Ha a Café Postnucleart tekintjük egy számegyenes egyik végének, a maga erőszakos mad-maxi világával, akkor Yokohama Kaidashi Kikou vagyis Yokohama Shopping Log lenne a másik oldala a maga békés posztapokaliptikus világával. Engedd meg hogy elkalauzoljalak a világ vége utáni japán nyugodt világába.

Egy meg nem nevezett kataklizma után vagyunk, meg nem nevezett mennyiségű idővel. Ebben a világban él főhősnőnk, Alpha, egy android, aki a rábízott kávézóra vigyáz, és várja az eredeti tulaj visszatértét, hogy aztán gondolom újra megnyissák a kis kávézót. Mi ebbe a világba csöppenünk bele. Első ránézésre egész idilikusnak tűnik a kép, de aztán valahogy az első OVA a maga békés módján mégis tudtunkra adja, hogy egy erőszakosabb lefolyású világvége után vagyunk a tetőig elárasztott városrészekkel (és ilyen 10 emeletes magasságú épületekről beszélünk) illetve, hogy főhősnőnk fegyverrel nyit ajtót, biztos ami biztos, de senki ne aggódjon, nem váltunk át hírtelen Waterworldbe. Mert nem erről szól. Sőt ami azt illeti, nem is kapunk válaszokat az esetleg minket mardosó kérdésekre (talán a manga). Apropó manga. Az anime a hasonló című mangából adaptál OVA alakban kiválasztott részleteket, történet íveket, melyek a karaktereken keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Különösebb történet ezentúl nincs is, de igazából a megtörténő kulcs események is harmad vagy inkább negyedlegesek. A lényeget a hangulat és a képivilág adja. A tájképek és hátterek gyönyörű részletességgel vannak megrajzolva, ahogy a fények kigyúlnak, ahogy a gyenge szellő borzolja a füves rétet vagy az elárasztott város felett nyugvó vizet.  Ami a fényeket és a lámpákat illeti, szerintem gyönyörű zárása az első szériának az, amikor az elárasztott városrészben felkapcsolnak a lámpák, és kiragyog az öböl mint egy csillagos ég, valahogy az egészet egy teljesen más perspektívába helyezi. 

A második széria 2002-ben látta meg a világot VHS kiadásként. Ez a széria két másik eseményt dolgoz fel, egy vihart és azt, hogy Alpha végre tényleg kimozdul a kávézó 3 kilométeres vonzáskörzetéből. Ha szorosan egymás mellé teszed a 2002-es részeket a 98-as részekkel, akkor a különbség ég és föld. A későbbi OVA szérián már tetten érhető az a művészi degradáció, mely a korai digitális animék megjelenése hozott. A stílus két szempontból is változott. A hátterek egyszerűsödtek, és kissé veszítettek a részletességükből (néhány helyen brutálisan leegyszerűsítették), de cserébe olyan érzése van az embernek, mintha vízfestményt nézne. Ahol azonban sokkal többet vesztett ez a széria az a karakteranimáció. 

Alpha a 98-as OVA-ban	És Alpha a 2002-es OVA-ban
A kávézó és karakter részletesség régen	és a frissebb sorozatban

Koránt sem olyan részletes mint az első széria. Ebben a két részben behoztak néhány új karaktert gondolom a mangából ami miatt veszít egy kicsit az önhordóságából, mivel egyáltalán nincs elmagyarázva, hogy kik azok, és pl miért ülnek meztelenül egy fán. Azonban ezekért az akvarell hatású tájképek, melyek kombinálva szél susogásával és a lágy akusztikus dallamokkal kárpótolnak minket és azonnal feledtetik a kora 2000-es évek meghatározó irányát mely talán végleg rányomta a bélyegét az animékre. A második OVA ha képi világában néhol kicsit elmarad az ősétől, az átadandó érzésben kárpótol minket.

Nem is illik rá a posztapokalipszis mint zsáneri leírás, mert egyszerűen nem viseli ugyan azokat a nyomokat magán, amit az ember elvárna tőle. A japánok inkább Iyashikei fogalmat használják az ehhez hasonló alkotásokra, a szó nagyjából gyógyulásra fordítható. De ahogyan a jellemzően orosz cyberpunknak is kell egy saját fogalom (én az oldal hasábjain panel-punk ként hivatkozok rájuk) úgy ennek is dukál egy. Ezen a ponton engedjétek meg, hogy előálljak egy új zsáneri megnevezéssel: PASZTELL-POSZTAPOKALIPSZIS. Hasonló a pasztel-goth kifejezéshez mely színesebb, lágyabb irányzata a goth szubkultúrának. Ahogyan a pasztel színek lágyak és nyugtatóak így a pasztel-posztapokalipszis, olyan filmet vagy alkotást takar, ahol valamilyen kataklizma után vagyunk, de az utóélet nem erőszakos, hanem lágy, esetenként melankólikus, de boldog. A YKK egy igaz slice of life anime, nincs felesleges dráma, szerelmi háromszög, rivalizálás. Csak az emberiség csendes elmúlásának melankolikus szele. Ami mondjuk hőseinket nem zavarja, lévén, hogy androidok. Ha egy picit is felkeltette az érdeklődésedet az anime akkor ismeritek a dörgést: a 98-as OVA itt érhető el japán szinkronnal és angol felirattal, a 2002-es pedig itt, ugyan azokkal a konfigurációkkal.