Most már régóta Traxxor végzi az előszűrést nekem a HFY sztorikhoz, és rábízom magamat, hogy mit érdemes elolvasni, így nem kell magamat átrágnom kaptafasztorik százain, és a legjobbakat hozhatom nektek. És most sem okozott csalódást. Cuki is lesz, és szerintem a jövőre nézve megfontolandó.
Dr. Barnett ingerülten sóhajtott fel, a megbeszélés nem ment jól.
– Higgye el, tudóstársként megértem, hogy milyen sok munkát és időt fektetett ebbe a kutatásba – folytatta a idegen, miközben elgondolkodva és nem kevés megvetéssel dörzsölte hosszú, bajusz szerű csápjait. – De a helyzet az, hogy ha az emberiség csatlakozik hozzánk, és részesül a Föderáció előnyeiből, akkor nagyon kevés, vagy egyáltalán nem is lesz esélye folytatni ezt a munkát, és mivel én vagyok a Tudományos Együttműködési Iroda képviselője, nagyon jól tudja, hogy rám hárul ez a döntés, de őszintén szólva a törvényeink azon mennyiségével, amit megszegnének, ha az egyesülés megtörténik, nos... – Az idegen elhallgatott, és tovább dörzsölte átkozott csápjait.
A doktornő levette a szemüvegét, gondosan összehajtogatta, és az ceruzatartója mellé tette, miközben orrnyergét fusztráltan dörzsölte.
– Megértem a fenntartásait azzal kapcsolatban, amit csinálunk, de ez nem az a fajta dolog, amit, ahogy ön olyan egyszerűen fogalmazott, egyszerűen csak 'felszámolhatunk', itt bonyolult erkölcsi kérdések forognak kockán.
– Á, tudtam, hogy ellenállni fog – eresztett ki egy sóhajtásnak tűnő mozdulatot, semmit sem veszítve felsőbbrendűségéből. – Őszintén szólva azonban a jogi helyzet és az erkölcsi helyzet egyértelmű...
Apró zaj hallatszott az ajtó felől, mindketten odafordították a fejüket, egy talán hat éves kislány feje kandikált az ajtóban, és félénken pillantott befelé, Dr. Barnett melegen mosolygott, láthatóan megkönnyebbült a kéretlen szünet miatt.
– Szia, Jennifer, szükséged van valamire?
A kislány boldogan, ugyanakkor nyugtalanul az ismeretlen látogató miatt felnézett:
– Miss Amy azt mondta, hogy végeztem a munkámmal, ezért jöttem hozzád.
A képviselő láthatóan bosszankodott a félbeszakítás miatt. De Dr. Barnett nem törődött vele.
– Természetesen, most éppen ezzel az emberrel van dolgom – mondta Barnett, miközben az irodája túlsó végében lévő kis asztal felé mutatott. – Az asztalnál van néhány zsírkréta. Ha itt végeztem, lemehetünk a B szint átriumába, és talán megetethetjük a kacsákat – ajánlotta fel mosolyogva.
A lány viszonozta a mosolyát:
– Oké. – Ez volt az egyetlen válasza, mielőtt otthagyta volna őket, hümmögve és széles vonalakkal színezve a papíron.
A doktor visszafordult a nem kívánt vendég felé:
– Elnézést képviselő úr, nem volt időm kitalálni, hogy mit csináljak vele, a látogatása egy kicsit, váratlanul ért, kérem folytassa.
A képviselő idegesen fújta ki a levegőt orrlyuakin.
– Igen, nos... – Próbálta visszanyerni a nyugalmát. – Az intergalaktikus törvények nagyon is világosan rendelkezik az itt végzett munkájukkal kapcsolatban, őszintén szólva megdöbbent, hogy ilyen módon kísértik a sorsot, még a saját fajukban is gyakran lenézik azokat, akik megpróbálnak életet teremteni, ott, ahol nincs is? Az én népem egyszer megpróbálkozott ilyesmivel, nem végződött jól, elmondjam, mi történt?
– Tisztában vagyunk a kockázatokkal, amelyeket egy mesterséges intelligencia jelenthet, ha helytelenül kezelik, azonban ezt a programot számos fékkel és ellensúlyozással működtetjük, a pszichológusaink és informatikusaink...
–Nem hiszem, hogy tisztában vagy vele. – Mondta a képviselő, meglepő meggyőződéssel a hangjában: – Az első mesterséges intelligencia, amit a fajom épített, egy hatalmas vállalkozás volt. Öt év, a legjobb mérnökök és tudósok, akiket pénzért meg lehetett venni. Egy nagy telepeshajóra szántuk, hogy segítsen az első naprendszeren kívüli kolóniánk létrehozásában. Ez még a FTL korszak előtt volt, és úgy gondoltuk, hogy egy döntésképes gép lehetővé tenné, hogy az egész legénység sztázisban töltse az utat anélkül, hogy lemondanánk a válsághelyzetekre való reagálás képességéről, és tudja, mi történt?! Mindössze tizenhét óra alatt, még mielőtt megpróbáltunk volna kommunikálni vele, a gép ingadozást okozott az elsődleges reaktorban, ami egy hatalmas detonációhoz vezetett, amely 86 mérnök és a személyzet halálát okozta. – A doktornő ismét kezébe vette szemüvegét és szórakozottan játszott a szárával. – Értékelem a történeteket, de szeretném kiemelni mondandóm fontos pontjait, a legjobb pszichológusaink átvizsgálták az összes személyt, és a fejlődésük során egyetlen pillanatban sem mutattak öngyilkossági vagy gyilkossági hajlamot megközelítő jeleket...
Az idegen meglepetten kiegyenesedett.
– Úgy érti, hogy már építettek egyet?! Maga megőrült?!
– Tizenkettőt, tizenkettőt építettünk.
– Ez bizonyára bonyolítja a dolgokat... Én...
Jennifer hirtelen felpattant.
–Dr. Barnett, nézd! – Jelentette ki izgatottan lobogtatva a papírdarabot a levegőben. Egy nagy űrhajó alakja rajzolódott ki rajta. A zsírkrétajelek meglepő részletességgel körvonalazták a jármű rendszereit és jellemzőit, olyan szintű hozzáértésről téve tanúbizonyságot, amely az ügyetlen kézügyesség és a motoros képességek nyilvánvaló hiánya ellenére inkább tehetséges művész vázlataira hasonlított, mintsem egy hat éves kislány rajzára. Jennifer csak úgy sugárzott a büszkeségtől.
– Nagyon ügyes vagy, Jennifer – jelentette ki Dr. Barnett, megkönnyebbülten az ismételt megszakítás miatt. – Melyik hajóról van szó?
– Az UNCP Voyager! – jelentette ki boldogan a lány – Egyszer majd ott fogok dolgozni! Segítek majd felfedezni és új bolygókat találni!
– Ó? – mondta a doktor kissé kötekedve. – Nos, majd meglátom, mit tehetek, biztos vagyok benne, hogy szükségük van ott egy ilyen képzettségű emberre, lefogadom, hogy nagy segítség leszel.
A képviselő idegesen megrándult a hirtelen felismeréstől.
– Doktor, ez a lány valahogyan kapcsolódik a maga programjához? Mit csináltak vele?
Most Barnett következett a felismerések sorában.
– Azt hittem, hogy előzetesen tájékoztattak az itteni módszereinkről...igen, Jennifer egy mesterséges intelligencia – fordult kislány felé –, és azt kell mondanom, elég ügyes.
– Miért?
– Tessék?
– Milyen célból, miért csinálna bárki is egy gyerek MI-t és főleg miért adna neki bárki is gyerek alakot egy MI-nek? Mit tervez?
– Miért van gyermeki alakja? Nos, ez logikusan, ha már úgyis fel kell nőnie, akkor talán a bioorganikus rendszerei is felnőhetnek vele együtt, nem?
– De ez egy számítógép.
– Természetesen ő egy számítógép – kezdte Dr. Barnett, erősen hangsúlyozva a "ő"-t. – Ezzel nagyon is tisztában van, szerverei valójában néhány emelettel lejjebb található, amit itt látunk, az lényegében csak az avatárja, az ő módszere a világgal való interakcióra, különböző, még élő gazdatestekből származó mintákból klónozva, sajnálom, hogy el kell lopnom egy kis potenciális erkölcsi felháborodást öntől.
– De egy számítógép nem nő fel, vagy nem kell járkálnia, vagy...
Dr. Barnett arca megkövült, ahogy eljutott a felismerésig.
– Azt akarja mondani, hogy az önök mesterséges és érző lény megalkotásának módszere az volt, hogy egy teljesen működőképes, felnőtt szintű tudatot építettek, amely nem fejlődött, és érzékek nélkül egy dobozba zárva hagyták, ahol nem voltak társadalmi normák vagy kontextus, amelyek irányt mutathattak volna neki?.
– Öhm, nos, bizonyos értelemben igen...
–Én... ez egyszerűen embertelen... és akkor ön szerint mi vagyunk őrültek.
via.: Reddit
