Sötét jövő

Napi kell: Álmaim Reebok cipői

2019. október 13. - Wittigen

Áhh, Alien, az egyik azon kevés sci-fi filmek közül, ami valami furcsa elképzeléssel készült a távoli jövőről, illetve főként annak dizájnjáról. Félreértés ne essék, a mostani filmek is szeretnének funkcionálisak maradni, de a régi filmeknek volt valami romantikája, ami a használati tárgyakat illeti. És most rábukantam az Alien tárgyak korona kövére. 

Ripley csukája (meg rajta a hímzett Reebok logó) elég prominensen szerepel, kap is egy teljes jelenetet, amikor épp a Powerloaderbe száll be. Úgy látszik a Rebook úgy döntött, hogy az Alien franchise 40. évfordulójára megembereli magát, és leporolja a régi terveket (mert amúgy biztos vagyok benne, hogy ők csinálták) és kiadtak egy helyre szériát. Pontosabban, újra kiadták, egy kicsit újratervezve.

Íme Bishop surranója,  300-400 dollár (90.000 - 120.000 forint)+ szállítást kóstál, aztán persze az állam ráslappantja majd a kis áfát és vámot, és máris valahol 200.000 forint feletti összegnek nézünk elébe. És ilyen csomagban érkezik, és én egyszerűen szerelmes vagyok abba a háromszög-hasáb dobozba.

És a WY logó sem maradhat el, bár jobban illett volna az eredeti, mintsem az új verzió a Prometheus filmből.

Aztán folytassuk csak Ripley hadnagy bakancsával. Amiből rögtön 2 verziót is találtam, egy lapos talpút és egy magassarkú változatot. Mind a kettő a 900-tól 1200 dolláros határon belül mozog. A lapostalpú van a 900$-as zónában (270.000 forint) , a magasított sarkú pedig 1200$-ért van liciten (361.000 forint), ami mondjuk nekem nem jön be, mert úgy néz ki, mintha átléptél volna a talpán, és kiszakítottad volna azt.

 

Ő ilyen dobozban érkezik, és csupán egy maroknyi címke extrája van, de akkor is kellene.

És akkor jöjjön, ami nekem igazán kéne: Powerloader és Alien surranók! Ők azért különlegesek, mert szettként dobták őket piacra, és általában úgy is akarják őket eladni és nagyjából 400-500$-ért (120.000 - 150.000 forint ) lehet egy szettet kapni amit fantázia dúsan "Utolsó harcnak" kereszteltek el, a film utolsó jeleneteinek egyike után. De persze azért megtalálhatóak külön-külön a PW és az Alien csuka, 100-200 (30.000 - 60.000) dolláros árcímkével, bár nekem ebből csak a PW loader kéne, tök jól összeillene a jövőbeli pólómmal. Plussz nem épp jön  be a lakkcipő érzés, a fekete vészről mintázott cipőben.

Az ő doboza is extrás ám, a dizájnja a Sulaco zsilipjéről van ám mintázva!

Aztán azért a belső sem maradhat díszítés nélkül.

 Természetesen elkapkodták őket, és durván felsrófolták az árat (főleg a bakancsnál, az eredeti a Rebook oldalán ~160 dollárra volt árazva, most meg 7x annyiért megy, legalább), de mindnél hagytam Ebay linket, ha bírod zsetonnal a bulit.

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr6215219070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása