Sötét jövő

Scamhuszárok - ezt kaptam, amiért támogattam

2022. április 11. - Wittigen

Hát ezt a posztot sem akartam megírni, mégis itt vagyunk. Az utolsó előtti huszárra egy Facebook poszton keresztül találtam rá, és a concept eredetisége miatt azonnal be is fészkelte magát az agyamba, rendszeresen foglalkoztam velük Facebook oldalunkon, interjú is, meg képregény értékelő/belekukkantó is volt. Akkor mégis mi ez a cikk?

Nem rejtettem véka alá, hogy támogattam a projektet, és szerettem volna, hogy létre jöjjön, mert mint mondtam, a concept a huszárokkal és a megelevenedő népmesei elemekkel nagyon megfogott. 

Az Indiegogo sikeres volt, és eltekintve némi csúszástól, amit a járványhelyzet okozott, majdnem mindent leszállított (az IG-ről még később lesz szó). De elsősorban nem az Indiegogo miatt születik ez a cikk, hanem a Patreon ténykedésük, illetve annak hiánya miatt. A patreonjuk valahol 2019 környékén indult, és én az elsők között csatlakoztam a támogatói körhöz, a 20 dolláros szinten, ami a következő dolgokkal járt:

  1. Nyitva áll előttetek a Patreon oldalunk, ahol folyamatosan követhetitek a képregény épülését-szépülését.
  2. Fél évente exkluzív, csak Patreonos katonáinknak járó fizikai ajándékokat is küldünk nektek!
  3. Nevetek bevésetik a képregény köszönetnyilvánító oldalára, minden egyes kiadott számban, mint fő támogató.
  4. Csak top támogatóknak fenntartott titkos oldalra is meghívunk titeket, amin keresztül még a történet folyamába is beleszólhattok.
  5. Szereplés a képregényben (saját karakterrel) valamint Az Utolsó Előtti Huszár-os póló az első beérkezett támogatáskor és onnantól fogva félévente.

Egész baráti dolgok ezek, mindösszesen 20 dollárért. Azt most hagyjuk, hogy amennyit értéktelenedett a forint úgy ment fel ez is, kb 6000-nél kezdtünk, az utolsó utalás pedig valahol 8000 Ft körül volt. Az IG kampány alatt és az első képregény kötet megjelenéséig folyamatos volt az információ és minden másnak az áramlása, sőt még az ajándékok is érkezgettek. A póló is, meg később a társas (erre is kitérek majd) is megjött rendben. Aztán lecsendesedtek a dolgok, és csend van most már több, mint 8 hónapja. Nem is tűnt volna fel, ha valamiért nem kezdek el görgetni a Patreonon, ugyan fizetek rá, de nem vizslattam naponta, a posztokról értesítést kaptam. Sőt, igazából az értesítések hiánya tűnt fel. Szóval itt elkezdtem aktívan visszafelé görgetni, és tüzetesebben szemügyre venni a Patreon oldalt, és egyre több dolog tűnt fel. Gyakorlatilag a képregény első kötetének hivatalos megjelenése után (ez pontosan 2020. szeptember 13-a volt) már csak híreket kaptunk, azt is nagyobb időközökkel, concept artokat és kulisszatitkokat nem. A FB oldaluk szintúgy halott, az utolsó poszt 2021-ből van. Szóval összefoglalva a helyzetet: itt vagyunk a megjelenés után kb 1,5 évvel, és semmi nyílt kommunikáció vagy bármi megígért dolog a 2. résszel kapcsolatban, csak  az utolsó poszt egy új médium forma bejelentése volt, ami ennyi volt pusztán, egy bejelentés, semmi más, tessék itt van, vess rá egy pillantást, szóval egy szép "nesze semmi, fogd meg jól". 

Aztán vegyük végig a perkeket.

  1. Az első perk egész szép volt az IG kampány alatt, azonban ott bukik meg, hogy a 2. (és maradék 4 kötetről) nincs állapot jelentés, és nincs mit követni.
  2. Félévente ajándék, nos ezt kétszer sikerült is teljesíteni, a pólóval, és a társassal, de a társas érkezte óta a mailek alapján lassan egy év telt el, azaz két ajándékkal lógnak.
  3. Eddig bent is vagyok, ez nem bukott még el, csak a 0. részen kívül és az első köteten kívül nem jelent meg semmi.
  4. A negyedik pont az kicsit érdekes, nem lett titkos csoport végül is, de a Patreon szinteződés miatt az pont jó volt, azonban nem igazán volt még mibe beleszólni, az első rész történetét nem is alakítottuk.
  5. Szereplés a képregényben: a saját karakter az nem saját, nem te találtad ki, hogy mi akarsz lenni, hanem kötelező jelleggel background karakter lettél, de ettől függetlenül megtörtént, és számomra hatalmas dolog, hogy szó szerint az univerzum része vagyok. A póló meg, mint mondtam megjött, és egész jó minőségű.

Szóval 5 perkből 3 bukó. Nem túl jó arány. Szóval gondoltam megpróbálok kapcsolatba lépni velük, ha már úgyis jó hangulatban beszéltünk levélváltásokban. Na, most a barátaim körében elég lobbanékonynak ismernek, és több esetben is ő nekik kellett visszafogni, de dolgozom az ügyön. Ennek a keretében, finoman fogtam hozzá, és nem egyből az ajtót rúgtam rájuk. Nem egyből. Éltem a Patreon adta lehetőségekkel, úgyhogy egy finom hangvételű Patreon community poszttal kezdtem, melyet ugyanaz követett csak már közvetlen üzenetben, és egyikre sem kaptam választ mind a mai napig.

Patreon közösségi poszt Patreon közvetlen üzenet

Láthatjátok ti is, hogy nem érkezett válasz. Mivel ismerem az email címüket, elküldtem ugyanezt email-ben, mondjuk kicsit már nyomatékosabb hangnemben.

Szerintem kitaláljátok magatoktól is, hogy kaptam-e választ vagy sem. Itt vagyunk egy jó hónappal később, és a kapcsolatfelvételnek még csak jelét sem látni a részükről. De azért türelmesen vártam, mert mindenkinek van átfutási ideje. Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy az Indiegogo kampány pár elemét nem szállították le? Nos, meg volt ígérve 3 kis képregény, melyet a mai napig nem láttunk, se az adakozók, se a Patreon támogatók. Ezentúl a két kihelyezett Patreon célból az egyiket a mai napig nem sikerült teljesíteni. A második goal azonban megérkezett és kint is van a polcomon. Szóval 2022.04.01-vel sem érkezett válasz, úgyhogy egy kissé erősebb hangvételű levelet fogalmaztam meg. És ebbe már kicsit több minden került.

Disclaimer: ez a levél márciusi vázlata, az említett időtartamok azóta kitolódtak.

Sziasztok,
Fél hónap alatt nem sikerült egyik platformon sem válaszolnotok, ami legyünk őszinték nevetséges. Azzal, hogy pénzt szedtetek Patreonon keresztül kötelességeket vállaltatok, és azokat teljesíteni kellene, mely kötelességteljesítés kezd elmaradozni. Szeretném, ha végre választ kapnék a következő kérdésekre:
A Facebook oldalatok halott, ami nem teljesen oké a közösség irányába, ha már egyszer annyian bíztak bennetek, hogy alig pár nap alatt meglett az Indiegogo gyűjtés. De ami nagyobb probléma, az az, hogy a Patreon oldalatok, ahol továbbra is szeditek a pénzt, szintén halott. Az utolsó poszt lassan 8 hónapos, és az is csak ígéreteket tartalmazott, de konkrétumokat nem. A képregény első része 2020 szeptember 13-án jelent meg, az idestova másfél éve, azóta nem láttunk SEMMIT a második részből. De nem csak a második részből nem láttunk semmit, hanem az Indiegogo keretében megígért kis kiöltő történetek sincsenek sehol. Állításotok szerint kettő már megvan a háromból, akkor ezeket miért nem látták az adakozók/a megfelelő Patreon támogatók legalább digitális formában? Ezt már felettébb nehéz a járványhelyzetre fogni, mert a digitális terjesztést a nem befolyásolhatja. Apropó Patreon, 59 posztból nem túl sok concept artot és egyéb kulisszatitkot láthattunk, sőt, az eddig megosztott Google drive mappa is hirtelen megüresedett, ami tekintve, hogy fizetett tartalom, ismételten gáz. Aztán ott van a fizikai ajándékok kérdése. Kötelezettséget vállaltatok, hogy fél évente ajándék, nos, ezt sikerült is tartani a pólóval és a társassal, azonban az utolsó ajándék óta, 1 hónap múlva 1 év telik el, ami azt eredményezi, hogy nem egy, hanem két fizikai ajándékkal lógtok. Ezt mikor tervezitek teljesíteni? Bejelentettetek egy új médiumot, amiről igazából semmit sem mondtatok, szóval egy nesze semmi, fogd meg jól hír volt. Felesleges volt, mert abból viszi az időt (ha egyáltalán dolgoztok még a projekten) hogy megjelenhessen a 2. rész. Mire eljuttok odáig, hogy megjelenés, senki nem fog emlékezni az első részre, és egy lábjegyzet lesz az itthoni kiadások között.
Eleddig 273324 forintot áldoztam rátok, amiért eddig kaptam egy 5000 forintos pólót, a berajzolást az első képregénybe, illetve egy társast, melynek névértéke 8990 Ft, plusz ezek posta költsége. EZ nincs arányban azzal, amit én adok nektek. Szomorú, hogy egy ilyen ígéretes projektet, melyben szerettem volna hinni így hazavágtok.

Ja és hogy érezzék a törődést, kézzel írtam és tértivevényes levélként küldtem. Miért tértivevény? Nos, értesítést kapok elektronikus vagy postai úton az átvételről, így fixen tudni fogom, hogy az üzenetem, a szó szoros értelmében: átment. A cikk első fázisa itt ért véget, 2022.04.01-én, várva a reakciókra, és a válaszokra. Történetünk nem egészen 2 nappal később veszi fel a fonalat ismét, amikor is a Patreonra egy viszonylag hosszú poszt került ki. Nos a levél amit postán feladtam még nem ért célba (el sem indult igazából), az majd csak 04.04-én indul és érkezik, de úgy látszik mégiscsak eljutottak a kérdések hozzájuk, noha ehhez valószínűleg nem a leveleimet olvasták. Szóval ím ehol a poszt:

Update: Április 4-én célt ért a levél is.

Szóval 8 hónap után sikerült megtörni a csendet, kiderül többek között, hogy nagyon elbüdzsézték magukat, nem is volt komoly a projekt, csak szerelem gyerek volt. Ja, csak több kérdést vet fel, mint amire választ ad. Nézzük sorjában a kérdéseket, mert vannak itt izgalmas dolgok. Szóval az első szemet ütő dolog, az a nyomdai és a vendég rajzolói árak emelkedése. Az elsőt később érintjük, foglalkozzunk a másodikkal, mert az már érdekesebb témakör. Ha megvizsgáljuk az IG kampány lépcsőfokait, akkor a következőt láthatjuk. 3400$ volt az elsődleges cél, aztán 4000$ László Márk képregénye, 4500$ Németh Gyula képregénye és végezetül Nóthóf Ferenc képregénye 5100 dollárnál. Egyszerűsítés kedvéért mondjuk azt, hogy László Márk 600 dollárért, Németh Gyula 500 dollárért, Nóthóf Ferenc 600 dollárért rajzolt volna, legalábbis a strechgoalok elosztásából ez jön ki számomra. Itt három eset lehetséges:

  1. Bánk és Krisztián nem írtak alá megállapodást, melyben ki volt kötve, hogy az IG goalokban szereplő összegért rajzolnak, legyen az kész bármikor. 
  2. A Rajzolók egyoldalúan módosítottak az ajánlaton, ki tudja mennyit.
  3. A stretchgoalok el lettek mérve.

Az első eset szimpla jóhiszeműség, amit utána megszívtak, bár azért egy ilyen jellegű dolognál nem ártott volna lepapírozni időben. A második eset az kézben járhat az elsővel, de tőle független is lehet. Amennyiben független, és egyoldalú szerződés módosítás történt, úgy tapló dolog a rajzolóktól. A harmadik pont pedig az első kettőtől függetlenül áll. Ami a nyomdát illeti az tényleg rajtuk kívülálló dolog, de ha ténylegesen drasztikusan emelkedett az ár, akkor a kézenfekvő megoldás az a fizikai terjesztés elnapolása lett volna, és digitálisan kellett volna publikálni. Már, ha lett volna mit, mert a másik probléma, hogy ezzel a poszttal önmaguknak ellentmondó információkat közölnek. Egyszer készen van már 2 mini képregény, máskor meg még fizetni kell érte. Vagy a rajzok soha nem voltak készek, és csak Bánkék nem tudnak fogalmazni.

A következő ponthoz kiemelnék néhány mondatot a hosszú posztból.

  1. "de a képregényes események elmaradása és a mégis megtartott események iránti csökkenő érdeklődés okán alig-alig tudtunk eladni példányokat, így a kemény kötéses után nyomott kötetekből hegyek állnak még nálunk."
  2. "A kampány szuperül sikerült! 500%-os volt a siker. Juhéj! Ez amúgy soknak tűnik (az is!), de végül a nyomda (majd a kétszeri utánnyomás) minden anyagi forrásunkat elvitte."
  3. "a Huszár, mint (szerelem) projekt nem hoz a konyhára, csak visz."

Önmagukban ártatlan mondatok, melyek tényeket írnak le, legalábbis az ő nézőpontjukat. Szerkesztő társakkal megtárgyalva a dolgot azonban feltűnt valami. Hogyha állításuk szerint ez csak egy szerelem projekt és csak viszi a pénzt, akkor vajon miért az IG pénzből nyomtattak után kétszer is, és bolti raktárkészletet is? Az első képregény megjelenését is hátráltatta a Covid, és már az alatt a csúszás alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy mindent is bezárnak, ha valaki csak köhint egyet. Így nem értem a készlet halmozást rendezvényekre. Szóval ahelyett, hogy a célok teljesítésére koncentráltak volna, beáldozták a tervezett büdzsét, annak reményében, hogy x-szeresét szakítsák később, és abból ténykedjenek tovább. Ezekből ítélve mégsem csak szerelemgyerek, hanem szerették volna, hogy sikeres legyen, minden tekintetben (én is szerettem volna). Az a baj, hogy az IG kampányban sehol nincs részletezve az, hogy erre is költöttek volna, és a célokba bele sem volt tervezve. Ha én kezdeményeznék ilyen gyűjtést, akkor elsődlegesen a goalok és egyéb perkek 100%-os befejezésére koncentrálnék, és a visszamaradó pénzből kezdenék mást. Aztán ott van a Patreonos pénzek részletezése:

"Ti patreon támogatásotok is főképp arra ment el hogy a vízen maradjunk (létrehozzuk a weblapot és a társast is) és arra is gyűlik folyamatosan, hogy kifizethessük a két vendég rajzolót"

Nos, mivel jó barátom két évet húzott le egy hosting cégnél, a legdurvább becslés alapján a weboldal hosting költsége, tárhellyel és domainnel évente egy havi Patreon FELÉT viszi el. A honlap tervezés már más kérdés, ott hatalmas a tól-ig határ, de olyan átlag 166000 körül jönne ki, ez egy összeg. Ez eddig biztonsági ráhagyással elvitt 5 hónapnyit. A maradék gyanítom a társasba ment, ami minőségét tekintve tényleg jó, csak az a baj, hogy felesleges expanzió volt, ami ráadásul súlyos pénzekbe került, mely pénznek máshol nagyobb hasznát láthatták volna. Illetve ez azt jelenti, hogy az IG-ből egyáltalán nem maradt pénz, hiába az 500%-os túlteljesítés, ami ismételten mutatja, hogy elbüdzsézték magukat. Sajnos azzal nem tudok mit kezdeni, hogy mind a kettejüknek van munkája, és az elviszi az idejük nagy részét, mert ilyen az élet, többek között én is dolgozom. De ha ennyire elmerültek a munkában, akkor illett volna szólni, hogy állítsuk le az utalást, mert nem is dolgoznak rajta, mert így olyan szaga van a dolognak, hogy egy idő óta csak dísznek utaltunk. Az megint csak sajnálatos, de a helyzet szempontjából lényegtelen, hogy nem lett film, mert ugyan örültem volna neki, de megint csak felesleges expanzió lett volna, ami csak a képregény készültéből vitte volna az időt, mert valakinek forgatókönyvet is kell írnia. Ami meg a minden támogatónak kinyitunk minden posztot, az nem igen ment azóta se, a feltett kérdéseimre pedig választ nem kaptam, és gyanítom nem is fogok.

Az a baj az egész helyzettel, hogy szeretném őket felmenteni, de nem tudom. Többek között ezért nincs az oldalnak Patreon accountja, mert akkor úgy érzem, hogy én felelősséggel és legfőképpen tartalommal tartozom felétek. Hangozzék bármilyen rosszul, de bármikor felállhatok, és itt hagyhatom a projektet és hátat fordíthatok nektek, mert nincsenek kötelezettségeim, csak a saját lelkiismeretem. Azonban ebben az esetben vannak kötelezettségeik, melyeknek nem, vagy csak ideig-óráig tesznek eleget. És az a baj, hogy ami most a Huszáros képregénnyel történt nem az első eset. Az író és rajzoló párosból, Bánknak volt másik projektje a Hegy címmel, melyet Pintér Márk illusztrált. Ezzel a képregénnyel nyertek is a 2014-es Artcomix versenyen. Idézem a Stopread blog szavait:

Tavaly (vagy ööö tavalyelőtt?) a Libri képregényes pályázatán Varga Bálint Bánk és Pintér Márk nyert egy képregény kiadásra vonatkozó szerződést(?) A Hegy című képregény-ötletük prológusával. Sajnos a lehetőség elnyerését nem követte szorgos munka, és most annak is örülhetünk, hogy a srácok néhány hónapja erőt vettek magukon és összehozták a 180 oldalasra tervezett kötet első fejezetét. Elkötelezettségük igazolásául (vagy piacfelmérést végezve) pár hete kiadták az említett prológust és az első fejezetet egy harmincegypár oldalas füzet formájában.

Tovább áskálódva rábukkantam a találóan Képregénynek elnevezett blog értékelésére, és még árnyaltabbá vált a kép: 

Hát elkészült, és kézbe is vehettük az első Hegy képregényt. Persze ez még nem „az”, amit annyian várnak, amióta közel négy évvel ezelőtt megjelent az interneten Varga Bálint Bánk és Pintér Márk – akkor – 12 fejezetesre tervezett nagy művének a nulladik epizódja, hanem éppen ez a bizonyos 2011-es prológus, valamint egy pároldalas ízelítő a majdani kötetből. Ezt különösen fontos kiemelni, hiszen a bírálat szempontjából nem mellékes, hogy akkor mondunk véleményt egy képregényről, amikor a szerzői már régen továbbléptek. Továbbléptek, de nem léptek túl rajta – ha így lenne, nyilván nem nyomtatták volna ki. A hátlapon egyértelműen jelzik is, hogy az eredeti elektronikus megjelenéshez képest változatlan a tartalom.

Tehát ez 12 füzet lett volna, és nem voltak képesek befejezni "egyéb elfoglaltság miatt". Egyfelől a rajzoló miatt halt el, Bánkot nem tudom, őt nem kérdeztem, de ezen a ponton nem is érdekel. Az hogy most ezzel tényleg együtt járt egy kiadási szerződés is, az kérdéses, mindenesetre azóta nem volt Libris képregénypályázat, bár ez már kissé alusapkás territórium. Legfőképpen csalódott vagyok, mert amit leszállítottak abban nem találok kifogást. Csak minden másban igen. Ez az egész kialakult helyzet elkerülhető lett volna, ha a megígért dolgokat csinálják, nem szépen lassan abbahagyják a projektet, illetve ha hajlandóak lettek volna kommunikálni azok felé, akik az elmúlt másfél évben finanszírozták őket. De tényleg, ha kerültek volna ki képek, tervek, részlet foszlányok, stb, akkor a helyzet talán más lenne. Mi a dolog tanulsága? Nos, mint mindig, minden kick/patreon előtt utána kellett volna nézni a készítőknek. Most már eső után köpönyeg.

Utóirat:

A cikkben olvasott kérdéseket nekik is feltettem a nagy Patreon poszt alatt, de egy hét alatt sem sikerült válaszolniuk, ami már meg sem lep. Az egyéb üzeneteimre, emailemre, és levelemre a mai napig nem kaptam választ.

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr1217795427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása