Az Alcorral már megismerkedhettetek ebben a cikkben (bár igazából most visszaolvasva a cikket hagyna maga után kívánni valót), ők az egyik vezető(?) szereplői a kriogenikának. A rövid összefoglalója a dolognak az, hogyha mély a zsebed, akkor lefagyaszthatod a testedet (vagy csak a fejed), hogy majd, talán a jövőben felélesszenek. Az egész ötletet és a cégeket sokan kritizálják, a kritika pedig főleg a technológia körül összpontosul. Most találtam néhány horror sztorit meg egy hármas boncolási jegyzőkönyvet, amit úgy gondoltam megosztok veletek, tovább árnyalva a képet.

Az emberi test hűtése és maga a kriokonzerválás nem ismeretlen nekünk. Műtétek során rutinszerűen hűtünk le emberi testeket, hogy megnöveljük az operációra fordítható időt (ha olyan helyen kell végezni), azonban ott garantált hogy vissza tudjuk hozni a pácienst az élők sorába, és azt se lehet végtelenségig csinálni. A kriokonzerváció sejtek és szövetek nitrogénnel történő, extrém alacsony hőfokra történő lefagyasztása, azzal a szándékkal, hogy a konzervált mintát a genetikai sokféleség elvesztésének megakadályozására használják fel. A genetikai anyagok megőrzése érdekében a spermát, embriókat, petesejteket, szomatikus sejteket, nukleáris DNS-t és más típusú biomintákat, például vért és szérumokat kriokonzerválással lehet tárolni. A e tudomány mind két ága tisztelt és biztos alapokon nyugszik. Nem úgy, mint a krionika. Az ezzel foglalkozó cégek emberek testének vagy testrészeinek (általában fej) hosszú távú megőrzését célozza, azzal a picike csavarral, hogy a páciens halott, és semmi garancia arra, hogy egyáltalán visszatérhet az életbe. A legtöbb kritika áltudományként hivatkozik erre az ágra, mely nem más mint pénzlehúzás (és tényleg súlyos pénzekről van szó, a bevezetőben linkelt cikkben olvashatjátok is a pontos árakat).

Az Alcor Dewar-tartálya, mely igazából nem más mint egy naaaagy, folyékony nitrogénnel töltött termosz.

Az emberi test hosszú távú megőrzése több nehézségbe is ütközik, az egyik fő a fejünkben található kényes struktúrák megóvása. Az agy ugyebár szobahőmérsékleten csak perceket bír ki, de a többi szerv sem húzza jóval több ideig, és bomlásnak indul. Ezért a folyamat úgy néz ki röviden (amennyiben befizetsz), hogy a halálod beálltának pillanatában elindul a versenyfutás az idővel, hogy a véredet kicseréljék alvadás gátló és szervtartósító folyadékokra, majd a legvégén egy nem kristályosodó speciális folyadékra cseréljék minden testnedvedet, hogy azátn tested egy folyékony nitrogénnel töltött termoszba kerüljön, hogy így várhasd a jövőt, amikor talán ki tudnak majd kiolvasztani. A te számodra itt effektíve véget ér a történet, de a tested sorsának megpróbáltatásai még csak most kezdődnek. A fő probléma az üzleti modelljeikben rejlik, ezek a cégeknek nagyon kis esélye van, nem is az, hogy piacon, hanem hogy szimplán életben maradni addig, hogy kihasználhassák a jövő feltételezett orvosi eredményeit, hogy bármit is kezdjenek a gondjaikra bízott holttestekkel. És ha nincs cég mögötted, nincs aki időről-időre újratöltse a téged és lakótársaidat hűtő tartályt nitrogénnel. Ha nincs hűtés, akkor pedig pocsolyaként is végezheted a tartályod alján. Ahogyan ez már megtörtént.

Két horror sztori

1960-ban az első "cég" aki ilyennel foglalkozott valójában egy magánvállalkozó volt, aki chatsworthi temetőben dolgozott, Californiában. Akkor még nem folyékony nitrogénnel hűtöttek, hanem sokkal kezdetlegesebb technológiával csinálták a "tartósítást": a holtesteket szárazjégen tárolták a halottasházban. De idővel Robert Nelson (aki csinálta ezt) megunta, hogy a testek kint vannak a szabad levegőn, és rendelt egy Dewar tartály, hogy bele helyezhesse a holttesteket. Igen ám, de az a termosz amit (szerintem kéz alól szerzett) már rendelkezett egy lakóval. Ő és technikusai eltávolították a testet, és egész este (miközben az épp olvadozott) azon tanakodtak, hogy hogyan tegyék vissza az eredeti lakost, és mellé másik hármat. Amikor sikerült be puzzleözni a testeket akkor a tartályt leengedték egy lyukba (amire Nelson széfként hivatkozik) a temetőben. Ezt követően Nelson változó időközönként utántöltötte a párolgó nitrogént, addig, míg a hozzátartozók fizettek. Aztán miután nem érkezett több zseton, magára hagyta a testeket a tartályban, ahol szépen felengedtek és elrothadtak a testek. És ugyan így járt másik két csoport is akiket Nelson "tartósított". Egy hat éves gyerek testéről meg kiderült, az egyik ellenőrzéskor, hogy elrepedt, ezért őt teljesen kiolvasztották, és eltemették rendesen. 

A new jersey-i Buttler város temetőjében azonban csúnyább sors várt a lefagyasztottak egyik csoportjára. Az ő Dewar tartályuk selejtes volt, több ponton is, és ezek a selejtek a tartály két fala között fennálló vákuum megszűnéséhez vezettek, ami miatt a testek felolvadtak és elmozdultak a helyzetükből. Ekkor kiszedték és teljesen kiolvasztották őket, hogy aztán visszakerüljenek a megjavított tartályba, ami egy év után újra meghibásodott, de ezt későn vették észre, és már csak egy tócsányi hullalét (jobb szó nincs rá , az eredeti szövegkörnyezet is csak annyit mond, hogy decomposed into “a plug of fluids”) lehetett kikaparni a tartály aljából.

A Nelson féle "cég" által lefagyasztott testek közül egyetlen egy van még meg, egy bizonyos Robert Bredfordé, akinek a hozzátartozói a saját kezükbe vették a gondnokságot, és a saját költségre csináltak mindent. Ez a test jelenleg az Alcor felügyelete alatt áll. Apropó Alcor, azért náluk sem alakul minden fényesen, 1983-ban 3 cryonautának (így nevezik a vállalkozó kedvű pácienseket) meg kellett kurtítaniuk úgyhogy downgradelték a pácienseket teljes test megóvásról csak fej tárolásra. Az amúgy is nem létező esélyeket, hogy kiolvadjanak a jövőben és visszatérhessenek az életbe ezzel már áttolták negatív irányba. Viszont ebből a procedúrából kaptunk egy igen részletes boncolási jegyzőkönyvet, és nos nincs mit szépíteni, ebből te nem jössz vissza.

Boncolási jegyzőkönyv 1983-ból

Ahogy az előző bekezdésben is említettem, a 3 megkönnyített cryonauta testén boncolást végeztek az Alcor szakemberei (már amennyiben lehet ennek a területnek a munkásait szakembernek nevezni) és hát, nem jó híreim vannak azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy tartósítják magukat. Mikor kicsomagolták a testeket, és még fagyottak voltak, a bőrön csak enyhe töredezés volt látható, de ahogy elkezdtek olvadni nagyon hamar nagyon sok probléma jelentkezett, mélyebb repedések törtek felszínre, átvágva magát a bőrt, az az alatti zsírréteget, és még az izom rétegeket is. Odabent a helyzet pedig még rosszabb volt. De mielőtt belevágunk, ismerkedjünk meg pácienseinkkel!

Mind három páciens vérét a tartósítószeres átmosás és feltöltés előtt teljesen lecsapolták.

• Páciens 1 (P1): 65 éves férfi, halálának oka: agyvérzés. Felkészítés megkezdése a halál beállta után 24 órával, mert P1 nem Alcor létesítmény közelében halt meg, és a csapatnak repülnie kellett. A folyamatot tovább hátráltatta felszerelés problémák és ödéma kialakulása a holttestben. Összesen 64 liter tartósító anyag volt átpumpálva a test érrendszerén. Ezt követően szárazjéggel hűtötték le a testet, majd a célhőmérséklet elérése után Dewar tartálya tették és 5 napon keresztül folyamatosan töltötték fel a kapszulát. P1-et később eltávolították az őt tároló kapszulából, és 19 napig szárazjégen tároltak, pénzügyi okokból, mert valaki nem fizetett, aztán visszatették, és 8 napon keresztül hűtötték vissza a testet.
• Páciens 2 (P2): 68 éves nő, halálának oka: szívinfarktus, szintén nem Alcor létesítmény közelében halt meg, az ő testének felkészítését 72 órával később kezdték meg, ez idő alatt a test megfelelően hűtve volt. 60 liter tartósító anyaggal mosták át a testet, majd izopropyl alkohol fürdőben graduálisan hűtötték le a testet, óránként 2.27 °C-kal. Miután elérték a célhőmérsékletet folyékony nitrogénbe történő gyors alámerítéssel azonnal hűtötték a testet.
• Páciens 3 (P3): 36 éves nő, halálának oka: immunhiány, több fertőzés, torokrák, terápiás sugárbetegség, nem pontosított idegrendszeri megbetegedés. Szintén nem Alcor létesítmény közelében halt meg, az ő testének felkészítését 24 órával később kezdték meg, ez idő alatt a test megfelelően hűtve volt. Nála nem írják, hogy mennyi tartósító szerrel mosták át. 5 napon keresztül hűtötték szárazjéggel, majd 2 hét en keresztül lassan hűtötték folyékony nitrogénnel.

P1-et és P2-őt a tárolásuk során fejjel lefelé tárolták, hogy a fej mindenképpen a nitrogénben maradjon, és ne legyen kitéve a párolgási-újratöltési ciklusnak. Mind két test kétszer lett áthelyezve másik Dewarba, mind két esetben azért, mert a tartályok defektesek voltak. Az utolsó évükben egy tartályba mozgatták őket. Amit nem jegyzeteltem ki, az az, hogy mind a három test különböző anyagokkal volt tartósítva. Emiatt lesznek különbségek a testeken. Többek között ezért is érdekes ez a hármas boncolási jegyzőkönyv, mert ez előtt ilyenre nem volt lehetőség, az eltávolított testeket általában eltemették, vizsgálatra nem volt lehetőség vagy nem engedték. Ha érdekel, hogy pontosan mivel és hogyan mosták át őket, akkor az eredeti jegyzőkönyvet angolul itt találod (backup itt). Mind három páciens fejét eltávolították egy elektromos láncfűrésszel, valamint a nyakukhoz közeli területből kimetszettek egy 12x16 cm-es darabot, mely szövetbankként a fejek mellé csomagoltak, ezt a folyamatot nevezik neuroprezervációnak. P1 és P2 a saját alvózsákjaikban a betonon melegedtek fel 21 órán keresztül (nem közvetlen napfényen, hanem a csarnok betonpadlóján), miután eltávolították az őket védelmező zsákokból a testeket, mintákat vettek a szövetekből és folyadékokból fénymikroszkópos vizsgálathoz. P1 és P2 teste -46 °C hőmérsékletre engedték ki és úgy vizsgálták. P3 egy alumínium kazettában volt elhelyezve, őt egy speciális melegítő ládába helyezték, hogy megpróbálják kontrollált keretek között 0 °C-ig felhozni a testhőmérsékletét.

Bőr repedések lokáció a három testen

P1 bőre olyan jeleket mutatott, mint a hámló festék egy kezeletlen felületen, és nagyjából mindenhol megfigyelhető volt a testén. Az ilyen repedések 5-7 cm hosszúak voltak. És igen mélyek, bőr, zsírréteg és alatta húzódó izom rétegeket is érintette. Ami érdekes volt, hogy ezek a repedések szimmetrikusan jelentek meg a testen, mind két felkar, csukló, a csukló alatti bőr, ujjak között mind két kézfejen. P2 testén hasonló volt a helyzet. P1 és P2 teste jelentős sérüléseket szenvedett el a nemi szervek körüli puha testrészeken. P1 testén miután teljesen kiengedett pirosan kirajzolódtak az erek, valamint pink árnyalatban játszott a bőre, amit P2 és P3 nem produkált, ami azt jelenti, hogy utóbbi kettőnél jobban ki tudták mosni az erekből a vért. Ami a belső vizsgálatokat illeti, nos, mind három páciens, minden szervén találtak repedéseket. P2 esetében ezek a "repedések" olyan súlyosak voltak, hogy több esetben teljesen átvágták a szerveket. A tüdő artéria pl, teljesen szétszakadt és levált a szívről. A tüdő és lép is teljesen ketté volt törve. P1 és P2 boncolása során megszerzett információk alapján kalkulálták P3 felolvasztásának ütemét, és végül az ő testének segítségével kizárták, hogy a felolvasztás okozhatja a töréseket. Ez azt jelenti, hogy törések oka kizárólag a hűtés. P3 testén kevés repedés volt látható miután eltávolították a dobozából, és megvizsgálták. Ez bizakodásra adott okot, hogy talán a belső szervek is érintetlenek. Meglepő módon a nyaki amputáció helyén sem volt tapasztalható repedezés, ami egész lenyűgöző tekintve, hogy a láncfűrészelés milyen stressznek és hőhatásnak tette ki a testet. Azonban a boncolásnál kiderült, hogy csak úgy mint P1 és 2 esetében, P3 belső szervei is sérültek. Volt, amelyik csak felületi repedést szenvedett volt amelyik teljesen használhatatlanná vált (ne mintha lenne rá esély, hogy bármikor is kiolvaszthatják az embert, de érted na teljesen ketté hasadt). Az egyetlen szerv mely mind három páciensben érintetlen volt az a vese volt. P3 gerinhúrját 20 cm hosszban szedték ki, ez a kiszedett darab 2 helyen volt törött, és egy leginkább törött üvegrúdhoz volt hasonló. Ezentúl P3 testében több olyan szervet is találtak mely nem, vagy nem elégségesen lett átitatva a tartósító anyaggal. Tervben volt, hogy újból átjáratják P3 testét egy sűrű festékezett glycerol eleggyel, hogy felfedjenek további repedéseket a testen, de tekintve az erek állapotát ez lehetetlen volt, mert nem volt mi vigye a folyadékot, értsd: egyetlen ér sem maradt éppen. Érdekes módon mind három páciensnél a hát és a fej teljesen mentes volt repedésektől, még az olyan puha testrészek is, mint a fenék is. A fejeken csak külszíni vizsgálatot végeztek, másmilyet nem.

A boncolási leírás bevezetőjében elismerik, hogy a jelenlegi, de még a közeljövőben várható technológiai és orvosi fejlődésekkel sem garantálható hogy ezek a szervek egyáltalán javíthatóak lesznek. Habár optimistán hozzáteszik, hogy, hogy ugyan a szervek sérültek, ezek a sérülések többnyire felületiek (lol, P3-nak nem volt egy épp ér a testében, felületi meg még mit nem) az alapvető struktúra ott van és az információ hordozási képességeikből nem vesztettek semmit a sejtek. A kedvencem, amikor ezt az állapotot egy megkarcolt bakelit lemezhez hasonlítják.

Az ilyen jellegű sérülések jó analógiája lehet egy bakelit, amelyet valaki egy csavarhúzóval megkarcolt. A felvétel hűsége reménytelenül sérülne, ha egy hagyományos sztereóba hi-fi-be helyeznénk és lejátszanánk. Ugyanakkor ugyanez a lemez fejlett Dolby (TM) zajeltávolítással gyakorlatilag megkülönböztethetetlen lenne az eredetitől. Az információ megvan; a szüneteket és zavarokat egyszerűen csak el kell távolítani.

Na, most a fent említett bakelit-Dolby analógia kizárólag szoftveres és legfőképpen csak felületi megoldás. Ha csavarhúzóval, vagy akár csak a tűvel megkarcolsz egy lemezt, akkor az árkok megsemmisülnek, és nincs az az isten, hogy a lerombolt részen visszaállítsd az eredeti hangzást, csak átugorhatod a sérült részt. Kíváncsi vagyok, hogy ezt megszakadt gerinchúrnál, vagy széttöredezett szívnél miként kell elképzelni? A javasolt gyógymód a sejtszintű újraépítés, vagy teljes szervcsere, ami meg annak az analógiája lenne, ha nyomatnánk egy kompletten új lemezt. Ennek a fényében az Alcor a bevezetőben amellett érvel, hogy akik teljes-testes prezervációs terven vannak, gondolják újra és válasszák csak a fej megőrzést, arra alapozva, hogy valószínűleg a mozgás szabadságát előbb tudjuk majd vissza adni egy megszakadt gerinchúru embernek, mintsem ezeket a hibákat akár molekuláris szinten javítani. Így ebből a szempontból előbb elképzelhető a fej transzplantáció megoldása és több az esély így a "felébredésre".

Az előző cikk, amikor az Alcort mutattam be igazából olyan érzetet hagy, mintha legépeltem volna a brossúrájukon olvasható infókat. Visszatekintve igazán körüljárhattam volna jobban, de végül is jobb később, mint soha, elvégre szoktam visszatérni cikkekhez. Az ezt megelőző cikkben érezhető lelkesedésemet kissé letörték az évek és a sok kamu tudományos hír, és sokkal jobban szeretem ha egy tech/tudományos hírről lehántoljuk a nagyzási hóbortot, és a teljes igazságot mutatjuk be. Ugyan szerintem ez a technológia nem nevezhető kamunak, azonban közel sem tart ott, ahol egyes híradások és talán maga a cég lefesti, és ez a boncolási jegyzőkönyv meg a két horror sztori ennek a folyamatnak a hajnaláról nagyon jól árnyalja a képet, hogy azt mondjam, hogy egyenlőre értelme igazából nincs, cserébe a cég bevallja, hogy a jelenelgi sérüléseket kijavítani szinte lehetetlen. A testek jövője is kérdéses, ugyanis ezek a cégek egymást váltják a csődkezelésben, az Alcor azonban valahogy fennmaradt, kérdés, hogy meddig. Én ezek után biztos nem vállalnék ilyet.  Azt viszont nem lehet nem elismerni, hogy ennek ellenére a technológia fejlődött, és az Alcor fordít erőt a kutatásra, ami egy napon talán működővé teszi az újjáéledés folyamatát, amennyiben ők képesek fennmaradni.

via.: Bigthink