Mondhatnám, hogy Csernobil évfordulójára is lehetne a poszt, de arról egy kicsit már lecsúsztam. Az HBO sorozatát meg még el sem kezdtem. De egy korábbi más cikk miatt történő levélváltásuk alkalmával Lazy Dick kollega felajánlotta, hogy ír nekünk, nektek egy beszámolót az ő látogatásáról

A Zóna és Én (a képeknél a nem jelöltek a szerző saját készítésű képei)

A kezdetek

Legelső ,,élményem” a csernobili katasztrófával kapcsolatosan Vujity Tvrtko könyve volt (kép forrása: Régikönyvek). Mindig érdekelt a tűzoltós, rendőrös, katonás témakör, így a tűzesetek, katasztrófák is közelebb álltak hozzám, mint egy korombeli általános iskolás kisgyerekhez. A könyv részletesen bemutatta a kihalt zónát, és a balesetet. Általános iskola 6. vagy 7. osztályosként a balesetről előadást tartottam a könyv alapján, szóval eléggé belemásztam az eseményekbe. Gimnáziumi éveim alatt nem volt jó számítógépem, amin bármi is elfutott volna a Terep 2 kívül, így a megjelenő PC játékokról csak a Gamestar és a többi magazinból értesültem.  Megjelent anno egy cikk ha jól emlékszem a S.T.A.L.K.E.R. PC játék megjelenése kapcsán, a szerkesztők személyes élményeiről, amikor kilátogattak a zónába. Emlékszem, hogy hogyan viccelték meg GYU-t (Dragon Györgyöt), a magyar-ukrán határon felvettek egy csavart, és azt dobozba téve adták át neki azzal a szöveggel, hogy egyenesen a zónából hozták. Már a cikk olvasásakor azon törtem a fejem, hogyan lehet kijutni a Zónába. Valamikor 2009-2010 környékén kaptam rá a S.T.A.L.K.E.R. PC játékra. Sorba játszottam ki az összeset újra és újra.  A játék során (főleg a Call of Pripyat) valahogy magaménak érezve a stalkerek életvitelét egyre inkább beleástam magam az eseményekbe, a helyszínbe.  /Megjegyzés: nagyon kocka, tudom./2010-ben egyetemen a fizika tanszék bejelentette, hogy túrát szervez a zónába. Hatalmas dilemmába kerületem, ugyan is 2010-ben jött a Rammstein Budapestre. Pénzem viszont csak az egyikre volt. ,,Logikus” gondolkodás alapján úgy döntöttem, hogy inkább Rammsteinre megyek, hiszen ki tudja, hogy mikor jönnek legközelebb Magyarországra, Csernobilba meg elmehetek bármikor. Rosszul gondoltam. Szaktársaim elmentek Csernobilba, én a koncertre, majd 2011-ben bejelentette a Rammstein, hogy újra jönnek Magyarországra. Én meg ott voltam, hogy egy Rammstein koncert pipa, a 2011-esre meg nem volt pénzem, és nem jártam a Zónában, míg szaktársaimnak összejött a Zóna + Rammstein kombináció is. (FAIL)

II. Újabb esély

Jó pár évnek kellett eltelnie, hogy újra előjöjjön a kirándulás lehetősége. Egészen 2017-ig kellett várnom, amikor olyan céghez kerültem ahol sok fizikus, és sok Zóna ,,fanatikus” dolgozott. Egyik Kollégánk, aki 2017 tavaszán utazott a zónába, (erről 2017 nyarán számolt be nekünk), úti élményein felbuzdulva 2017. novemberére megszerveztünk egy félig szakmai, félig amatőr kutató/az események iránt érdeklődő utazást.  Ehhez a Chernobylwelcom oldalt (http://chernobylwel.com/) választottuk, és azon belül a 2 napos egy éjszakás túrát. Az előkészületek igazából a család nyugtatásán kívül nem voltak bonyolultak. Váltottunk hrivnyát, dollárt (kenőpénznek rendőrnek, ellenőrnek, akárkinek), megszerveztük az utat. Öt napos túrát terveztünk, ebből 1-1 nap az utazást jelentette, plusz 1-1 éjszakát Kijevben. Megvettük a repülőjegyeket, kiváltottuk az útlevelet, mert az 1-2 embernek hiányzott. Úgy voltunk vele, hogy ha akkora lenne a veszély, akkor senkit nem engednének be oda, DE természetesen tisztában voltunk azzal, hogy egy szennyezett, néhol erősen szennyezett területen terveztünk túrázni, nem szabad félvállról venni a dolgokat.  

III. Szervezés – Szakmai kifejezések – Vélemények 

Először is egy-két szakmai kifejezést leírnék és megmagyaráznék, valamint fizikai ismereteim erőteljes hiányából kiindulva nézzétek el nekem, nem fogok sugárzási adatokat leírni. Amit megállapítottunk Kijevben, hogy a háttérsugárzás magasabb, mint Budapesten, de így is a megengedett határértéken belül mozgott. Én úgy ,,mértem” a sugárzást (háttér/felület/stb…), hogy megkérdeztem a fizikus Kollégáimat, hogy ha itt ennyi, meg annyi időt töltenék, vagy venném magamra bizonyos ruhadarabot, vagy ,,nyelném le azt a mohát”, akkor várhatóan mennyi idő alatt halnék meg. Órák? Napok? Hetek? Hónapok? Így egyszerűbb volt elképzelni, hogy a számok, amiket mondtak, mit jelenthettek. Szakmai kifejezések: „dekontaminálás: sugármentesítés, radioaktív szennyeződések eltávolítása”. Külön kiemelném, hogy most az eseményekbe nem mennék bele, hogy mi, hogyan történt 1986-ban, a cikk csak az utazást, az élményeket írja le.  Visszatérve a tervezett napok a következő képpen néztek ki: Szerda BP-Kijev; Csütörtök Kijev, Péntek Csernobil – Pripyat, Szombat Csernobil-Kijev, Vasárnap Kijev – Budapest.  

IV. Indulás + Kijev

Szerdán a 08:20-as Wizz Air járattal indultunk, Kijev Zsuljani reptérre érkeztünk. Második repülőgépes utazásom volt, így kellő képpen izgultam itt is. A repülés sima volt, végig bámultam az utat, a Kárpátok vonulatai (balra) hihetetlen gyönyörűek voltak, főleg ahogy a felhők mozgása megfigyelhető volt. Megérkezésünk után busszal mentünk Kijev belvárosi részébe elfoglalni a szállásunkat. A buszút külön megért egymisét. A lentebb is látható képen lévő terítőre kellett a pénzt odadobni. A buszjegy ha jól emlékszem 40 forintnak megfelelő hrivnya volt. Nos a pénzváltás miatt nálunk csak 500 hrivnya volt (ez a legnagyobb címlet Ukrajnában, nekünk ez volt a legkisebb) így a buszsofőr, két dudálás, kanyarodás, sebesség váltás között szitkozódva ellenőrizte, hogy nem hamis-e a pénz, majd elkezdett visszaadni, természetesen nem a kezedbe, hanem arra a csodálatos abroszra dobva a pénzt Legalább lett aprónk. Természetesen nem ez volt az egyetlen valószerűtlen esemény, a tavasszal utazó kollegánk például úgy vett jegyet, hogy az utasok előre adták a pénzt, majd vissza a visszajárót és a jegyet a sofőrtől. Ukrajna furcsa hely

Kijevben ettünk egy jót, elfoglaltuk a szállásunkat, majd bementünk sörözni és vacsorázni a városba. Az árakról annyit, hogy ruha, elektronikai termék maximum 10.000.- Forinttal olcsóbb, ellenben az étel, és a pia sokkal többel. Szóval kevés pénzből eszméletlen jókat kajáltunk. Bors leves, kijevi csirke, helyi sör. A fényképen a az étel inkább csak dísz volt a tányéron (szerencsére ezek az éttermek viszonylag kisebbségben voltak), de sikerült jó éttermeket kifogni, ahol hatalmasat kajáltunk és vodkáztunk. Személy szerint nem szeretem a vodkát, de a tormás vodka egész finom volt. 

Vacsora után barangoltunk egyet Kijevben, és megtekintettük a legutóbbi forradalom színterét a Majdan teret. Sok virág, nemzeti színű zászló és az áldozatok fényképei vannak a teret határoló kerítés mentén elhelyezve.

A második napot Kijev felfedezésére szántuk. Kijev egy nagy nyüzsgő város, meglepően rendezett. Ami érdekes volt az a végeláthatatlan méretű aluljáró pláza. Mint ha a Westend leköltözne az aluljáró részbe. Megnéztük a Csernobil múzeumot, melyet, hogy őszinte legyek teljesen felesleges volt. 1-2 képet teszek be a sétáról, valamint a városról. A múzeumban 1-2 érdekes fotó, nagyobb terepasztal található, igazából kicsi volt az egész, rövid idő alatt körbejártuk.  

V. A Zóna

Az előzetesen megbeszéltek szerint a Kijevi Vasúti Pályaudvar mögötti KFC parkolójában volt a gyülekező. Körülbelül 15 fős csoporttal voltunk egy fő kisérővel akinél a belépési engedélyek, egyéb dokumentumok voltak. Kaptunk 1-2 szórólapot, elmondta, hogy kb. mire számítsunk. Az úton a balesetről, és az erőmű történetéről mutattak videót. Egyszer álltunk meg az odafellé vezető, nagyjából 130 km-es úton, egy benzinkútnál (életmentő pisi, kávé, cigi), aztán uzsgyi tovább a zónahatár felé.

Apropó Zóna: Két részre van osztva. Van a 30 KM-es ellenőrző pont, valamint a 10 KM-es ellenőrző pont. Amikor megérkeztünk a 30 KM-es ponthoz (Dityatki), fegyveres rendőrök ellenőrizték mindenki útlevelét, valamint a belépési engedélyeket. 

10. ábra A 30 KM-es zóna határa

A beléptetés zökkenőmentes volt. A bejáratnál szuvenír bolt is található, ami számomra bazár szintre emelte a Zónát. Amikor átléptük a sorompót, engem egyből elkapott az érzés, mint amikor a S.T.A.L.K.E.R. játékokkal játszottam. Egyedül a velünk lévő 9 útitárs zavart. /Gondolat: Felfoghatjuk katasztrófa turizmusnak azt is amit mi csináltunk. A fizikus Kollégák igazából mérni jöttek ki saját műszerekkel, hogy élőben is tapasztalhassák, milyen  amikor szennyezett területen végeznek mérést. Részemről részben szakmámhoz, érdeklődési körömhöz kapcsolódóan volt érdekes a túra, ami kissé már hajaz a katasztrófa turizmusra, de a többi német, francia viszont azért, hogy ott lehessen, elmondhassa, hogy ott volt, és itt mennyien meghaltak. Véleményem szerint ez a maximális katasztrófa turizmus. Kísérőnk magyarázza a Zóna elrendezését, és a szennyezés mértékét. Erről bővebben az interneten rendelkezésre állnak adatok, ebbe nem mennék bele. 

A szállásunk Csernobil településen volt egy hotelban. Mielőtt elfoglaltuk, megkezdtük programunkat rögtön az ellenőrző pont átlépése után. AZ első település amit megtekintettünk Zalissya volt. Romos épületek (Lakóházak. Művelődési ház), sűrű erdő (a természet visszafoglalt mindent), és kutyák. Rengeteg csernobili kóbor kutya. Nagyon barátságosak és játékosak, ellenben a Stalkerral, nem vakok, és nem támadtak nekünk, plusz nem voltak radioaktívak. Miután itt végeztünk elindultunk Csernobil felé. A településre érve a város „táblája” fogad minket. 

Innen a városközpontba mentünk. A kitelepített városban ahhoz képest, hogy mit vártunk sokan dolgoznak és laknak. A terület az Ukrán állam tulajdona, így ,,lakásfoglalók” azok, akik visszatértek a lakásaikba. Az erőmű munkásain kívül még víztisztító telepen, és a dekontamináló állomáson (Pripyat) dolgoznak (hivatalosan). A településen van bolt is (finom szárított halat vettünk, meg sört. Megkezdtük gyalogszerrel a túránkat, erről láthattok most képeket, a képek alatt magyarázattal. 

A harmadik angyal szobra.- A város nevéből adódó szójáték miatt sokan társítják a bibliai Jelenések könyvében, a harmadik angyali trombitaszóhoz rendelt jelenést a Csernobili atomkatasztrófával. Íme a vonatkozó bibliai passzus: „A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizek harmadrészére, és a vizek forrásaira. 11. A csillagnak neve pedig Üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűekké lőnek.”(János a jelenésekről 8:10, 11; Károli Gáspár fordítása) (Wiki)

A 30 KM-es zónában lévő, települések táblái

13. ábra ... és hátuljaik azoknak, amiket kiürítettek a katasztrófa után

 14. ábra ... és a háta azoknak, amiket meg lehetne menteni... de nem fog senki. Az államnak nem sok pénze van erre.  

15. ábra Szobor mely a reaktorban lévő szabályzórudakról lett mintázva

A városban bóklászva megtekintettünk házakat, a polgármesteri hivatal épületét, Lenin szobrát, majd visszaszálltunk a buszra és lementünk a kikötőhöz. Ami mára egy roncstemető lett.  16. ábra Csernobil kikötőKollégánk itt sikeresen letette a táskáját a földre, amit utána 2 műszerrel mértünk le, szerencsére nem kellett ott hagynia a Zónában. Erre külön figyelmeztettek minket, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzünk a talajjal. Hiszen a mentesítések során folyamatosan mosták az utakat, így a talajba került minden lemosott sugárzó anyag.

A kikötő után elhagytuk a várost Pripyat irányába indultunk, ahol útközben megtekintettük a helyi tűzoltóság épülete mellett felállított emlékművet. “Akik megmentették a világot”. Likvidátorok, tűzoltók, polgárvédelmi személyek. Akik megfelelő felszerelés nélkül avatkoztak be a robbanás után azonnal. Az alábbi linken meghallgatható a tűzoltóság értesítése a baleset napján. Tavaly ősszel egy privát túrán voltak Kollégáim, Pripyat kórház pincéjébe lementek, ahol az első beavatkozók ruhái a mai napig megtalálhatóak. A sugárzás a normális határéték 3000-4000 szererese.

A szoborcsoport mögött a tűzoltóság épülete zárható, mely azonban zárva volt, így ehelyett tovább indultunk egy kisebb kiállításhoz, mely bemutatta a mentesítésben résztvevő technikai eszközök egy részét.   

Ezután elindultunk a DUGA Radarállomáshoz, mely Csernobil 2 település mellett található . A 10 KM-es zónahatáron belül. Itt is volt beléptetés, de nem olyan szigorú mint a 30 KM-es határon. A méltán híres, monumentális radar lélegzetelállító volt. Hihetetlen érzés volt a nagy fémszerkezet alatt sétálni, valamint az irányító központban. Ez volt az első S.T.A.L.K.E.R. játékban is fellelhető terület. Belegondolva este egyedül nem nagyon sétáltam volna itt lent. Felmászni nem mászhattunk fel, de ismerek olyan Kollégát, aki feljutott a kisebbik tetejére. Tavaly egy lengyel turista leesett, azóta szigorúbban őrzik a környéket. 

 19. ábra Bejárat a radar állomásra. Háttérben maga a fém szörnyeteg, a DUGA.

A radarállomás területén főként kattogó (értsd radioaktív) roncsok találhatóak. No meg romos melléképületek, melyek közül mi a következőeket jártuk be: irányító terem, ahol végig jártuk a számítógépes központot, a gyakorló irányító termet, a vezérlő termet, a kultúr szobát. Természetesen minden mozdíthatót elhordtak

A nap zárásaként egy nem túl bizalomgerjesztő lépcsőn keresztül hagytuk el az DUGA melléképületeit. Az este megkoronázásaként pedig, a sugárzásmérők ciripelése mellett néztünk a távolba a hűtővíz elvezető csatorna mellett terpeszkedő reaktort, amin akkor már az új szarkofág csücsült. A 10 KM-es zónából kifelé jövet ellenőrzésen vettünk részt. Lemértük, hogy „sugárzunk-e”. Elviekben működött a sugárkapu (balra), gyakorlatilag ebben nem voltunk biztosak. 

VI.  Kopachi, Vörös Erdő, Pripyat

Szállásunkat elfoglalva sikeresen lázas lettem kicsit, „vert a víz”, rázott a hideg. Nem is maradtam lent vodkázni a kantinban, amit kimondottan sajnálok. Általában nem jó lebetegedni, különösen a Zónában nem az. Szerencsére másnapra kutya bajom nem volt. Egy sima ki megfázás + stressz kombinációnak köszönhetem a dolgot, a megfázást Kijevben, a stresszt Budapesten szereztem.  Másnap reggel, reggeli után két éhenkórász várt minket az udvaron. Mint minden kutyát, így őket is lemértük kíváncsiságból. Tiszták voltak. A kutyákra kitérve kicsit, tavaly (2018-ban) volt egy akció, melynek keretein belül kölyökkutyákat lehetett örökbe fogadni az USA-ba) Miután összeverődött a csapat elindultunk Kopachi felé. Kopachiról röviden annyit, hogy a falu 95%-át eldózerolták, akkora adag szennyeződést kapott.  Itt az óvodát néztük meg. Eléggé lesújtó volt a gyermek játékok, és ágyak látványa. Az épületen belül, kívül sok helyen voltam hotspotok, ahol jelentős eltérés volt a sugárzásban. Ezek a reaktor belsejéből származó részecskék lehetnek, amik a robbanás során és az azt követő tűzzel kerülhettek ilyen távol a reaktortól. 

Ezután elindultunk Pripyat felé. A Vörös erdő mellett elhaladva a kisbuszban lévő összes detektor ,,víjjogni”, jelezni kezdett. Itt nem álltunk meg, rövid szakaszon nagyot emelkedett a sugárzás mértéke. A Pripyat ,,szobornál” álltunk meg először. Az útról letérni nem ajánlott, mert körbe mindenhol magasabb sugárzás mérhető.  

30. ábra A vasútvonalat felújították, a felszínen ha jól emlékszem az ívóvíz vezetékek haladnak. Háttérben a Vörös erdő látható. A vasútvonal felújítása az erőmű teljes mentesítéséhez szükséges. 2050-ig tervezik mind a 4 reaktort mentesíteni és a fűtőelemeket biztonságos tárolókba helyezni. Addigra a 4-es blokkot is lebontják az új szarkofág alatt. 

Beérve Priyatba megkezdtük sétánkat. Őszintén, nekem kicsit csalódás volt. Lehet a nagyobb tömeg miatt, de miután már voltam 1-2 lezárt szovjet laktanyában, ugyan azt láttuk itt is. Inkább a Stalker – Valóság vonalat követtem a séta során. Részletesen nem írnám le, inkább meséljenek a képek:

Összedőlt iskola. Minden épületre ez vár a zónában. Ezért is veszélyes bemenni bizonyos épületekbe. Hozzá tartozik a képekhez, hogy az évek során sok mindent kiloptak, és odébb mozdítottak. És természetesen nem lehet pripyati látogatás pripyati látogatás egy kiakadt doziméter nélkül.

A kórház után tovább mentünk a kikötőhöz, ahonnan Pripyat fénykorában hajójárat közlekedett Kijevbe. A játékban itt volt található a Monolithok szentélye.  Meglátogattuk még a dekontamináló állomást is, az egyetlen helyet, ahol kultúrált körülmények között lehett elvégezni a kis dolgainkat. Aztán becserkésztük az egykori hangversenytermet is, mely belülről maganemében lehangolóan szép.

Ezután a dzsungelen keresztülvágva eljutottunk a hotelekkel, szállókkal határolt főtérre. Kicsit lemaradva a csoporttól próbáltam magamba szippantani a hely szellemét. Csak aztán mindig figyelmeztettek, hogy ne maradjak le.  Egyre több Graffiti jelenik meg. Vannak régebbiek, azok már kb. a helyhez tartoznak, de egyre gyakoribban az értelmetlen firkálgatások is. Természetesen az uszoda és a "vidám"park sem maradhatott ki. Az iskolában a talán már sokak által látott és egy kevésbé gyakoribb kép fogadott bennünket:

Az iskolában felhalmozott polgári védelmi gázálarc készlet. Sok fotón lehet ezekkel találkozni. Ezek azonban nem a kattogó fajtából valóak, semmi közük nem volt a balesethez. Általános pv-s készlet volt, amit szétszórtak az évek során. Kocsiba szállva utunk a rendőrségre vezetett. A rendőrség udvarán roncstemető várt minket, amit körbe lehetett járni. Az itt lévő roncsok mentesítésre kerültek még régebben. Természetesen minden kibelezve, felborogatva, és a vandálok martalékává válva.

A rendőrség után a 2-es tűzoltóság (az itt szolgálók az elsők között haltak meg) - Janov vasútállomás útvonalon (melyek közül az utóbbit csak a kérésemre ejtettük útba) végre célbavettük magát az atomerőművet. Amúgy az állomást erősen őrzik, így csak a mellékvágányokra jutottunk el, de az is pont megtette. 

Az erőmű új szarkofágja, melyet a francia Novark konzorcium tervezett és épített meg.

Az erőmű után az 5-ös 6-os befejezetlen reaktorok melletti hűtőtoronyhoz mentünk. Mely falára az ausztrál művész, Guido Van Helten tisztelgésül az 2015-ben elhunyt Igor Kostinnak egy portrét festett, aki a baleset bekövetkezése után rengeteg felvételt készített. 

Utolsó ellenőrzés egy Schrödinger elven működő (vagy igen vagy nem) sugárzásmérő kapuval.

A túránk ezzel az utolsó mozanattal véget is ért, és Kijev felé vettük az irányt. A városban elbúcsúztunk a túravezetőtől, megkaptunk a pólót, majd a szállásunkra mentünk. Estére terveztünk egy nagy sörözést, de annyira fáradtak voltunk, hogy inkább aludtunk. Összességében egy kicsit csalódás volt a túra. Ez leginkább a nagyobb csoportnak volt köszönhető. A második napra a csoport ¾-e azaz mindenki rajtunk kívül elfáradt, és már semmit nem akartak megnézni, csak minél előbb enni akartak a Csernobili szálláson, majd onnan gyorsan visszamenni Kijevbe. Szerencsére a túravezetőnkkel összehaverkodtunk, így maximálisan kiszolgálta a kéréseinket a várossal, valamint a látnivalókkal kapcsolatosan. A Stalkeres emlékek, helyszínek visszaköszönése a valóságban külön érdekessé tette számomra az utat. Idén tervezünk egy privát 7 fős túrára menni, ahol kicsit beljebb megyünk a Zónába, így elkerülhetjük a túristákat, akik csak nézelődnek. Az utolsó programpont, a csernobili lakossal való beszélgetés is egy kicsit erőltetett volt számomra, szinte már begyakorolt mondatokat osztott meg velünk. Facebookon, interneten követhető az erőmű körüli élet, a fejlesztések, a természet térhódítása.