Sötét jövő

Napi kell: Csillagkapu kapu szoba

2025. január 03. - Wittigen

Már régóta nem csak a LEGO gyárt minőségi szetteket, megjelent jó pár játékos a pályán, akik egész jó hasonló elemeket gyártanak illetve betöltik azt a piaci űrt, amit a dán cég valami miatt nem.

A régi Lego katalógusokat mindig vágyakozással néztem a régi licencelt szetteket, meg a Lego saját ötleteit, a Rockraides-t és a Mars szetteket. But alas, mire eljutottam odáig, hogy volna rá pénzem, addigra az érdekes egyedi szettek kivesztek, a licenceltek iránt pedig vagy elvesztettem az érdeklődést, vagy soha nem is érdekeltek. A korai időkben már léteztek egyéb cégek akik hasonló elven működő játékszetteket árultak, ám minőségük a koraiaknak eléggé felemás volt (voltak korai Cobi darabjaim és nem volt ugyan az a kettő), de az utóbbi időben változott a minőség, és hát, változott a paletta is. A LEGO valamiért nagyon ragaszkodik hozzá, hogy nincs valós katonai szett (ennek fényében mondjuk furának találom, hogy van a Dűnéből Ornithopter, de a partirőség színeiben játszó V22 osprey visszahívásra került). Így a vetélytársak megtalálták maguknak a kihagyott piaci réseket, melyeket egyáltalán nem restek betömködni. Így vannak építőszettek a HALO sorozatból, így kaptunk Homeworld hajókat, és most így kaphattok Csillagkapuval kapcsolatos szetteket. És én rögtön a koronagyémántot hozom nektek, amire én is fenném a fogam, ha lenne hová tenni, ez pedig a Kapu szoba MOC-ja. Kezdjünk előbb a képekkel:

 Nem kis szett az biztos, a dobozon olvasható szám nem is igazából adja vissza a méretét. Amúgy kimondottan teszik a doboz art, mind kettő, de főleg a belső drótvázas tervrajz szerűség. És ezek hivatalos licenszelt szettek, nem pedig valami fan alkotások. A készlet majdnem 2500 darabból áll (2430 db, hogy pontos legyek), és emellé társul egy 160 erós árcédula, ami árérték arányban egész jóvá teszi, bár azt figyelembe kell venni, hogy ez inkább egy kiállítási tárgy, mintsem játékszett. A képeken amúgy jól látszik, hogy mit kapunk, és hol kellett a cégnek kompromisszumokat kötnie. A Gateworld vonatkozó cikkje szerint az egyik kompromisszum amivel együtt kell élni, hogy nem méretarányosak a figurák a szetthez képest, illetve, hogy az építési fázis nagyrésze elég monoton és monokróm, amivel nem igazán lehet mit csinálni, hisz a kapu szoba az betonnal burkolt, tokától bokáig. Kapsz 4 figurát, egy MALP-ot egy drónt, nyitott és csukott állapotú kaput, a saját mintás elemeivel (az nem világos, hogy ezek matricák vagy szitált minták). A minőség olyan amilyen, vannak egész jól illeszkedő darabok, és sajnos akad néhány lazább is (a LEGO toleranciáját eddig még senkinek nem sikerült megközelítenie). Ami kimondottan nem tetszik a szettben azok a minifugurák, de azokat viszonylag könyen helyettesítheted, bár nem tudom, hogy egymáshoz hogyan visznyulnak méretarányban.

Ha felkeltette érdeklődésed, akkor itt a boltjuk, a szett 160 euró ami átszámolva 66408 forintot jelent, erre rájön még 10 euró szállítá, és mivel németországból jön, így se vám, se áfa. Így egész baráti a dolog szerintem.

via: Gateworld, a képek pedig a Stargate Fans United (1, 2)

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr3418717602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása