A véletlenek által megtalált Met.. akarom mondani Budapest 2038 könyvről már volt egy mélységekbe menő elemzésünk, ez a cikk annak a folytatása (ha még nem olvastad klikk ide). Mint anno jeleztem, ha van kérdésetek, melyre szeretnétek választ kapni, akkor küldjétek el nekünk. Nos, dacára a kezdeti érdeklődésnek, kérdések nem jöttek (bár ez betudható annak, hogy kb senki nem tudott a könyv létezéséről), azonban nekem is voltak, úgyhogy vettem egy levegőt, és küldtem egy emailt az író elérhetőségére.

Túl sok reményt ugyan nem fűztem hozzá, mert az író összes felülete (weboldal, írói oldal) halottnak tűnt, pár óra múlva mégis zörgött a telefonom, hogy az oldal leveles ládájába drótposta érkezett.

"Én még nem is olvastam a cikketeket, örülök neki. Még ma elolvasom, a kérdésekre is válaszolok és holnap küldöm mindezeket."

Kicsit bevallom megállt bennem az ütő, bár tudtam, erre nem volna okom, hisz semmi trágárság nem szerepel a cikkben, és én személy szerint kiállok amellett, amit leírtam. De akkor is, nem bántam kesztyűs kézzel a regénnyel.

Levelemben 5 kérdésre kerestem a választ, melyek zanzásítva a következőek:

• Volt e az írónak hasonló volumenű tapasztalata
• Szerinte miért pont őt választották ki
• Sikeresnek érzi e a könyvet
• Változtatna e valamin
• És végezetül: változtatna e valamin.

Sötét Jövő: A Sötét Jövő sci-fi blog írója vagyok, és a közelmúltban írtunk egy cikket az ön könyvéről. E cikk írása közben felmerült néhány kérdés, melyet ezúton tolmácsolnék önnek. Nagyon örülnénk ha meg tudná válaszolni őket, s ily módon folytathatnánk cikkünket egy második résszel.

Andy Baron: Elolvastam a cikket, tetszett, a könyvemnek ilyen értő végigolvasása utána fenntartásaidban semmi bántót nem éreztem, sőt, néhány kritikus felvetéseddel egyet is értek. Néhánnyal szívesen vitáznék, de meggyőzhetően, nem görcsösen ragaszkodva valami igazságomhoz. Ráadásul már évek teltek el a regény megírása óta, nem vagyok a szöveggel már intenzív szerelmi viszonyban. :D

Sötét Jövő: Hogyan ismerkedett meg a Metró szériával?

Andy Baron: A Glukhovsky első metróját, mint ígéretes sci-fit vettem meg és rögtön el is olvastam. Addig a témában csak a Stalker-es műveltségem volt és mivel játékos nem vagyok csupán az egyik, akkoriban tízéves fiamtól tudtam, hogy van ilyen játék is. A regény a klasszikus irodalmi értékeivel lenyűgözött és bónuszként éltem meg az utána olvasott infókat. Ezekből megtudtam, hogy Dmitrij nagyon érdekes személyiség és, hogy ennek a sci-fi világnak (mert az első pillanattól tekintve ízig-vérig sci-finek éreztem) milyen sajátos története van az oroszoknál.

Sötét Jövő: Volt ez előtt a regény előtt hasonló volumenű sci-fi tapasztalata? Ön szerint miért magát kérték fel anno, hogy készítse el ezt a könyvet?

Andy Baron: Ha sci-fi írói tapasztalatra gondolsz, akkor igen, mert sok novellát írtam ebben a tematikában. Fantasztikus regényt még addig nem írtam, regényt is csak egyet, ami egy thriller volt, és ami erősen megkésve, csak most kellett egy kiadónak és idén fog megjelenni. A novellák egy részét a régi, de még üzemelő weboldalamon az irjunk.hu-n lehet olvasni, illetve egy-egy megjelent nyomtatásban is, újságban, antológiákban. Más irodalmi témákban, főleg humorosban sok karcolatot, színpadi jelenetet elkövettem, ezekben is vannak átfedések a fantasztikummal. Kölyök koromban kezdtem az olvasást a Marsbéli krónikákkal és mindent fantasztikus szöveget felfaltam, miért ne ilyesmit írtam volna érettebb fejjel? Amikor Glukhovsky, M. Nagy Miklós, az akkori Európa Kiadó igazgatójának meghívására Magyarországon járt, akkor én kértem a kiadótól az orosz íróval riport időt. Akkoriban nagy kedvvel csináltam a Civil Rádióban a MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin c. műsoromat, aminek a címéből is lejöhet, hogy „csak” szórakoztató irodalommal akartam törődni. A sci-fi gyerekkorom óta a fő zsánerem volt, ezért a rádióműsorokban is sokat foglalkoztam ezzel. Úgy kértem akkor a riportot, hogy M. Nagy oroszból fordítson, mert roppant autentikusnak gondoltam az abból vágott hanganyagot. Olyan is lett, mint gyerekkoromban a Stúdió80 c. tévéműsorban, amikor a nagy külföldi írókat interjúvolták, akkor a szövegrámondás szépen az eredeti nyelv fölé hangosodott, ezt nagyon szerettem. Ha valaki tudott oroszul, akkor az én riportomban a magyar fölé mondás mögött egy hablatyra vágott orosz dumát hallott, de én ezt akkor is élveztem. M. Nagynak átmehetett a lelkesedésem, mert ezután, ha valahol találkoztunk, ha riportot csináltam vele friss megjelenésekről, ilyenkor mindig megjegyezte, hogy én milyen nagy Metró-rajongó vagyok. Nem ábrándítottam ki, nem volt ez rossz stigma. Azután egyszer összehozott az azóta megszűnt Könyvjelző újság szerkesztőjével, hogy írjak a Metróról cikket. Mikor ez a szám megjelent, akkor volt egy szerkesztő általi fülszövege, én is ebben olvastam, miszerint Andy Baron egy reménybéli magyar Metró könyv írója. Időben e-körül mondta nekem Miklós, hogy régi vágya ezt a hazai vonatkozású regényt megíratni és, hogy az alapján, amit tud rólam; én képes lennék rá. Én azt sem tudtam, hogy egyáltalán olvasott valamit tőlem, de valószínűleg igen. Amikor már írtam és ő szerkeszteni kezdett, akkor szembesültem vele, hogy bár nagynevű fordítóként az angoltól a latin-amerikai irodalomig mindenhez ért, de a sci-fihez egyáltalán. Ez, persze már egy másik téma…

Sötét Jövő: Egyes karaktereken érezni, hogy már ismernem kéne valahonnan jobban (mintha lenne hozzájuk könyv, amire hagyatkozhatnánk, hogy kifejtse a karakterüket). A 2038 honlapján azt írta, ha sikeres lesz a könyv, akkor várhatunk folytatást/több könyvet. Érdeklődnék, hogy sikeresnek minősíti e a könyvet, és hogy várhatunk e még magyar metró regényt. Amennyiben nem, annyit megtudhatunk, hogy mik voltak a tervek? Kik kaptak volna saját könyvet, vagy mi/ kik körül forgott volna a folytatás?

Andy Baron: Már a cikkedet olvasva is tök jónak éreztem ezeket a megfigyeléseket. Valóban, sokszor tudatos volt, hogy kikacsintva a könyvből olyasmiről írok, ami lehetne egy másik könyv történetszála, vagy akar egy másik sztorinak az alapja is. Ezek közül leginkább a dr. Izé nevű öregasszony budai történetei foglalkoztatnának leginkább, a budai barlangokba visszavonult tudósvilágban és az ottani elfajzott mutációkban nagy lehetőséget érzek. De ezt is jól megfogalmaztad a cikkben, mert ki is emelted az öregasszony mögötti lehetséges potenciált.

Úgy érzem, hogy a könyv sikerességét csak szubjektíven tudnám megítélni. Sikertelennek nem érzem és többnyire élveztem is a megírását, tehát hiábavalónak sem. Ha még több olvasóhoz eljut majd, akkor jobban elgondolkodom egy új rész írásán, jelenleg ez nem központi kérdés az életemben. Ha most sci-fi regényt írnék, egy idegen bolygós, emberi kolóniás történetet írnék, amiről már firkáltam is ezt-azt. Inkább, magamat ismerve azt mondanám, ha egy nagyobb kiadóval kötnék rá szerződést és azok intenzíven piszkálnának a határidővel, meg szerkesztői diktatúrával (ennél a regénynél is jobban), akkor nekiállnék.

Sötét Jövő: A könyvet viszonylag szokatlan, 3 szálon 3 időben is folyó történet vezetéssel írta, (könyv történet vezetését a vége felé nagyon sűrűsödőnek találtam épp emiatt, és olyan érzésem volt, hogy a könyv második felében még akadt volna több elmondani való, de nem fért bele a könyvbe, mert a történettel is haladni kellett) miért döntött épp emelett az írásmód mellett? Ha írna folytatást, eltérne ettől a megoldástól?

Andy Baron: A regénynek néhány túlburjánzása (máshol meg lefejezettsége) részben megint csak jogos megfigyelés. Néha túl sokat akartam elmondani. Annyira, hogy végül egy-két világleíró fejezetet ki is dobtam, mert azokban kevés volt a szereplői történés. Nem térnék el ettől a megoldástól, de talán még finomítanám. Egyébként én is érzem, hogy a második felében a regény erőteljesebb tempót diktál, de annyira elkapott a lendület az akciók leírásánál, hogy azt élveztem a legjobban. Volt egy M.Nagy által szabott, még két héttel előbbre is hozott határidő és az megtáltosított. Én is éreztem, hogy eltér az első felétől, de én inkább ebben a határozottabb, akciósabb írásmódban látom a különbséget. Végül is az írók örök dilemmája: mikor legyen kész egy könyv? Ha állandóan csak tökéletesítgetjük, ebben a földi életünkben már nem tudjuk átadni az olvasóknak. :D 

Sötét Jövő: Hogyan alkotta meg a frakciókat? Megelőzte őket valamiféle kutatás (terület demográfia, lehetőségek stb) Mi szolgált a legfőbb inspirációs forrásként az állomás államoknál és főbb karaktereknél?

Andy Baron: Hát, Pesten nőttem fel (ráadásul tényleg az Öreg-féle Bethlen téren laktam gyerekkoromban), úgy ismerem a várost, ahogy egy ötvenéves budapestinek illik. A nálam sokkal nagyobb Metró-fan fiamat, Márkust kértem (aki egyébként a kész kézirat első olvasója is volt), hogy írjon nekem egy kis Metró-történelmet, azt használtam például akkor, amikor kijelentettem, hogy kis hazánk nem kapott atomtalálatot. A metró világa nekem már gyerekkoromban is rejtélyes volt, ehhez csak hozzátett, hogy régebben olvastam James Herbert 48 c. regényét, ami pedig a londoni metróban játszódó fantasztikus történet. Ezzel összegyúrva Glukhovsky metróbéli világát azt értem el, hogy minden egyes metrózásom alkalmával ilyen posztapokaliptikus szemmel néztem szét a föld alatt. A karakterek megalkotásánál bejött, amit addig is tudtam, hogy nagyon rossz, gonosz embereket élvezet kitalálni, de váratlanul azzal is szembesültem, hogy megölésre (kiírásra) ítélt karaktereket is nagy szeretettel tudok megírni. Béla bácsi figurájára gondolok, őt nagyon szerettem. Az öreg optimizmusát, álmait, habár kitalált élettörténete alapján, mégis mind a saját személyiségemből vettem. A másik két kedvencem Psziché és a dr. Izé nevű öreglány volt, de ez utóbbit már nem akartam sokat szerepeltetni, mert gyakran féltem attól, hogy az egyszeri olvasónak túl sok lesz itt mindenből, világépítésből, szereplőkből, brutalitásból. Annál nagyobb az örömöm, hogy az olvasók, úgy tűnik; mégsem „egyszeriek”, mert már a te cikked előtt is kaptam olyan véleményt, hogy még ezt, meg azt bővebben leírhattam volna. Valószínű, hogy aki egy ilyen okos (remélem nem csak okoskodó) könyvnek, mint az enyém nekifog, az többet is elbír, ebben lehet, hogy kishitű voltam.

Sötét Jövő: Miért döntött úgy, hogy a Térerőről lerántja a leplet, mért nem hagyta meg misztikumba burkolózva azt, mint tette ezt Glukhovsky a Kreml Csillagával?

Andy Baron: Ó, egy picit sem akartam Glukhovsky-t másolni! Elhatároztam, hogy csak a világnak az alap törvényszerűségeit tartom be. A térerőt én egykönyves poénnak gondoltam, ha lenne még egy regény, abban legfeljebb utalnék rá. A misztikumot nálam a nagy telapatikus entitás testesítette meg, és nagyon viccesnek gondoltam, hogy mindenki (ha csak olvasója lettem volna a könyvnek: én is) őneki tulajdonítja majd ezt a testet-szellemet vibráltató izét, amit térerőnek neveznek. És én meg a végén jól lelepleztem, hogy miféle hétköznapi baromság áll a világot fantáziálásban tartó titok mögött. Ez egyfajta tudatos társadalomkritika is, a mai világunkra nagyon is jellemző. Szóval: lehet, hogy inkább novellistaként működtem; akartam egy nagy geget is a végére, mint amilyen minden jó sci-fi novella végén van. Ezt, ha most írnám, akkor is így csinálnám.

Ez volna hát az interjú vége az íróval. Azért, ahogy megtudta, hogy ő lesz az első magyar Metró univerzum könyvírója, az így kb.: a "köszi uram, és én mikor tudtam volna ezt meg kategória", de nem utasította el a felkérést, hanem megpróbált felnőni hozzá. Ami kimondottan tetszik, hogy Andy teljeséggel normálisan állt a cikkünkhöz, és inkább örült, hogy valaki elolvasta és megértette a könyvét, s még írt is róla. Amit külön kiemelnék, hogy határozottan kiáll az eredeti írói elképzelés mellett, és nem változtatna fundamentálisan a mű többszálas felépítésén, inkább csak kisebb ráncfelvarrást végezne rajta, manapság ritka az ilyen elhatározottság. Kívánunk neki innen is sok szerencsét a most kiadásra kerülő könyvével, és reméljük, hogy valamilyen formában azért visszatér majd a Metró univerzumához.