Gyerekek, pedig de boldog voltam, hogy lesz még Alien fllm, és Neil is sokat pöttyögött rőla az instagramján, de most nagyon úgy tűnik, hogy nagy halasztásnak néz elébe. Nézzük a részleteket:
Gyerekek, pedig de boldog voltam, hogy lesz még Alien fllm, és Neil is sokat pöttyögött rőla az instagramján, de most nagyon úgy tűnik, hogy nagy halasztásnak néz elébe. Nézzük a részleteket:
Meg ne kérdezzétek, hogy a balta mért nem jó, mert azt én sem értem. De a vérző zombibaba után én nem lepődök meg semmin. Szóval következzék egy album a fentebb is említett két fegyver összeházasításából. Garantált vérfürdő. Csak aztán a szemedbe ne menjen. Régi cikk volt, gondoltam megosztom újra.
A soron következő alkotás rendezője valószínűleg gyermekként olvashatta azt a regényt (melynek a címe az istennek sem jut az eszembe), ahol nincsenek színek, és csak bizonyos kiválasztottak emlékezhetnek rájuk. Nos ez a kisfilm egy kicsit erőszakosabb nézőpontból követi ugyan ezt végig, mínusz misztikum. De ne tévesszen meg senkit, a két mű nem ugyan az. Sőt.
Az elmúlt, mondhatni talán posztalan időszakban, felgyűlt sok minden, ami tudományos vonatkozású. Szóval, most egy nagyobb felsorolást írok belőle, hogy miféle csudálatos dolgok születtek. Tartsatok velem egy körútra a tudomány szinte már jövőbe nyúlkáló jelenjébe.
Nem lesz hosszú a bejegyzés, elvégre nem sok infóra tudok támaszkodni, de egy kínai cég, az The Toys Asia igencsak magasra rakta a lécet a többi gyártónak saját termékével.
Régóta álmod, hogy végre saját exo-skeletonod legyen? Szeretnél egy olyan monstrumot, mint amit Ripley vezérelt? Nos, még, ha ez nem is lehet majd a tiéd, de nyugtasson a tudat, hogy kevesebbet kell már várnod.
Jelen pillanatban ötletem sincs, hogy mit néztem meg, de az biztos hogy többet szeretnék belőle! Szintén egy úgynevezett "proof of concept" filmről van szó, melyet az amerikai akció klasszikusok és a japán szamuráj filmek befolyásoltak. Csekkoljátok!
Mi határoz meg minket embereket? Gyűlölet? Egymás és önmagunk pusztítása? Talán. De egyéb karakterisztikáink közé tartozik a HFY írók által használt bátorság, merészség, makacsság. Ezen jegyeink visznek minket előre az ismeretlenbe. Elesünk és felállunk. Ebben rejlik a nagyságunk.
Már több mint egy hónapja megérkezett a Szukits kiadó új négykötetes kézikönyv sorozata, mely a Star Wars univerzumának (sajnálatos módon már csak a Legendák része, átok rád Disney) 4 szeletével foglalkozik.
Úgy gondoltuk, hogy a Világvége Órát nulláztuk. De tévedtünk. Szerintem majd valahogy így fog kezdődni Guillermo del Toro Pacific Rimjének folytatása, melyről egyre több dolog lát napvilágot. Nézzük az aktuális híreket!