ahol még a ragadozók is tettek egy tisztes lépést hátrébb. A Worlid nagykövetnek is kellett néhány másodperc, hogy feldolgozza a hallottakat.
- De ez tényleg ritka, általában előbb fogy el minden más, mintsem, hogy kannibalizmusra fanyalodjunk. - próbálta menteni a menthetőt Howard.
- A Skileta állította, hogy elfogyasztottátok néhányukat. - fogalmazott a nagykövet óvatosan
- Megtámadták a Földet, felégették a terméseinket, és lemészárolták a háziállatainkat, nagy volt az éhínség. Szóval amikor a kolónia hajójuk landolt... mármint úgy néztek ki, mint a vaddisznó... és igazából éhesek voltunk, szóval megoldásnak mutatkozott. - a Worlid egy kicsit megrendült, mert ugyan hallotta a jelentéseket, de eddig úgy gondolta, hogy a Skileták túlozták el a helyzetet. Hirtelen felettébb boldog volt, hogy nem képez túlzott értéket a táplálékláncban. Úgy tűnt, hogy a nátrium-klorid alapú lények menekülnek meg egyedül a menüre való felkerüléstől. Legalábbis Így gondolta addig a pillanatig, míg Howard ki nem egészítette az utolsó mondatát:
- Amúgy egész jó a húsuk, csak egy kis kősóval kell megszórni.

via.: Reddit