Nem sok tényleg cyberpunk filmet tudok felsorolni, valahogy hiába volt a 80as 90es évek sci-fi lángolásai meglepő módon kevés jó film készült. Kevés, de készült.

Cyberpunk kicsit megfoghatatlan témakör művészetileg, mert lehet technológia heavy (mint a Mnemonic Jhony) és lehet hogy a technológiát csak backdropnak használja, és inkább egy noir/thriller lesz belőle, mint a Szárnyas fejvadász. Nos, ugyan itt nincsenek androidok, de a Strange Days az utóbbi kategóriába sorolható. A film egy technológia köré épül fel, melynek neve SQUID. Ez a ketyere lehetővé teszi, hogy felvedd azt amit a két szemeddel látsz és a két agyféltekéddel érzel. Naná, hogy hamar a feketepiacon kötött ki a cucc a katonaság után. És naná, hogy mint anno a VHS-t ezt is megtalálja magának a pornó ipar (főként, de nem csak ők). Mondjuk ettől nem lett legális, szóval mindenféle kétes alakok terítik a műérzéseket (legyen az extrém sport, vagy épp ellenkező nemként való szex). Igazából se nem legális, se nem illegális a dolog, azonban egy dolog univerzálisan elítélt: a snuff szimfilmekkel való kereskedés, azt csak az alja népe csinálja. Lenny is szimfilmek terítésével foglalkozik, és egész meggyőzően csinálja. Mondjuk nem önszántából, kicsit kisiklott az élete, ő pedig a saját boldog emlékeinek a rabja. Pokoli jelen én mondom. Főleg ha a kisiklás okozója, amúgy dobbantott mellőle, de arra se méltatta az ember fiát, hogy a városból is elhúzzon, és esténként olyan ruhában rázza magát egy klubban ami többet mutat meg mint takar. Azért az tőr a hátadban. Ebben a történetkörben egy gyilkossággal kezdünk, amit valaki felvett egy SQUID-del. Illetve nem csak felvette, hanem a saját érzéseit feedelte az áldozat agyába, akinek így a félelem és a megerőszakolás okozta fájdalom mellett most még bónuszban el kell viselnie az erőszaktevő élvezetét is. És ezt az egészet visszafeedelte a saját agyába. Ocsortány, én mondom. Nos ez a felvétel Lennynél köt ki, aki a tartalma tudata nélkül lejátssza magának, amitől kis híján kidobja a taccsot, egész megérthető módon amúgy. És itt kezdődnek a gondok: a nő a videóban halott, az aki leszállította a videót halott, és a következő lehetséges áldozat az ex barátosnéd. Lenny meg mint egy jó kutya szalad figyelmeztetni, amit meg más nem értékel.

A filmmel részemről Syd munkássságát taglaló könyvben futottam össze, majd jól el is felejtettem, hogy aztán egy facebook poszt elevenítse fel, hogy változott a minidisc a jövő technológiájává ebben a filmben, úgyhogy úgy voltam vele, akkor nézzük meg, hogy mégis miről van itten szó. Meglepetésemre a film alapját adó sztorit James Cameron írta, bár ez csak inkább ilyen kis bónusz dolog, mintsem lényegi infó. Áthatja a milleniumi forduló árasztotta depresszió és optimizmus is ami legtöbbször háttérhangokban nyilvánul meg, vagy apró párbeszédekben kerül tálalásra, pl mikor Lenni haverja elmélkedik, hogy minden zene, politikai irányzat, hajstílus ki lett már próbálva, vajon hogy fogjuk a következő 1000 évet kibírni? Illetve elsütnek benne egy két idézésre érdemes gyöngyszemet, a kedvencem Mace-től van:

Memories were meant to fade, they're designed that way for a reason.

Az emlékek arra hivatottak, hogy elhalványuljanak, okkal lettek ilyenné.

Illetve gyöngyszemek, a színészi alakítások zsaniálisak, Ralph Finnes (Lennny) Angela Basset (Mace) közötti kémia és az utóbbi részéről a reménytelen szerelem olyan erővel üvölt a képernyőről, ami csak egy plussz löketet adnak egy kulcs párbeszédhez. Tom Sizemore (Max) meg tökéletesen játssza az együgyű karaktert míg le nem rántja a leplet önmagáról és szerepéről. Igazi füstös, lowtech cyberpunk film, egy megtekintést mindenképpen megérdemel.