Évszázadokkal ezelőtt Szövetségbeli tudósok és filozófusok megalkották a Túlélés zálogának elméletét, közismertebb nevén Lablonnamedadon (a hivatalos fordítás: Nagy Bolygóközi Terjeszkedés időszaka, de ezt senki nem használja). Nekünk embereknek azonban teljesen ismeretlen és idegen az ötlet. A Tanács azonban aktívan használja ezt az elméletet. Mi pedig éppen belépni készülünk.
   - Nem értem. - felelte a humanoid. - Mit is akarsz pontosan megtudni?
Obadon mélyet sóhajtott magában, és keserűséggel arra gondolt, hogy más fajok képviselői már rég feladták volna a felesleges "harcot". 3 hét őrült Scrabble csata programozók, nyelvészek és szuperszámítógépek között, hogy működő fordítót készítsenek. Másik 1 hét, hogy gyorstalpalót adjanak a Szövetség történelméről, politikájáról és kultúráiról az új faj nagykövetének. Mindezek után itt áll, és a legalapvetőbb fogalmak magyarázásával veri el az időt. Igaz is, bárki más már rég dühöngve rohant volna ki. De Obadont megátkozták az égető kíváncsisággal, ami végülis nagykövetté tette az ismert űr határán. Mely egyben azt is jelentette, hogy ő volt a kézenfekvő jelölt, amikor a Szövetség legszélső határáról érkező jelet elfogták. Szóval most itt ült, és egy oompfa majommal társalgott, akinek minden egyes szót úgy kellett kifejteni, mintha egy gyerekhez beszélt volna.
   - Azt kérdezem, hogy a fajod elérte a Lablonnamedadont vagyis a Nagy Bolygóközi Terjeszkedés időszakát. Nem ismeritek ezt a fogalmat?
    - Nem nem tudom, hogy mit jelent.
És ennyi, szemmelláthatóan az embert jobban érdekelte az ablakon túli látvány, mint a beszélgetés folytatása. A hajójuk éppen a Sheltered Cove-val dokkolt, és a nagykövet vigyázó szemekkel követte a hatalmas tömegű monstrumok táncát az űrben. Valószínűleg soha nem látott még űrkikötőt.
   - A "Nagy Bolygóközi Terjeszkedés" egy elmélet, melyet az ismert Gadalin Mablotobinoidijang filozófus alkotott meg a Szövetség fennállásának harmadik évszázadában. Elméletét az Upadlon IV bürokratikus rendszerének összeomlására alapozta, melynek egy napkitörést követő éhínség volt az oka. De minek is tépem a számat, nem is figyel rám.
   - Nem, nem, figyelek, folytassa csak. - válaszolta az ember, szemeivel még mindig az elé tárulkozó látványt falva - Bele tudná nekem sűríteni a fennmaradó időnkbe?
Obadonnak segítségbe kellett vennie a fordító programot, hogy rájöjjön mi is az előbbi mondatban a "sűríteni" terminológiája. Sűríteni, főzéssel kapcsolatos, milyen furcsa. De legyen.
  - Gadalin elmélete szerint van egy bizonyos "minimális bolygó mennyiség" sok-sok fény éven szétterítve, de mégis elérhető távolságban, melyek szükségesek egy űrutazó fajnak a különböző katasztrófák túléléséhez, legyen az akár aszteroida becsapódás, napszél kitörés, vagy bármilyen katasztrófa. Jobb esetekben a szomszédos bolygók azonnali segítséget tudnak nyújtani, rosszabb esetben felkészülhetnek az evakuációra. Röviden és tömören, annyira szétterítjük a fajunkat, hogy az ne halhasson ki. Gadalin 6 bolygóban határozta meg a szükséges minimumot. A halála óta történt fejlődések a hiperűr technológiában és egyéb anomáliák felfedezése a világegyetemben ezt a számot 8-ra emelték. A Szövetségen belül eddig még csak 4 faj érte el az az elméletben meghatározott állapotot, de másik 2 már közelít a meghatározott 8 bolygós kiterjedtséghez. A fajotok befogadásával a Szövetség minden segítséget megad, hogy 1000 éven belül ti is elérjétek a Lablonnamedadon szintjét.
Ez már felkeltette az ember figyelmét. Végre elszakította a tekintetét a dokkoló monstrumok látványától és Obadonra nézett.
   - Ha jól értem, a Szövetség minden tagjának összesen 8 bolygója van?
Obadon féldühösen sóhajtott, de valójában kimondottan kielégítőnek találta hivalkodni a Szövetség eredményeivel.
   - Nem egészen. Mint azt mondtam, kettő tagunk, a Glit'pan és a Trepliket még nem érte el a 8 bolygós szintet. De közelítenek.
   - Miért nem több? - kérdezte az ember
  - Több? - válaszolt Obadon meglepve - Talán számotokra még nehéz megérteni, de egy bolygó terraformálása majd az azt követő kolonizálása hatalmas és megterhelő folyamat egy civilizáció számára, mely évszázadokig is eltarthat. 8 bolygó garantálja a túlélést, miért volna szükségünk többre?
Az ember már épp válaszolni készült, amikor az ajtók kinyíltak, és felfedték a csillogó páncélba bújtatott Trepliket katonákat.
   - Úgy látom megérkezett a kísérete. A Tanács elé járulhat. - jelentette ki Obadon
Az emberi nagykövet felemelkedett a székéből, de hezitált, mintha mondani akart volna még valamit, de végül meggondolta magát. Ahogy áthaladt a díszőrség között, azok közrezárták, és elvezették a dokkoló csövön keresztül. Obanon nézte az ember távolodó hátát. Dacára a nehézségeknek, kimondottan kellemesnek találta a lénnyel töltött időt. Már-már sajnálatot is irántuk a rájuk váró kötelezettségek miatt.

A Tanács terem felépítésének célja volt: érzelmek keltése azokban, akik belépnek. Főleg félelem és csodálat kiváltása. A szenátor kíváncsian várta, hogy ezen érzelmeket hogy jeleníti majd meg az új tag képviselője, de csalódnia kellett. A Föld bolygó képviselője szinte már sztoikus nyugalommal tekintett körbe, minden egyes erkélyen elidőzve.
Heb'lik komoran ült a tanácsterem legalján elhelyezkedő székében. Balra tőle a csöndes és precíz, rovarszerű  Trepliketek helyezkedtek el, akiknek érzelmeket csakis a néha mozduló csápjaikról lehetett leolvasni. Tovább haladva pedig emelkedő magasságban (a hierarchiát szinbolizálva) a többi faj foglalt helyet. Pontosan felettük, a Maprok szenátorok, hatalmas emlősök foglaltak helyet. Aztán a Prangok, a férgek öntudattal bíró konglomerációja. Legfölül ültek a Toglannidanok (akik mindig a díszes csápjaik igazgatásával voltak elfoglalva) és Zobafinok, az ostorvékony hüllők, akik a korlát felé magasodtak. Eredetileg az utóbbi kettő úniója volt, melyre később maga a Szövetség épült. Az előbb felsorolt hat erkély egy emelvényt fogott közre, melyre a tagok kényelmesen lenéztek, míg az embernek, akárhányszor megjelent a tanács előtt fel kellett tekintenie. Olyan volt, mintha egy mintaegyedet mikorszkóp alá helyeztek, és épp felboncolásához készültek volna. Heb’liknek boldogabbnak kellett volna lennie, mint amennyire valójában volt. Végre feljebb léphettek a ranglétrán, és nem ők lesznek a lábtörlő alatt. Nagyjából ezer év alatt először arathatják le a "befektetéseik" gyümölcsét. De mégis, mindeközben forrongó, tehetetlen dühöt, sajnálatot és undort érzett. Aztán megszólaltak a fanfárok, és ő felállt. A 20 méterrel alant nyíló ajtók felfedték a majdnem robot külsejű Trepliket őröket és emberi kísértjüket. Ahogy a küldött a szint közepére ért, az őrök hátraarcot csináltak, majd katonásan elmasíroztak. Heb’lik nem tudta megállni, és kihajolt, hogy jobban szemügyre vehesse az embert. Furcsa, szinte kimérához hasonló keveréke volt a szövetség többi fajának a humanoid. Emlős volt, mint a Maprok, de nyurga, mint egy Zobafin, sárga szőrzettel a feje tetején, és rózsaszín bőrrel, hasonló a glit’panok sajátjáéhoz.
Xizin kancellár felemelkedett székéből és üdvözölte a követet. Noha hangja biztosan nem ért el a pódiumra, de mindenki tudta, hogy odalent hangszórók dörögték a szenátor szavait. 
   - Az Egyesült Szövetség, a Hat faj küldöttei azért gyűltünk ma itt össze, hogy üdvözöljük az emberiséget a soraink között.
Sokan azt hiszik, hogy emelt hangon kell beszélniük, hogy hangjuk elérjen a szenátorokig,  Ez a tévképzet folyamatos derültségre adott okot a gyűléseken résztvevők között. De úgy, ahogy a fentiek hangját hangszórók erősítik, úgy a lentiekét rejtet mikrofonok százai közvetítik kristálytisztán az erkélyen ülők felé. Kíváncsian várták, hogy vajon az új tag is elköveti e ezt a hibát. De ismét "csalódást" okozott nekik a nagykövet, mivel egyenletes hangszínnel beszélt, bízva a fentebb említett mikrofonok képességeiben.
   - Én, Iosef Baboian, elfogadom és viszonzom üdvözlésüket. Remélem, találkozónk jólétet és fejlődést hoz népeink számára. - furcsa fogalmazás, első olvasatra udvarias.
   - Fejlődést nektek biztos - zengte a Xizin hangját az erősítő - A Szövetség minden segítséget meg fog adni ahhoz, hogy társadalmatok fejlődhessen. Idővel majd ti is megismeritek a luxust és a biztonságot, melyben mi élünk. De... - itt jön a kellemetlen rész, gondolta Heb'lik - vajon mi hogyan részesülünk a kapcsolatból?
   - Úgy gondolom gyümölcsözőnek találják majd. - még, ha furcsának is találta a hirtelen témaváltást, arca nem mutatta azt - Önök számtalan technológiai megoldással rendelkeznek, de mi is legalább ennyit tudunk felmutatni. Tudósaink valószínűleg a tudományos területek teljesen különböző ágát térképezik fel, mely a Szövetség hasznára lehet. Továbbá gazdag kultúránk és műv...
   - Ez nem vonjuk kétségbe, de a kérdés másra irányul. Nyersanyag, és munkaerő. Főleg ez és ezekhez hasonlógyümölcsök érdekelnek bennünket. Meg kell értenie nagykövetúr, hatalmas méretű befektetésre készülünk, és szükségünk van biztosítékokra, hogy ezen befektetések megtérülnek.
   - Milyen biztosítékok? - az ember szemei összeszűkültek, talán a gyanútól. 
A "biztosítékok", mint kalapács ütések, hullottak a nagykövetre. Felháborító méretű adók, uzsora kölcsönök, kamatos kamat bármiféle segítség nyújtáson. Előnytelen kereskedelmi "megállapodások". Kötelező fizetetlen munkaerő szolgáltatása a Szövetség minden szegletébe. Minden faj egyre több sújt rakott az emberiség nyakába. Heb'lik dühe a tetőfokára hágott, amikor saját népe is hozzátett a már így is hosszú listához. A glit'panok lassan száz éve jobbágyként léteztek a Szövetségen belül, de most készen voltak ugyan azokat a terheket egy másik ártatlan faj nyakába rakni. 
Ugyanakkor csodálta az ember önuralmát. Ha lehet hinni a hivatalos feljegyzéseknek, akkor az ő népe nem így viselte ezt a pillanatot. Senki nem viselte nyugalommal. A Prangok fekete mételynek nevezték a beléptetésüket, a Trepliketek pedig könyörögtek jobb feltételekért, de a végén mindneki belátta a csatlakozás elkerülhetetlenségét, és fejet hajtott a Szövetséget vezetők akaratának. És mégis, az a humán nagykövet csak állt, mozdulatlanul, nyugodt arckifejezéssel. Heb'lik fejében megfordult, hogy talán sokkos állapotban van, és nem is fogja fel a történéseket. Végre csend ült a teremre, ahogy a szenátorok elhelyezkedtek a székeiken. Egy órányi néma hallgatás után a küldöttnek csak egyetlen egy kérdése volt: "Mi van akkor, ha elutasítjuk?" hangzott a kérdés. A főkancellár pofája csúf grimaszra húzódott (mellékesen megjegyzendő, hogy Heb'lik az öklét szívesen a kancellár arcába igazította volna)
   - Akkor szembe kell néznetek a Szövetség 44 bolygójának egyesült haderejével, el fogjuk törölni a nevetséges hadseregeteket és el fogjuk foglalni a bolygótokat. Megtörünk benneteket, és rabszolgákként fogjátok tölteni a jövőtök maradékát. Ne aggódjatok, hasznotokat fogjuk találni, így vagy úgy.
A beálló csendben az ember a csuklójára szíjazott eszközzel babrált, majd feltekintett a tanácsra.
   - Ti mind szerencsések vagytok... - kezdte - Ez elmúlt néhány hétben annyit tanultam, amennyi lehetséges volt a népeitekről, történelmetekről. Nem csak azért, mert ez a feladatom, hanem mert kíváncsi voltam, hogy mégis kik lesznek az új szomszédaink. Biztos voltam benne, hogy sok dolgot elrejtetek. Főleg, hogy mennyire átbasszátok az újonan csatlakozó tagokat. És mégis azt mondom, szerencsések vagytok.
Iosef beszéd közben kurta köröket kezdett róni a pódiumon. Vajon bebörtönözve érzi magát, vagy egyszerűen emberi szokás járkálni beszéd közben?
- Mindannyian fejlődtetek, majd valamikor elhagytátok az atmoszférátok ölelését, - folytatta Iosef - és új fajokra leltetek a csillagok között, akik érkezésetekre vártak. Talán nem a legjobb szomszédok, de ti legalább tudtátok, hogy nem vagytok egyedül. Mi, emberek nem voltunk annyira szerencsések, az űr egy teljesen üresnek tűnő szegletében fejlődtünk. Amikor legyőztük a bolygónk vonzását ránk senki nem várt. Nem vagytok képesek felfogni, hogy mennyi ideig gondoltuk úgy, hogy egyedül vagyunk az univerzumban. Ötletetek sincs mennyi ideig tartott megtalálni benneteket.
Heb'lik pislogott, mind a 4 szemhéjával, mert nem értette, amit az ember mondott. Mire gondolhatott vajon, amikor azt mondta, hogy "mennyi ideig tartott"? Elvégre a Szövetség már attól a pillanattól kezdve ott volt, hogy az emberiség kilépett a csillagok közé. Vajon mégis mennyit tudnak ők az emberekről? A gondolataival egyidőben mormogás futott végig a termen. Nem ő volt az egyetlen, aki feltette e kérdéseket, és ez nem volt megynugtató tudat.
   - Amikor megtaláltuk, az első, kétségbe vonhatatlan bizonyítékát földönkívüli kommunikációnak, azonnal ugrottam a kapcsolatfelvétel lehetőségére. Elvittem az első hajót, amire rá tudtam tenni a kezem. Egy ócska taliga, melyet szigszalag és a jóakarat tartott össze. És mégis neki indultam, mert hajtott a tudat, hogy nem vagyunk egyedül. Nagyon jól ismert tény, hogy összesen kétórára elegendő levegőm volt hátra abban a roncshalomban, mikor az egyik őrjárat felvett.
A mondadója után beálló csöndet zavart zizegés és kapkodás hangjai törték meg. A szenátorok nem értették a mondanivaló felét, és most zavartan bökdösték a fordító rendszet a szigszalag és a jóakarat kapcsolatát keresve. És azt, hogy ennek mi köze van egy roncstelepi szeméthalomhoz. Heb'lik mással volt elfoglalva. Éppen próbálta elrejteni az örömét a zavaron, melyet a furcsa lény mondandója okozott a tanács soraiban.
- Ötletünk sem volt, hogy hogy nézhetnek ki az idegenek. Számtalan történet és film foglalkozott már ezzel a kérdéskörrel. Hogyan néznek ki, hogyan beszélnek... hogyan gondolkodnak. A gondolkodás különbségében olyannyira biztosak voltunk, hogy tanulmányok születtek arról, hogy mi lehet a véleményetek a jóról, rosszról, önképről, hogyan fogjátok fel az időt, és melyek azok a szavak, melyeket nem fogunk tudni lefordítani, mert idegen elme szükségeltetik felfogásához. És mégis, itt állok előttetek, és azt kell mondjam: csalódott vagyok! Nincs semmi új, amit tőletek tanulhatnánk. Nem volt semmi új azokban az undorító kegyetlen feltételekben, melyeket ma itt a nyakunkba próbáltatok varrni. Mindre van saját szavunk: imperializmus, kihasználás, elcseszett merkantilizmus. És mégis, van egy szó, melyre nekünk embereknek nincsen megfelelője. Egy elképzelhetetlen szó egy olyan faj számára, aki ennyi ideig volt egyedül. 

“Lablonnamedadon.”

Ezzel egyidőben az ember egyenesen Heb'lik szemébe nézett. És Heb'lik megremegett. Az ember egy pillanatig tartotta a szemkontaktust, majd tekintetét végighordozta a jelenlévőkön, tekintetét egyesével a szenátorokéba fúrva.
   - Még most is, azon gondolkozom, hogy egyáltalán hogyan sikerült egy ilyen fogalmat megalkotnotok. A Túlélés zálogának elmélete, a minimum, ami a túléléshez kell? A maximum, amit hajlandóak vagytok a fejlődés oltárán feláldozni? Csak egy fogalom áll ehez közel a mi szótárunkban. Önteltség.
Heb'lik vállát megkocogtatta egy asszisztense, majd egy adatpadot nyújtott át neki remegő kézzel.
   - Az ember beszédével egyidőben videóadást kaptunk. - mondta a sápadt aszisztens - Az összes tőlük van.
A szenátor jobban szemügyre vette a töredezett képet, ami úgy nézett ki, mintha Trepliketek rovarszemén keresztül nézni a világot. Majd eljutott a tudatáig a felismerés, hogy több száz élő képet néz. Egyszerre. Mindegyik hasonló képet közvetített. Mind embereket mutatott. De minden egyes kép máshogy nézett ki. 2-es, 3-as vagy éppen akkora csoportok, hogy a résztvevőket ki sem lehetett venni. Emberek különböző bőrszínnel, magassággal és méretekkel, de eltéveszthetetlenül emberek. Kép kép után, egyre több ember, egyik jobban különbözik a másiktól. Azonban a sztoikus nyugalommal beszélő nagykövet szöges ellentétei voltak ők. Érzelmek megannyi árnyalata volt az arcukon, némelyiknek valami folyt az arcáról. Minden képen más hátteret látott, más eget, más... csillagokat! Heb'lik ugrált a videó adások között, annyira belemélyült a dologba, hogy észre sem vette, hogy a nagykövet nem beszél. Senki sem beszél. A Tanácsteremre csönd borult. A kimondatlan kérdésre Heb'lik segédje felelt. Kezébe nyomott egy másik adattáblát, rajta a galaxis térképével. Heb'lik másodpercek alatt belőtte, hogy ők most hol vannak. A kék pontok itt, a Szövetség 44 világa. a vörösek pedig... az ÖSSZES VÖRÖS?! Rémülettel tekintett a Iosefre, és nem ő volt az első. Hangok kakofóniája töltötte meg a termet, volt aki kiabált, és volt aki sokkosan ült a helyén. De egy egyszerű torok köszörülés végetvetett a zavarnak. Mindannyian egy személyre figyeltek most a teremmben, és olyanok voltak, mint a rosszcsont diákok, akik arra várnak, hogy kiderüljön, hogy mekkora bajban is vannak éppen.
   - A kialakult helyzetet figyelembe véve, feltételezem, hogy mostanra mindannyian kézhez kapták az üzenetet. Az emberiség egésze egységesen ünnepel, most, hogy már tudják, hogy nem vagyunk egyedül. Minden ember. - Iosef széttárta karjait - 38 bolygó, 12 holdi kolónia, 15 aszteroida bányásztelep és 23 utazó flottilla küldi szeretetét. Emberek százmilliárdjai várják visszatérésemet, és a híreket, amiket hozok. Szóval, egyetlen kérdésem maradt a Tanács tagjainak: Mit akartok, MI milyen szomszédok legyünk?

Megjegyzések: kiterjedt szerkesztői munkát végeztem az íráson, sok leíró részt kitörölve, és feszesebbre húzva a szöveget, mert lassan felőrölte a munka kedvemet. De mint mindig, lent megtaláljátok az eredeti.

via.: Reddit