Még jó hogy csak négy résznél járok és egy barátom felhívta rá a figyelmemet, hogy eddig rosszul alkottam meg a rövidítést, úgyhogy mostantól ne FYH alatt keressétek ezeket a történeteket, hanem HFY alatt ;)

Emberek. Alacsony, kreatív, makacs faj, mely egyedül gyenge, de nagy számban igen komoly ellenfél. Gyorsan szaporodnak, és viszonylag rövid és néha jelentéktelen életet élnek. És a legkisebb ok miatt is egymás torkának esnek egyik pillanatról a másikra. Sokak nem számítottak nagy dolgokra ettől a barbár és brutális néptől. Minden szempontból alulmúltak minket. Technológiailag, művészetileg és társadalmilag is. Elég csak megnézni a szociális felépítésüket: akiket keményen dolgoztattak igen csekély jutalmat kaptak, ellenben az "arisztokrácia", az egekben járt, és mohó vággyal akart csatlakozni a virágzó csillagközi néphez. Nem ismervén a galaktikus politika felépítését, az emberek bárkivel, aki hajlandó volt hallgatni, felvették a kapcsolatot. Sok faj, akikkel kapcsolatba léptek szégyentelenül és jogosan hagyta ott őket a realitás durva talaján. Mi a Santariak, egyike voltunk annak a maroknyi csoportnak, akik megállapodásokat kötöttek, és árucserét folytattak "kártevőkkel". Főleg roncsokat, elhagyott, öreg űrhajókat, földműves és terraformáló felszerelést adtunk el nekik ( szükségük is volt rá, ugyanis több kárt okoztak már a saját bolygójuknak, mint bármely intelligens faj), olyan természeti kincsekért, melyek több százszor annyit értek, mint amit mi eladtunk nekik. Ugyan távol állt tőlünk a saját javunkra való kihasználásuk, mégis önelégült lelkesedés és megtévesztéssel tettük mindezt: szövetségesnek tettettük magunkat, ugyanakkor a legrosszabb bánásmódot tanúsítottuk az emberek felé, ha megállapodásokról volt szó. Az egészben az a legironikusabb, hogy önnön akaratukból elfogadták ezeket a hátrányokat, hogy tovább bővíthessék a diplomáciai kapcsolataikat, és megmutathassák, hogy igen is készen állnak, képesek, és megbízhatóak. Úgy gondolom, hogy a rossz bánásmód ellenére egy speciális kapocs alakult ki az emberek és a mi rovar fajunk között. 100 évekkel hoztuk fel az elmaradott közösségüket, ugyanakkor learattuk az összes olyan hasznot, amit meg sem érdemeltünk.

Nem igazán fogtuk fel a hiba mértékét amit akaratlanul okoztunk, bár így visszatekintve nyílvánvaló, hogy megtörtük a galaktikus közösség legalapvetőbb szabályát: elővigyázat,  alaposabb megfontolás, és a Tanács engedélye nélkül, a fejlődés páratlan magvait vetettük el egy olyan fajban, aki még nem bizonyította az erre való érdemlegességét. Csak azért, mert nekünk ez előnyünkre volt. Folyamatosan csiszolták az alulmaradt agyukat és vég nélkül próbálták megérteni az általuk, bármilyen fajnál gyorsabban megszerzett, elektronika és gépek működési elvét. Dacára az előrehaladottságuknak, és a biotechnológia terén elért sikereiknek, megtartották "húsos" formájukat az "emberiességük megőrzésének" ürügyén. Ez a gondolkodás a mai napig megértési nehézséget okoz sokunknak, de igen effektív nekik. Az ő primítv elméjük olyan idegenszerű és nevetséges gondolatokat kreálnak a valóság finom szövetéről , melyeket a mi fejlett idegrendszerünk azonnal elvetne az egyszerű logika érdekében. Rövid időn belül mindannyian megtanultuk, hogy az emberi agy minden hibája ellenére a legnagyobb kaliberű forrása volt a kreativitásuknak. Makacs természetük dacolt az univerzum minden törvényével. Mohón kutatva új tesztelhető teóriák és még több kísérletet  után. Soha nem engedve, hogy egy "nem" eltérítse őket a céljuktól. Egy problémát minden lehetséges szögből megvizsgáltak, még olyanokból is, amik nevetségesnek tűntek. A legrémisztőbb az volt az egészben, hogy néha ezek a nyakatekert megközelítések voltak azok, melyek helyesnek bizonyultak és rázták meg a tudományuk alapjait.

Ez volt hát az igazi természete az embereknek: ha egyszer valamit kollektív célként tűztek ki nem álltak le, míg nem igazolták a teória helyességét, vagy éppen nem cáfolták meg azt. Két emberöltő (a mi mértékünk szerint ez elég rövid) a földiek kitanulták az anti-anyag, amit mi Kozmikus Taszító Törvényként ismerünk, manipulálásának művészetét. Mindössze 50 évvel később elérték a galaxis magjának legbelsejét (megjegyzendő, hogy egy olyan útvonalon tették ezt, amire épeszű személy nem vállalkozik). 10 évvel később példátlan és elképesztő mennyiségben ontották magukból az anti-anyagot. Az figyelem a saját ostoba civódásukról az emberi populációra terelődött, mely szivárgás helyett kirobbant a saját naprendszerükből a környező csillagokhoz. Elfoglaltak minden érintetlen világot, bárhol leszálltak, ahol az atmoszféra engedte nekik, és ez csak tovább gyorsította a fejlődésüket, ami csak nagyobb versengést szított a már letűnt birodalmakkal.

A Tanács ideges lett. A földiek már az ő spájzukban kotorásztak, és olyan titkokat fedtek fel, amit még jelen bejegyzés születésekor is, csak kevesen fejtettek meg. Évszázadok teltek el, és az emberek nem változtattak a kapcsolatunkon. Ugyan olyan békés és szimbiotikus kapcsolatban álltunk a barátságunk miatt, mint annak előtte. Kezdtek technológiailag és megértésben is beérni minket, tették ezt ők kevesebb bölcsességgel és tapasztalattal. Majdnem mindenben lehagytak minket, de a hálájuk jeléül, amiért hajlandóak voltunk szóba állni velük, a kezdetek-kezdetén, megosztották velünk mindazt, amit ők felfedeztek, és mi szívesen viszonoztuk ezt a gesztust. Szorosan összefonódott, és igen előnyös szövetségesekké váltunk az egész galaxisban.

Biztos vagyok benne, hogy a Tanács ezt nem másnak, mint eretnekségnek titulálta. Ők uralták a galaxist, (ahogy az emberek mondanák) markukban tartották a többi fajt.Tovább fejlődni, mint ami elfogadhatónak minősült istenkáromlásnak tűnt más fajok számára. A múltban több szondát is küldtek a terránok szülőbolygójára, a Földre, hogy lebeszéljék őket a túl gyors fejlődésről. A Tanács megtehette, mivel hatalmában állt, hogy nem engedett technológiai túlfejlődést addig a pontig, ahol már kényelmetlen volt számára. Megvoltak a lehetőségeik és az erejük, hogy ezeket be is tartassák bárkivel és bárhol a Magban és nem adták fel egykönnyen. Lehetőséget ajánlottak a Tanács uralta szövetségbelépésre, de ennek az ára tömérdek szabály lett volna, ami hirtelen fejlődést hozott volna, de később abba torkollott volna, hogy csak azokat a kutatásokat hajthatták volna végre, amiket a Tanács jóváhagyott. De cserébe megnyíltak volna a kereskedelmi útvonalak a Nap rendszerbe és a a terránok bolygójához, hellyel kínálták őket a Tanácsban is, és bármilyen veszély elől megvédték volna őket. Még terveket is rendelkezésére bocsátottak olyan agyi implantátumokról, mely képessé tette volna az embereket az abszolút logikus gondolkodás elérésére, ami örökké tartó békét hozott volna a népük számára. A fő árnyoldala azonban az volt a dolognak, hogy le kellett volna mondaniuk a kreativitásukról az eltartásuk fejében. Az emberiség azonban látta, hogy hová vezetne ez valójában. Meglátták ugyan azt az indokot, amiért mi is megtagadtuk ezt a lehetőséget. Nem volt ez más, mint egy alattomos terv az irányítás megszerzésére. És ebből a terránok nem kértek. Az összes küldött szondát megsemmisítették, ami a "Baszódjatok meg!" üzenetet hordozta az egész Tanács uralta galaxisnak.

Visszatekintve, olyan keveset tettünk értük, hogy az már kínos számunkra. Viszonzásul keményebben dolgoztunk, mint valaha. Ugyanakkor soha nem engedték, hogy alkalmatlannak, feleslegesnek érezzük magunkat. Amikor a exoskeletonunk kezdett berozsdásodni akkor találtak nekünk olyan nem fizikai munkát, amit tudtunk végezni. Ha az idegrendszerünk túlterhelődött, akkor kényszerítettek minket arra, hogy lazábbra fogjuk a dolgokat. Valószínűleg sokaknak, akik ezeket a sorokat olvassák, úgy tűnhet, mintha dolgoznunk kellett volna az élőhelyünkért cserébe, ami történetesen az ő területükön van. Semmi sem állhatna messzebb az igazságtól. Mi, az egész fajunkat nagyon megillette az elfogadás, és az a tárt karokkal való fogadás, ami az emberektől érkezett, hogy úgy éreztük életünk végéig adósaik vagyunk nekik, viszonyoznunk kell ezt az elfogulatlan barátságot. (Sokak túldolgozták magukat.) Ugyanakkor a terránok újból megleptek minket: időt adtak, hogy újjá építhessük a társadalmunkat az Új-Xenathiksen, ami csupán 7 fényévre volt volt a Földtől. Az ő területük a mi területünk, az ő otthonuk a mi otthonunk volt. 

(valahogy én így képzeltem el a santariakat)

Az emberek számítottak rá, hogy nem marad megtorlás nélkül e tettük, legfőbb feladatuk a felkészülés volt ezekben az időkben. A háború elkerülhetetlen volt, de az elhelyezkedésük, a messzeségük a mag világaitól megadta számukra az oly szükséges felkészülési időt. A szaporulatuk felgyorsult, a teljes naprendszerek bányászása szinte normává vált és elkezdődtek a csatahajó építések, melyek a legújabb fegyverekkel voltak ellátva. A terránok magukra vállalták a pajzs szerepét, így a legtöbb csapás őket érte, ahogy a Tanács előrenyomult. A kolóniáik negyede elpusztult csak a Tanács előrenyomulásának lelassítása közben. Mi közben megtettünk mindent, ami re képesek voltunk a rendelkezésre bocsátott erőforrásokkal. A most már alacsony népességszámú fajunk vállvetve dolgozott az emberekkel, mindaddig, míg testünk azt engedte vagy pihenésre nem kényszerítettek minket.

Mielőtt ez a történet folytatódna, fel kell hívnom, egy számunkra ismeretlen nevű terrán tudósra a figyelmet, aki egyszer ezt mondta: Konfliktus kreativitást szül. A kreativitás, mint emberi tulajdonság már évezredekkel a csillagközi kalandjuk kezdete előtt is meghatározó jellemvonásuk volt, és most még inkább azzá vállt. 15 éven belül a népességük megháromszorozódott. Másik 10 éven belül a már 8.4 trillió terrán befejezte a flottájuk építését, ami a legnagyobb és legbrutálisabb erejű volt. A fejlődésük sebessége, illetve az, ahogy adaptálódásuk a kialakult helyzethez elképesztő volt és legendává vált. A következő 50 évben makacsul tartották magukat, és minden katonájukat a megszerzett tapasztalatok alapján képezték tovább, velünk santariaiakkal együtt. a terránok a szívükön viselték az ügyünket. Nem hagyták, hogy lemaradjunk semmilyen tekintetben.

Minden hajót elpusztítottak, ami szembeszállt velük. Vég nélkül küldték az erősítést a frontvonalakra. Ennek eredményeként egy rövid éven belül megtörték az ellenség harcvonalait és. Biológiai adottságuk (vagy éppen visszamaradottságuk, kinek mi) lehetővé tette, hogy a felszabadult adrenalin miatt a halál arcába nevessenek, és fittyet hányjanak a halálos sebekre. 100 évvel később már a Tanács rendszerének szívében jártak és  következő 200 évben vagy eltörölték vagy feladásra kényszerítették mindazokat akik az útjukba álltak, mindeközben békeszerződéseket kötve azokkal, akik kimaradtak a háborúból, s ezek élére minket a Santarikat ültettek. A tilalom a kutatásokon feloldásra került, és egy új korszak köszöntött az egész galaxisra.

Ha összehasonlítjuk a mi viselkedésünket és az övéket, akkor látszik, hogy gyakorlatilag mi semmit sem tettünk értük, és a saját érdekeinket tartottuk szem előtt. Soha nem tartottuk szem előtt, hogy nekik mi lenne jó, amíg mögöttünk kullogtak technológiai fejlettség tekintetében. Gyakorlatilag majmokként tekintettünk rájuk. De a saját zsenialitásuk tőlünk függetlenül ugyan ezt a végeredményt hozta volna, függetlenül az időintervallumtól.

Most, hogy a Tejút egyesült egy zászló alatt, és az "alacsonyrendű"  terránok dominálják már csak egy dolgot mondanánk: A Terránok több mint rémisztőek, de a legjobb szövetségesek. Keserűségben lesz annak része ki kivívja dühüket.

-Kamitegal, Történelmi Feljegyzések rendjének nagymestere

- írta: Anonymous, 4chan; fordította: leventex97

via: imgur