Rafkós egy nép vagyunk főleg ha seftelésre kerül a sor. És bezony könnyen megütheti az ember a bokáját, ezért mindig jó, ha van biztosítás. Hadd mutassam be a Dendrac nép esetét a fordított holdra szállással. 

A folyosón Gren patakopogása volt az egyetlen zajforrás. Patáinak csattogása nagyjából a jelenlegi elmeállapotával egyezett meg.
- Mégis ki használ követ egy űrhajón? Pompásnak pompás, de mégis mit gondolnak a dendrac-ok, kik ők? - gondolta Gren.
Egy alig tolerált, és többnyire lenézett faj nagyköveteként Gren számára nem volt engedélyezett a hozzáférés a hajó data-net-jéhez, így a térképeihez sem, és csak az emlékeire hagyatkozhatott, ha el akart jutni végcéljához. Az ajtókat számolta, ahogy elhaladt mellettük. Minden ajtó hatalmas bronz domborművekkel volt díszítve, mely a múlt dendrac katonai győzelmeit ábrázolta. Egytől egyig ugyan olyan díszes és fennhéjázó, mint az előtte lévő.
- Három ajtó előre, majd jobbra. További kettő előre, majd balra. A legyőzött ellenfele arcát viselő dendrac tábornok szobránál egy emelettel feljebb. El az elesett lázadók rasztájából font gobelin mellett, ééééés meg is érkeztünk! - mondta magának Gren.
Másoknak az ajtó, ami előtt Gren állt, talán megkülönböztethetetlen  lett volna a többitől, azonban számára, aki jártas volt a dendrac faj történelmében és kultúrájában, könnyen azonosítható eseményt ábrázolt a dombormű az ajtón. Egy dendrac rombolót ábrázolt, mely részecske sugarakkal bombázott egy menekülő civil flottát, melynek utolsó hajóját egy feketelyuk eseményhorizontja emésztette el éppen. Ez egy művészi ábrázolása volt a dendrac nép által elkövetett genocídiumnak a békés kalurraiak ellen, akiknek mindösszesen annyi volt a bűnük, hogy olyan bolygón fejlődtek értelmessé, mely határos volt az akkori Drendac Birodalom küldő határával. Az egyik hirtelen terjeszkedésük alkalmával nemes egyszerűséggel kilakoltatták a kalurriaiakat a saját otthonukból, és látszólag elfogadták a feltétel nélküli magadásukat. De a helyett, hogy tartották volna szavukat, miszerint a kalurraiak békében elhagyhatják bolygójukat megvárták, míg az utolsó hajó is felszáll, majd egytől-egyig mind belekényszerítették őket a közeli feketelyuk szájába. Morbid elégedettséggel nézték végig, ahogy az utolsó hajó eltűnésével teljessé válik a faj kiirtása. A tény, hogy az "ellenfél" nem tudott sem védekezni, sem pedig háborúzni, megvetés tárgyává tette őket a dendrac-ok szemében. A tény, hogy ezt a szobát utalták ki jelenlegi lakójának szintén üzenet volt, hogy lenézik őt és faját is. Álcázatlan gúny és hatalmi játék volt ez, nem több. 
Kellemetlen nyikorgó hangot hallatott az ajtócsengő, mely bejelentette, hogy a szoba lakójának látogatója érkezett. A szoba nem nélkülözött semmiféle luxust, dacára az égbekiáltó ajtódomborműnek. Ha máshogy lett volna, az bemocskolta volna a Birodalom becsületét. Gren tisztában volt vele, hogy a hajó minden négyzet centimétere hasonlóan díszes, egy a Birodalomnak és az ő isten Császárának szentelt műalkotás. Az előszobát elhagyva az irodába érkező Grent a Terrán nagykövet asztal mögött ülő alakja fogadta, noha az nem vele, hanem a kezében lévő apró eszközzel foglalkozott, melynek képernyője élénk színekkel és mozgó geometrikus alakzatoktól vibrált. Az ember ujjai a gombokat csapdosták, és a mozgás ereje életre keltette a kis konzolt a kezében.
- Megint azzal a pokoli játékkal múlatod az időt, Peter? - kérdezte Gren szárazon.
- Ugyan kérlek, a néped nem ismeri a Galaga örömeit? - válaszolt Peter, anélkül, hogy felnézett volna a játékból
- Szeretjük az olyan szórakozást, melynek forrása nem száz évvel ezelőtt készült. Számunkra az emberi videojátékok érdektelenek, a túlzott vizualitást zavarónak tartjuk. - hangzott a rezignált felelet.
A konzol, mintha csak igazolni akarná Gren szavait, szomorúan csipogott, és a "game over" szavakat villantotta fel a képernyőjén. Peter kedvtelenül ciccegett egyet, majd elsüllyesztette az öltönyzsebében a készüléket, és tettetett komolysággal Grenre emelte tekintetét.
- Szóval, jó vagy rossz hír?
Gren sóhajtott. Miért nem tudnak az emberek semmit komolyan venni? Nem mintha ez irányban kiterjedt tapasztalattal rendelkezett volna, Peter volt az első, akivel találkozott. A Terrán köztársaság és az Ovidiai Únió (Gren világa) csak néhány évtizede voltak formálisan szövetségesek. Intergalaktikus szomszédok voltak egymással, mindkettejük fajának fennhatósága alá tartozó területek messze estek jelen kinevezésük helyszínétől, a Dendrac Birodalométól. A jelenlegi krízishelyzet kialakulásakor, amikor a Terrán nagykövetet beidézték, Gren volt a legközelebbi ovidiai tisztségviselő, így rá esett a kellemetlen megtiszteltetés, hogy segítse az embereket a közelgő megterhelő időkben. Nagyon úgy nézett ki, hogy dacára annak, hogy relatív új játékosoknak számítottak a galaktikus porondon, sikerült kivívniuk a Drendac Birodalom ellenérzetét. És ez nem egészséges, tekintve, hogy a galaxis legaggresszívabb és legerősebb tényezője a Birodalom. Ha a helyzetet nem sikerül békésen rendezni, az  ovidiaiakat is sújtja majd a következmény, és ha háborúra kerülne a sor, biztos, hogy belekeverednének az emberek oldalán. Egy olyan háborúba, melynek megnyerése lehetetlen volna.
- A császár követeli megjelenésed a színe előtt. - válaszolta Gren, elfoglalva az egyik széket.
Az elmúlt 5 évben nem volt szerencséje vagy inkább balszerencséje, hogy kihallgatásra rendeljék be a császárhoz. És jól is volt ez így. A császár meghallgatásai ritkán értek jó véget a résztvevők számára.
- Engedd meg, hogy egyeztessek szoros időbeosztásommal - mondta Peter, miközben a képzeletbeli határidő naplóját forgatta - Szerintem pont tudok számára időt szakítani. - mondta, miután a színjátéka végére ért.
- Szeretném, ha egy kicsit komolyabban vennéd. Ti terránok már régóta beleavatkoztok a dendrac kereskedelembe. Alávágtok az áraiknak, ellopjátok az ügyfeleiket, gúnyt űztök a termékeik minőségéből. Csak idő kérdése, és válaszolni fognak. Csakhogy, a dendracok nagyon komolyan is veszik a válasz fogalmát, mely általában vérontásba torkollik. A helyzet nagyon rosszul is végződhet, és minket is magával ránthat.
- Ne aggódj, a biztosításunk mindenre kiterjed. - felelte egy legyintés kíséretében Peter, mire Gren szemhéjai idegesen megremegtek
- Semmilyen biztosítás nem fedezi az őrült, hataloméhes despota által elkövetett népirtást! - morgott Gren idegesen. Miért ilyen idegesítőek az emberek?!
- Ne aggódj, a miénk erre is kiterjed. - válaszolta a nagykövet egy apró mosollyal az arcán.
Gren tudta, hogy fölöslegesen próbálná megérteni a terránt. Az elmúlt hetek beszélgetései, melyet a közben folytattak, hogy várták a Császár általi beidézést már meggyőzték erről.
- Gyerünk, ne várakoztassuk meg Őfelségét, ha nem muszáj. Nem épp szívleli az ilyet.
A páros elhagyta a terrán lakosztályát, és a trónterem felé vették az útjukat. Gren némaságba süppedt, ahogy több "műalkotást" is a hátuk mögött hagytak, melyek a drendac faj felsőbbrendűségét és kegyetlenségét mutatták be. Rémtett rémtett után, néhol egy kis népirtással fűszerezve. Még azok az alkotások is, melyek valamilyen technikai fejlődésnek állítottak emléket kizárólag háborús eszközök voltak. Peter megállt az egyik, hatalmas ágyút ábrázoló szobor előtt, mely fontos szerepet játszott az első Császár klánegyesítő háborújában, mely megalapította a Birodalmat.
- Szerinted kompenzálnak valamit? - kérdezte a társát.
Gren dühe a tetőfokára hágott, és már nem tudta  visszafogni magát.
- Az isten verjen meg téged Peter! Tisztában vagy vele, hogy te és én leszünk az elsők, akik meghalnak, ha ez balul sül el? A dendrac-okat nem érdeklik a galaktikus egyezmények. Ha nem tetszik nekik az üzenet hajlamosak eltenni láb alól a hozóját. És azt is aki mellette áll. Ha továbbra is bohóckodni fogsz, a Császár mind kettőnk népe ellen háborút fog hirdetni, és akkor, engedd meg hogy a ti szavaitokkal éljek, nyakig leszünk a szarban!
- Már mondtam, a biztosításunk fedezni fogja, sima ügy lesz.
- Neked elment a maradék józan eszed?!?!?!?! A biztosításod vissza tudja helyezni a fejemet a helyére, miután elküldik azt Ovisra, mint hadüzenet?
- Hát, azt nem éppen, de ne aggódj, ilyen nem fog megtörténni, legyen egy kis hited. - nyugtatta Peter a láthatóan ideges ovidiait.
- A hit és a remény nem sikeres taktika népirtó őrültek közelében. - köpte a szavakat Gren, miközben tova trappolt, meg sem várva, hogy Peter követi e vagy sem.
A trónteremig vezető út maradéka csöndben telt, mely segített Gren dühének csillapításában. Mentálisan már a levelet komponálta, melyet a feleségének küldene, mielőtt kivégeznék. Tuti tartalmazni fog határozott javaslatokat az ovidiai szenátusnak az emberekkel kapcsolatban. Túl nagy felelősség voltak, a véleménye szerint. Vakmerőek és komolytalanok. Talán jobb lenne felmondani a szövetséget, és hagyni, hogy egyedül szálljanak szembe a Birodalommal. 
A trónterem ajtajai hatalmasak és díszesek voltak, ahogy arra számítani lehetett. A téma azonban nem a birodalom éltetése, hanem sokkal inkább az Uralkodó felé irányultak. Hatalmas figuraként ábrázolták, ahogy terpeszállásban emelkedik megannyi lángoló világ fölé. Gren szerint ízléstelen volt, de ezt megtartotta magának. Az érkezésüket a trónterem őrei kísérték árgus szemekkel. Ezek a legnagyobb dendrac harcosok voltak, akiket Gren eddig látott. Páncélozott, izmos alakok, kik lézerlándzsákkal őrizték az ajtót. Foszforeszkáló rasztájukban a harcos osztály jelképét, a vörös lefelé mutató éket hordták, mely a lándzsa hegyét volt hivatott jelképezni vagy az ellenfélbe lecsapó kést. Kinek mit. Ahogy Gren és Peter közelítettek a lándzsákat leeresztették, az ajtók pedig feltárultak, felfedve a hatalmas tróntermet. Oszlopok nyúltak a boltozat felé, s az oszlopok között még több, a Birodalmat  és az azt irányító Császárt dicsőítő műalkotás volt látható.
- Egy ekkora üres tér biztos, hogy komoly stabilitási problémákat okoz az éles manővereknél - gondolta Gren - no nem mintha ez a városhajó bármikor is harcokat látna. Ugyan tekintélyesen föl van szerelve, nem arra szánták, hogy az élvonalban harcoljon. A rakomány túl értékes volt, hogy megkockáztassák annak elpusztulását egy szerencsés lövés, vagy egy öngyilkos hajlamú bombázó pilóta bátorsága miatt.
A szemközti falat egy hatalmas ablak töltötte ki, azt meg a Dendra bolygó látképe foglalta el, melyet a magasan keringő hajóról csodálhatott az iderendelt. A bolygó holdja csöndesen bukott alá a horizont mögött, miközben ezernyi hajó, kicsi és nagy siklott a két égitest között némán. Pályáikat a terem jobboldalát elfoglaló vezérlőpanelekről irányították a flottatisztek, a Császár parancsai szerint. Úgy tűnt, mintha a a denrac-ok hadi gyakorlatot tartanának, Gren gyomra pedig megsüllyedt. Ha a birodalom már az erői mozgósításánál tart, a diplomatikus megoldásnak vajmi kevés esélye mutatkozik.  csodálatos látkép fonta keretbe a trónterem fő ékkövét, a fenyegetően magasra emelt trónust, melyből a Császár tekintett le az érkezőkre, jobb és bal oldalt a nemesség várakozott beszélgetve. Gren valamivel fenyegetőbb figurát várt. A császár eltörpült, még az átlag dendrac mellett is. Bal mancsa (legalább is ami kilátszott a sokrétű köntöse alól) deformáltnak látszott, és úgy tűnt, hogy finoman remeg, dacára annak, hogy a Császár a másik kezével fogta azt. Ezeket az dolgokat azonban elfedte a fénylő raszta hajkorona, melynek minden egyes hajfonatát apró antigrav gyűrű lökte az ég felé. A császár olyan erőteljesen ragyogott, hogy direkt ránézni fájdalmas volt, úgyhogy Gren fejet hajtott, hogy legalább indoka legyen nem őfelségére nézni. Közben vetett egy oldalpillantást Peter-re aki csak bámulta a Császárt, a tisztelet minden jele nélkül, mint valami hátvilági paraszt, úgyhogy kissé megbökte a könyökével. Erre Peter végre előrelépett.
- Üdvözlöm felségedet. A Terrán Köztársaság nevében köszönetemet fejezem ki a meghívásért, és hogy felséged és az udvartartása előtt válaszolhatok a felmerülő kérdésekre.
- Hála a kozmosznak, legalább az alapvető etikettel tisztában van. - gondolta Gren, aki félig arra számított, hogy az ember majd valahogy úgy fogja üdvözölni a császárt, hogy: "Csá faszikám, mi a stájsz?" és még ad neki egy pacsit is, csak a miheztartás végett.
- CSENDET! - rikoltotta a császár - Ez nem meghívás. Beidéztelek, hogy felelj a bűntettekért, melyet a néped a Birodalom ellen elkövetett.
- Biztosíthatom felséges uram, hogy félreértésről van szó. A Köztársaság nem követett el semmilyen bűncselekményt a Birodalom és népe ellen. Minden fajjal átlátható és tisztességes egyezményekre törekszünk. Minden ettől eltérő cselekedet szándékunkon kívüli véletlen csupán.
- Tagadnád talán, hogy "A" osztályú bio-tápanyag szállítására szóló szerződést írtatok alá a Dranian Kollektívának? Vagy az Ovidiaiakkal előregyártott fúziós tokamakokra?
- Nem, nem tagadom. Tisztességes feltételeket és jó árakat kínálunk vevőinknek. A szóban forgó szerződések teljesen legális úton lettek elnyerve, nyílt pályázat keretében.
- Azok a szerződések jogszerűen a Birodalmat illették volna. Ti mocskos emberek elloptátok azokat az orrunk elől, ahogy valami dögevő lopja el a prédát a nemes vadász elől.
- Biztosíthatom nagyuram, hogy nem erről van szó...
- Ne mondj nekem ellent, és ne tagadd bűnödet! - ordította a császár, most már felemelkedve a trónusáról - Tiszta sor, a Köztársaságnak fizetnie kell a népemnek okozott kárért. 
Gren megállapította magában, hogy Peter-t nem akármilyen fából faragták. A legtöbb küldött ilyenkorra már a Császár lábánál vergődik, megbocsátásért könyörögve, és elfogad bármilyen feltételt melyet eléhajítanak, legyen az bármennyire is nevetséges. Azonban a terrán testtartása ennek szöges ellentéte volt. Egyenes, erős tartással  viselte a despota triádáját, a behódolás legkisebb jele nélkül. Gren mostanra realizálta, hogy társa nem hajolt meg mikor a császár színe elé járultak.
- A Terrán Köztársaság jóvátételt köteles fizetni, vagy szembe kell néznie a dühömmel! Átadjátok öt kolóniátokat, valamint száz millió embert, mint rabszolga, továbbá egy milliárd galaktikus kreditet kell kifizetnetek Fluxban és más nemesfémben.
A Császár minden egyes követelést aranyozott csizmájával való dobbantással erősített meg, Gren pedig minden egyes ítélettel megremegett. A követelések undorítóak voltak, de pontosan egy reakció kiváltását voltak hivatottak előidézni, az ellenkezést. Ez már a háború előszava volt. És a terrán nagykövet még csak meg sem rezdült, Gren pedig ismerte már eléggé Peter-t, hogy lássa annak a szája sarkában bujkáló félmosolyt. Miféle őrültség járhat most a fejében? Mégis milyen anyagból szabták szövetségesünket?
- Vagy átadjátok, amit követelünk, vagy háborúra készülhettek. - jelentett ki végezetül a Császár majd tekintetét Peter-re szegezte, és várta a terrán válaszát. 
Gren biztos volt benne, hogy bármiféle alkudozás csak tovább halmozná a teljesíthetetlen kérések eddig is jelentős halmazát.  Tudta, ha nem lép közbe, akkor a helyzet csak rosszabb lesz, így magához ragadta a kezdeményezést, és előre lépett.
- Felség, a követelései tökéletesek, engedje meg, hogy továbbítsuk őket a feljebbvalóinknak...
Az uralkodó elfintorodott, és intett egyet, majd Grent egy izmos őr hátba vágta a lándzsája végével, amitől az ovidiai elterült a trónterem padlóján.
- Ne hidd azt, hogy rólad megfeledkeztem ovidiai. A te Úniód is sáros a terránok működésében. A ti segítségetek nélkül nem fejlődtek volna ilyen gyorsan, és nem mertek volna szembeszállni velünk.

- Elég lesz. - jelentette ki Peter, kinek a hangjában rejlő él azonnal megragadta a Császár figyelmét.
- Ne merészelj parancsolni nekem. - hallatszottak a hideg, mérgező szavak.
Peter tekintete lyukat fúrt a Császárba, de a szemkontaktust megtörve lehajolt, és felsegítette Gren-t, aki eddig a földön vonaglott. Megveregette a vállát, és a következőt súgta neki:
- Ne aggódj, a biztosítás erre is kiterjed.
Gren-nek még mindig semmi ötlete nem volt, hogy miről beszélhet a partnere. És a hangja egy szemernyi humort sem tartalmazott. Halálosan komolyan gondolta, amit mondott. Peter a trón felé fordult.
- A felhozott vádak nevetségesek, a követelések igazságtalanok. - jelentette ki Peter olyan hangerővel, amit mindenki tisztán hallhatott.
A Császár elmosolyodott, végre megkapta az indokot, hogy háborút indíthasson. De Peter folytatta.
- Ez a meghallgatásnak titulált komédia nem újdonság számunkra. Az emberiség történelme alatt az erős kihasználta a gyengét. Ti talán hisztek ezekben a nevetséges kifogásokban, melyekkel igazoljátok magatoknak a háború létjogosultságát, de a mögöttes üzenet nyilvánvaló. Csak háborút és pusztulást akartok hozni a népemre! - aztán Gren-re mutatott. - A mi népünkre.
Az összegyűlt nemesség ezt láthatóan nevetségesnek találta, és halkan sustorogtak egymás között. Nem voltak ilyen helyzethez szokva, az uralkodó azonban csak mosolygott. A feje körül táncoló tincsek ragyogása aranyfényben fürdették kivillanó agyarait, melyek így még fenyegetőbbnek tetszettek.
- Csak egy zsarnok vagy.  Talán a legnagyobb, de csak egy vagy a sok közül. A galaxis tele van veletek, és mi tudjuk, hogy mi a megoldás ellenetek. Ezért kötöttünk rátok biztosítást.
- Azt várod tőlem, hogy elhiggyem, hogy ellen tudtok állni nekünk? - kérdezte nevetve a Császár - Hogy lesz valaki, aki pótolja a veszteségeiteket? Szerencsétlen barmok! Amit az őseim tettek Kalurrával az kegyelmes lesz ahhoz képest, amit számotokra tartogatok!
- Akkor hadd mutassam be a mi irányelveinket. - Válaszolt Peter, majd elővette a konzolt a zsebéből. Az őrök meg sem moccantak, mivel minden hajóra lépőt alapos szkennelésnek vetettek alá, Peternek nem állt semmi veszélyes a rendelkezésére, hogy ártson a császárnak, hacsak nem fabrikált a egy bökőt a fogkefékből. Felemelte az eszközt és beleszólt.
- Biztosítási Protokoll, Második forgatókönyv, kezdhetik.
Néhány másodperccel később figyelmeztetések villantak fel az egyik flottatiszt képernyőjén, aki azonnal elemezni kezdte a naprendszert behálózó érzékelők adatait.
- Felség, rendszeren belüli warp behatolást észleltünk. Távolság 4.3 csillagászati egység. Nyolc jel, transzponder nélkül. Feltételezhetően ellenségesek. Legközelebbi megfigyelőállás képét most irányítom át a fő képernyőre.
Egy hatalmas holoképernyő kelt életre a terem közepén, melyen 8 hajó volt látható, ahogy előtörtek a hiperűrből egy széles, de szabályos nyolcszög alakzatban. Minden hajónak ugyan az volt a vektora és sebessége.
- Hallatlan precizitás! - gondolta Gren. A visszatérés a warpból egy rendezetlen folyamat volt, kiszámíthatatlan irányt és sebességet okozott minden faj hajójának, amelyik megpróbálta azt. Senki nem tudott eddig formációban kilépni, nem hogy ilyen tiszta alakzatban. A rendszerbéli szenzorokból áradó adat felfedte, hogy a formáció négyezer km széles volt. A hajók önmagukban is furcsák voltak, habár valamennyire standard tervezési sémát követtek. Gren felismerte a hajtóműveket, a fegyveres pontokat, szenzor dómokat, de volt valami, amit nem tudott hová tenni. Minden hajó alján volt egy ívben hajlított elem, melyből kék fény szivárgott, hatalmas bezárt energiákról adva hírt. A hajók mérete megegyezett egy dendrac zászlóshajóéval, de az egyik túltett még azokon is. Egy másodlagos ablak nyílt meg a hologram térben, a hajó nevét mutatva: "Az Aláíró". Hirtelen két irányba fénycsóva csapott ki az Aláíró alá szerelt ívből, a két szomszédos hajó íve felé, majd onnan tovább az azokkal szomszédosokba. Az így kilőtt sugár nemsokára egy hatalmas kört alkotott, összekapcsolva mind a nyolc hajót. Egy másik villanást követően kék ragyogás töltötte be az űr azon szegletét, ahol az ellenséges hajók voltak.
- Egy kapu! - Nyögött fel Gren, de senki nem foglalkozott vele.
Összesen egy maroknyi kapu volt a galaxisban, hatalmas monstrumok voltak, mindig párban építve, hogy lehetővé tegyék a warp utazást az olyan hajók számára melyek nem rendelkeznek saját warp maggal. Mindegyik ismert modell kör alakú, statikus technológiai csoda volt, távolról sem mobil, vagy hajóalapú. Úgy tűnik, hogy a Terrán Köztársaság megoldotta az évezred technológiai újítását. Egy kapu melyet bárhol lehet használni.
- Lehet mégiscsak jó szövetségeseket választottunk! Most fordulni fog a kocka. - gondolta Gren.
Egy fehér villanás keretében elment a kép, és ez a jelenlévő tiszteket kétségbeesett kapkodásra késztette, hogy magyarázatot találjanak az esemény miértjére.
- Uram, a megfigyelő állás megsemmisült. Adás érkezik a másodlagos állomásoktól.
A hologram újra életre kelt, az utolsó pár másodpercet játszva. A ragyogó kapu ismét megjelent, ugyan kisebbnek látszott, mint az előbb, de ezúttal távolabbról érkezett az adás. A tér megremegett a kapu előtt, majd a kapu maga bezárult, és a csillagok láthatóvá váltak mögötte, melyekbe az emberi hajók hamar eltűntek.
- Ha! - gúnyolódott a császár - Tervetek kudarcba fulladtak, a hajóitok visszavonulnak.
Peter elnézően mosolygott tovább, és a hologrammra mutatott. 
- Játszák vissza lassítva. - utasította a tisztet aki a holoteret kezelte.
A lassítás nyilvnvalóvá tette, hogy valami átlépte a kapu eseményhorizontját. Hatalmas objektum hagyta el a kapu dómját, kerek, mint egy labda, de kráterekkel szabdalt. Az átmérője majdnem akkora volt, mint a kapué. Egy hold. De olyan gyorsan történt, hogy még a lassított felvételeken is egy képkocka törtrészéig volt látható.
- Uram, új égitest észlelve a rendszerben. Becsült átmérő háromezer km, sebesség 0.3 c, ÜTKÖZŐPÁLYÁN VAN A DENDRÁVAL. - kiáltott kétségbeesetten egy másik tiszt
- Mégis hogy képzeled! - bömbölte a Császár, s leugrott a trónjáról, majd gallérjánál fogva megragadta Peter-t. Az őrök megfeszültek, de nem mozdultak.
- Ha élni akarsz két perc múlva is, akkor javaslom, hogy kussolj, és ülj le a seggedre. - szólt a Császárhoz Peter olyan hangnemben, mintha egy engedetlen diákot nevelne jó modorra. Az uralkodót ez olyannyira megszeppentette, hogy csöndben visszavonult trónusára.
- Mi emberek sok háborút megvívtunk már. Napjainkban jobban preferáljuk a diplomáciát, de sajnálatos módon, az nem mindig opció. Van egy régi példabeszéd nálunk a Földön. Nem tudom, hogy ki mondta, de valahogy így hangzik: A diplomácia sok esetben abból áll, hogy azt mondod "ügyes kutya", addig a pillanatig, míg lehetőséged nincs egy követ felkapni. - Peter nyitott tenyérrel a holotér felé mutatott - Hát vahur, íme a köved.
- Megannyi vörös fény gyúlt az űr sötétje előtt, ahogy a dendrac flottilla hajói begyújtották hajtóműveiket, hogy kitörjenek a száguldó halál elől. Kétségtelenül, eljutott hozzájuk is a hír, hogy mi tart a bolygó felé. Peter rápillantott a kezében tartott konzolra, majd kezeit összezárta a háta mögött.
- Egy ideje már gyorsítgatjuk a  kicsikét. Az interplanetáris fizika felettébb érdekes dolog, amikor egy holdat ki tudsz lökni a pályájáról, és az elkezd zuhanni a csillaga felé, de te ezt meg tudod akadályozni. Egy kapuval gyakorlatilag végteleníteni tudod ezt a játékot. A bolygó egyre gyorsabb lesz, minden egyes kapuátlépéssel. Ezt itt még le is kellett lassítanunk, ugyanis egy picit túl forró lett a kellemes kezeléshez, és most épp az anyabolygótok felé tart. Nagyjából 93 másodperc múlva becsapódik, gondolom nem kell kifejtenem, hogy egy ekkora objektum 0.3 fénysebességgel való becsapódása mekkora kárt okozna. Vagy szükséges?
Peter csöndben nézte a Császárt, s hagyta, hogy az értékes másodpercek homokszem módjára tovatűnjenek. Az arcán semmi érzelem nem látszódott, ő volt nyeregben, ez nem vitás.
- Te is meg halsz! A lökéshullám mindent el fog pusztítani több millió kilométeres körben! - őrjöngött a Császár
- Meglehet. - felelte Peter sztoikus nyugalommal, hallgatásával még több értékes másodpercet eresztve el - Nos akkor íme a követeléseink: a teljes dendrac hadsereg leszerelésre kerül, az összes katonai hajó, és civil hajó, melyet át lehet alakítani katonai célokra beolvasztásra kerül, kártérítést fizetsz minden túlélő fajnak, aki ellen háborút vívott a Birodalom, és végezetül - Peter ekkor Grenre nézett és kacsintott - a következő 200 évben az Ovidiai Únió fog felelni minden lépésetek tekintetében ami a külkereskedelmet illeti. Ez magába foglalja egy szerződés aláírását is, melyben kijelentitek, hogy nem léptek közvetlen kereskedelmi szerződésbe más entitással, a Terrán Köztársaságon kívül természetesen. A feltételek elfogadására rendelkezésre áll - Peter ellenőrizte a kezében lévő készüléket - 44 másodperc. Ellenkező esetben az anyabolygótok atomjaira fog hullani.
Peter befejezte az ítélethirdetést, és jellemző terrán testtartással, félig felhúzott szemöldökkel figyelte a Császárt. Gren tudta, hogy ez az a pillanat, amiből a Dendrac Birodalom nem fog felépülni. És mind ezt egyetlen élet elvétele nélkül. Azt sem tudta elhinni, hogy a terrán milyen nagylelkűségről tett tanúbizonyságot az ő népe iránt. 200 éves kinevezés a Birodalom kizárólagos külkereskedelmi attaséjaként, az nem semmi. A Császár némán ült trónusán. Tudta, hogy népe fellázadna, hisz látta ugyan ezt megtörténni számtalan világon, melyet hasonló feltételeknek tettek ki, de az alternatíva halál volt. 
- 28 másodperc. - fokozta a nyomást Peter
A mormogás az Terrán Köztársaság eltaposására összegyűltek között most ugrott egy oktávot, és a pánik hallhatóan eluralkodott, a bátrabbak a császárhoz fordultak, és könyörögtek, hogy mentse meg őket, mások pedig katatón állapotban álltak, és bámulták a holoteret mely a száguldó égitestet mutatta egész idő alatt.
- Rendben. - szólott a Császár halkan, fejét mélyre eresztve
- Hogy hogyan? Nem halottam idelentről! - válaszolt Peter kezeivel tölcsért alkotva a füle körül.
- Eleget teszünk a követeléseknek!
Peter ezt követően ismét beleszólt a készülékébe.
- Szakítsák meg a Biztosítási Protokollt, ismétlem, szakítsák meg a Biztosítási Protokollt.
A nyolc hajó ismét feltűnt, épp egy hajszálnyival a Dendracoc saját holdja felett. A kapu kék pulzáló fény kíséretében életre kelt, és elnyelte a terránok égi lövedékét, és az űr messzi szegletébe repítette, ahonnan, ha szükség úgy kívánja, elő tudják majd hívni, hogy ismét megvédje a Köztársaságot és szövetségeseit. Peter sarkon fordult, és a trónterem ajtaja felé vette az irányt, Gren pedig rohanvást követte.
- Hány ilyen "biztosítási irányelvetek" van? - kérdezte olyan halkan, hogy csak Peter hallhassa azt
Peter erre lelassított és visszafordult a trónus felé, arcát egy hatalmas, csúf vigyor ékesítette.
- Még valami, mielőtt elfelejteném.
A császár összeroskadva ült a trónján, láthatóan sokkos állapotban volt az események ilyen mértékű megfordulásán. Az eddig belőle áradó fény szemmel láthatóan megcsappant.
- Igen? - kérdezte komoran.
- Elvisszük a holdatokat.

via: Reddit