A tudomány mindig mozgásban van, a tegnap invazív metódusait felváltották finomabb megoldások, nem véletlenül. Oknak tekinthetjük, hogyan semmisíthettük meg akaratunkon kívül a Marsi életet (abban az egy adott mintában).
A NASA mindent elkövet, hogy abszolút steril járművet küldjön a rendszerünkben található bolygókra, nehogy mi vigyünk oda valamit. Európára meg kimondottan tiltott leszállni. Azért a sterilizálás mértéke is okozott problémát, pl.: a Perseverance szondánál kicsit túltolták, és annyira letakarították hogy a gyűjtőcső beragadt az adagolóba (anno néztem róla interjút, de most nyilván az istennek sem találom, ha megvan, majd linkelem), mert semmilyen kenés nem volt rajta. De ez nem mindig volt ilyen. Ugorjunk csak vissza 50 évet a Viking küldetésekig. 1970-ben a NASA két landoló egységet, azok fedélzetén pedig két biológiai detektort küldött a bolygóra, melyek elvégezték az eleddig egyetlen földön kívüli élet keresési kísérletet. Amit találtak az némi klóros szerves anyag volt, ennek és az akkori limitált tudásnak a tekintetében úgy ítélték, hogy a bolygó rosszabb esetben teljesen halott, vagy a legjobb esetben nem vezetett semmire a teszt. Mivel nem túl sok tudásunk volt akkoriban a Mars felszínének összetételéről (ami azt illeti, nem hiszem, hogy segített volna, hisz a Hold minta utánzatunk egyáltalán nem is hasonlít a valódi Hold kőzetre) így a tudósok abból indultak ki, hogyha a felvett kőzetmintákhoz vizet adunk, az talán előcsalogathatja a baktériumokat vagy bármit az adott mintákból. Nos, lehet kicsit tévedtek.
A mi anyabolygónkon nekünk, illetve a legtöbb élőlénynek vízre van szüksége, ez volt alapvető feltételezés ami mentén elindultak, amikor eldöntötték, hogy élet jeleit fogják kutatni a Marson. Ennek fényében az egyik begyűjtött mintát nyakon öntötték vízzel, hátha az majd mozgásba hozza az abban esetleg rejtőző mikrobákat vagy baktériumokat. Ezt akkor még nem tudhatták, hogy ezzel valószínűleg az adott mintában megöltek minden baktériumot, mert csak jóval később fedeztek fel az Atacama-sivatagban olyan élőlényeket, melyeknek nincs szükségük folyamatos "nagy mennyiségű" vízre, el vannak a környezetből begyűjtött minimális párával. Lényegében egy olyan adaptációról van szó, mely lehetővé teszi élőlényeknek (amennyiben a baktériumokat annak tekinted) a túlélését bizonyos sókristályokban, melyek higroszkópos tulajdonságokkal rendelkeznek (bizonyos szilárd és folyékony anyagoknak azon tulajdonsága, hogy szabad helyen tárolva képesek a levegő nedvességtartalmát összegyűjteni és megkötni) és köszönik szépen jól vannak. Szóval a NASA kísérlete nemes egyszerűséggel megfullaszthatott bárminemű lehetséges életet a mintában. Ugyan több eszközt is küldtünk a bolygóra, azonban hasonló kísérleti alegységet egyik sem vitt magával, hogy megismételjék és az új eredmények fényében vizsgálják a bolygót, pedig lenne mit. Ha az Atacama-sivatagi példa alapján indulunk el, és belekeverünk némi evolúciót, akkor a cikk alapjául szolgáló bejegyzés írója és egyik kollégája azzal a feltételezéssel álltak elő, hogy a marsi élet lehet, hogy hidrogén-peroxid alapú részben, és ez két dolgot is megmagyarázna: az inkonklúzív Viking teszteket, valamint, hogy hogyan tudna a marsi élet közvetlen a légkörből kinyerni a maga számára szükséges nedvességet (márpedig a tesztek idején a páratartalom 100 százalékos volt, mert a leszálló egységek ködöt is láttak). De amíg a NASA nem dönt úgy, hogy áldoz a kérdéskörre drága térfogatot, addig várnunk kell arra, hogy vajon kiderül-e van e vagy volt e valaha élet a bolygón.
via.: bigthink
