Ismét sok idő telt el, két hasonszőrű poszt között, de mostanra sikerült nem kaptafa szerű történetet találnom. Élvezzétek a Szimuláció címet viselő történetet! 

- #DRN34 ön következik! - hangzott a hangszóróból, mire nyújtózva felálltam a kényelmetlen fém székből, és ásítva megcéloztam a sárga ajtót. A feltáruló ajtó mögött egy szürke paca szerű lény fogadott, olyan unottan, mint amilyen unalmasan nézett ki. A lény aljából nyálka csöpögött, és semmi különleges nem volt benne, azon kívül, hogy talán csípőmig ért fel. Az idegen bugyborgott, melyet a fordító készülékem rögtön közvetített is felém.
- Kérem kövessen, hogy megkezdhessük a tesztet, közben pedig szeretném egyeztetni az adatait.
Egy vállrántással nyugtáztam, és elindultunk a folyosón, számomra idegesítő lassúsággal.
- Jelenlegi munka?
- Jelenleg munkanélküli vagyok, nagyjából fél földkeringési ciklus óta. - A paca ezt követően egy pillanatra elhallgatott, gondolom, hogy feljegyezze a hallottakat, bár az istennek sem tudnám megmondani, hogy ezt mégis, hogyan tette.
- Az élete során alkalmazták a Terrán hadsereg kötelékében, vagy vett részt bárminemű taktikai kiképzésen?
- Nem - feleltem az igazsághoz hűen.
- Rendelkezik bárminemű tudományos vagy tudományokkal kapcsolatos tanulmányokkal?
- Nem, és többnyire ez az oka a munkanélküliségemnek. Bár hallottam, hogy az anglisztikán végzettek népszerűvé váltak a nem emberi munkaerő piacon, most, hogy számunkra is hozzáférhető lett. Olyanok, mint például ez. Valamiféle felmérés és pszichológiai teszt. Az egészet az "emberi potenciál" megértésének érdekében. Baszki, csak tudnám, ez mit jelent, de a pénz az pénz, plusz a hiperűr-jegy egész pofásan fog kinézni az önéletrajzomban otthon. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy elhagyták a földet. Legalábbis most még nem.
- Az ön besorolása civil. Ez az állítás megfelel az igazságnak? - kérdezte kísérőm.
- Igen. - Rövidke szünet és még több nyálka után újabb kérdés.
- Az agresszióját egy 0-tól 14-ig terjedő skálán értékelve, ahol a 0 az abszolút békés, a 14 pedig a maximálisan agresszív, ön milyen agresszív? Kérem, az értékeléshez mutasson egy példát is az ön által elkövetett legnagyobb agresszivitásra.
- Szerintem 5-ös - feleltem egy fintor kíséretében. - A legerőszakosabb dolog amit valaha is tettem, az az volt, hogy leüvöltöttem valaki fejét, azt is csak azért, mert bunkó volt velem.
Mégis ki találta ki ezt a 14-es skálát? Olyan furcsa volt lefordítani a 10-es rendszerünkről az övékre. A séta a végéhez ért, és a tökéletesen sima fal félrehúzódott előttünk, feltárva egy sokkal kényelmesebb széket, mint amiben várakozásra kényszerítettek.
- Kérem foglaljon helyet, az AI rögtön megkezdi a tesztet, amint ön leül a székbe. - Válaszra sem várva elindult visszafelé, amerről jöttünk. Amint beléptem a szobába, az ajtó bezárult mögöttem, én meg azon gondolkoztam, hogy vajon mi lesz a tesztben. Egy lehetőségem volt ezt kideríteni, úgyhogy helyet foglaltam. Ebben a pillanatban egy nő jelent meg előttem, britt akcentussal beszélt és a ragyogása elárulta, hogy hologram.
- Üdvözlöm DRN34 én GE02 vagyok, és én fogom értékelni az önről elkészült pszichológiai profilt.Van bármiféle kérdése?
- Igen, soha nem mondták el mi lesz a teszt tárgya - adtam tudtára tárgyilagosan.
- Nem is szabadott, hogy informálva legyen bármiről is - biccentett GR02. - Ha tájékoztatták volna, az könnyűszerrel megmásíthatná a végeredményt. Mindazonáltal küldhetünk önnek egy összefoglalót, amint lezárult a felmérés.
- Felőlem - feleltem egy vállrándítás kíséretében. - Kezdjünk neki a tesztnek!
- A teszt egy krízishelyzet mélységekbe menő szimulálása lesz - kezdte meg monológját GR02, miközben a szobában kihunytak a fények. - A következő a helyzet: ön az emberiség vezetője, és egy agresszív faj háborút hirdetett az emberiség ellen. Fejlettebb technológiával, több nyersanyaggal, és nagyobb katonai erővel rendelkeznek. Feltett szándékuk az emberiséget az utolsó írmagjáig kiirtani.
Hát, ha a szimuláció első része még kedvemre való is volt, a második fele már nem igen volt pozitív. Az ismertetést egy rövidke szünet fogadta, majd képernyők kezdtek életre kelni, nevekkel, térképekkel, számokkal és különféle adatokkal.

- Kezdheti.
Szemem végigjárta az előttem életre kelt asztalt, melyen szimulált papírok tömkelege várakozott a figyelmemre, feltehetőleg fontos információkat tartalmazva.
- Ömmm, mennyi időm van erre a feladatra? - kérdeztem az értékelőmet.
- 1 teljes földi hónap áll rendelkezésére a végső döntéseinek meghozatalára - felelt kérdésemre GR02.
Anyád... a fizetés amit ezért a munkáért kaptam, hirtelen sokkal kevesebbnek tűnt, mint ami  elfogadható lenne egy ilyen helyzetben

------------------
5. nap
------------------

- Szóval a támadóknak rendelkezésükre áll néhány száz bolygó... ezekben a rendszerekben? - böktem a térkép felé.
- Igen - felelte GR02. Mindig nyugodt hangon, mely már kezdett idegesíteni.
A rendelkezésemre álló információ feldolgozásának sebessége lassú volt, túl lassú, de hazudnék ha azt mondanám, hogy, nem ez volt életem legjobb kirakós játéka.
- Mi a becsült mérete a populációjuknak?
- Ismeretlen, a szakértőitek 20 milliárdra teszik a sűrűbben lakott bolygók lakosságát, de nem áll rendelkezésetekre semmilyen valós adat, ami igazolná ezeket a feltételezéseket.
- És nekem pedig... - A szemem arra a sápatag kék foltra tévedt, ami egy magányos nap körül keringett, noha a nap 100-szor akkora volt, mint a mi sajátunk, de a bolygónk még inkább annyira egyedül volt, mert csak egy gázóriás és egy mars szerű bolygó állt a rendelkezésünkre - Van egy magányos bolygóm.
A szimuláció elég... lehetetlen felállásnak tűnt. Nem úgy nézett ki, mintha a gondjaimra bízott fajt meg lehetne menteni.

------------------
12. nap
------------------

A tábori ágyamon fekve lyukat bámultam már a plafonba. Elláttak, bármivel elverhettem volna az időmet, miközben a kirakósommal birkóztam, még akár haza is telefonálhattam volna (ugyan a tudtomra adták, hogy a szimulációról nem beszélhetek, és nem kérhetek azzal kapcsolatban segítséget), de amúgy teljesen szabadjára voltam engedve. Normál esetben nem érdekelne semmi, és valahogy elverném az időmet, de most motiváltnak éreztem magamat. Nyerni akartam. Még annak a fényében is, hogy a szimuláció nagyon sötét képet festett fel. A mai nap csak a szimuláció politikai aspektusaival foglalkoztam. Megtudtam, hogy ugyan vannak "más változók" is az egyenletben, de semelyik nincs elé közel, sem pedig rendelkezik megfelelő mennyiségű rendelkezésre álló erővel, hogy változtassanak a kimenetelen. A számadatok meg csak gyűltek és gyűltek a fejemben. Rendelkezésre álló erőforrások, életek, távolságok, fegyvertípusok, védelmi rendszerek, politika. Egyszerűen túl összetettnek tűnt, túl sok apróság összezsúfolva túl kis helyen, kezdtem elveszettnek érezni magamat. Ideje volt nagyobb képben gondolkoznom.

------------------
17. nap
------------------

- Ezek le fognak minket vadászni - motyogtam magamnak a fejemet vakarva. - Nem számít, hogy sikerül e elmenekülnünk, utánunk jönnek és kiirtanak minket... és ekkora üldöző hadsereggel nem lesz aki befogadjon minket, mint menekültek. Kétségbe esetten értem el a konklúziómhoz.
Eddig a célom egyszerű volt: annyi embert megmenteni, amennyit csak lehetséges. De a tervem minden egyes alszimulációban kudarcban végződött, és nem tehettem róla, de mély ellenérzés alakult ki a támadókkal szemben akik az én apró kék pontomra fenték a karmaikat. Szemem a közelgő piros pontok felhőjére tévedt, mely az ellenséges hajókat jelképezte. De én ezt nem hagyom. Kiutat fogok találni.

------------------
23. nap
------------------

Minden elszántságom felesleges volt. Aknamezők, roncsfelhő falak, nukleáris bombák, melyek mellett a Cár-bomba mezei petárdának tűnne... mind hasztalan. Ugyan találtam módszereket arra, hogy a flottájuknak szignifikáns veszteségeket okozzak, és hogy minden egyes centiméter előrejutásért a saját vérükkel kelljen fizetniük az idő amit a szimuláció biztosított, nem volt elégséges a tökéletes védelem kiépítésére. Ahányszor visszavertem egy támadó flottát, már sorban is állt a következő flotta. És a következő. És a következő. Időt nyertem, de minek? Egyszerűen nem állt rendelkezésre elég erőforrás, hogy megtörjem a szűnni nem akaró áradatot.Még azokban az alszimulációkban, ahol a bolygó lakosságának felét sikerült megmentenem, a csillagot meg felrobbantanom, mellyel egy csapásra tönkrevágtam a támadó flottájukat, egyszerűen csak újakat gyártottak, és folytatták, amit elkezdtek. Mindig ugyan az a felállás ismétlődött: tucatnál soha nem több túlélő melyek a következő generációra teljes kihalásra vannak ítélve. Égő szemekkel meredtem az ellenséges bolygók százaira. Ideje, hogy taktikát váltsak.

------------------
23. nap
------------------

- Kérem foglaljon helyet! - kért a kis 5 szemű idegen lény, melynek szemei teniszlabda nagyságúak voltak, és igen nehézzé tették, hogy ne bámuljam a kidudorodásukat. - Ön befejezte a vizsgát - kezdett bele a mondandójába. - Normális esetben hazaküldenénk, és akkor lépnénk önnel legközelebb kapcsolatba, ha a tanulmány teljesen lezárult volna.
- Valami probléma merült fel? - kérdeztem kis idegességgel a hangomban.
- Nem erről szó sincs. Csupán szerettem volna személyesen meginterjúztatni önt, mert ezt szükségesnek érzem. - A kis lény elhatározottan nézett rám, bár a fordító gépem tudtomra adta, hogy kényelmetlenül érzi magát, azon alapulva, hogy hogyan fészkelődött a székében. - Az ön megoldása... Nos, felettébb érdekes a Krízis szimulációra. Örülnék, ha választ adna néhány kérdésre.
- Természetesen - feleltem vállrántva.
- Felrobbantotta a csillagot, ezzel megölve körülbelül 8 milliárd lelket, nagyjából a népességének a felét, melyet meg kellett volna védenie, illetve eltörölte az otthonukat, amit szintén meg kellett volna védenie.
Szavai fintort hoztak az arcomra.
- Szükséges mozzanat volt. Szét kellett vernem a támadó flottát egy lépésben, hogy elégséges időt nyerjek a megtorlás kivitelezéséhez.
- Azt mondja megtorlás? - A testbeszéde a kifinomult fordító gép nélkül is félelemről árulkodott, és nem tudtam hibáztatni ezért.
- Biztosítanom kellet, hogy a túlélőket nem vadásszák le - indokoltam. - Ahhoz pedig annyi kárt kellett okoznom, hogy az ellenség gazdasága ne legyen képes azonnal egy másik támadást indítani.
- Minden egyes bolygójukat kiterjedt és alapos bombázásnak vetette alá leárnyékolt és álcázott darabokkal a saját anyabolygójából, melyeket majdnem fénysebességre gyorsított. - A rettegés szinte hallható volt a hangjában, legalábbis a fordítógép erről adott tájékoztatást. - Több, mint 800 milliárdan haltak meg, ami nagyjából 80%-a a teljes populációjuknak.
- A művelet nehézségét a becsapódások összehangolása okozta. Egy időben kellett megtörténnie az összes találatnak, nehogy valahol effektív védelemre tudjanak felkészülni - feleltem egy apró vigyorral. - És még néhány szándékos hibát is vétettem, és nem optimális szögben találtam el néhány bolygót, inkább kárt, mintsem teljes kihalást okozva.
- MÉGIS MIÉRT?! - A fordító gép most már sokkról adott tájékoztatást.
- Kizárólag azért, mert nem tudtam a bombázást elég gyorsan elkezdeni, és képesek voltak elkezdeni egy második flotta felállítását. Ezekkel az "elhibázott" lövésekkel sikeresen lekötöttem az új flottájukat, mely nem tudott az emberiség maradékának üldözésével foglalkozni, hanem mentették, ami menthető volt az így megcsonkított bolygókról. - Félmosolyra húzott szájjal feltettem a pontot az i betűre - Ami pedig tökéletesen egybeesett volna azzal, amikor a következő hulláma megérkezett az egykori bolygónk darabjainak. De a szimuláció még ezelőtt véget ért.
A kiértékelőm meg sem mozdult, de úgy tűnik, hogy a szemeinek mozgása érzelmek közvetítésével volt egyenértékű, és barátom, hadd mondjam el, elég sok mindent láttam azokban a szemekben. A fordító gépem egyszerűen feladta a próbálkozást, és a néma csend egyre csak nyúlt.
- A fajodnak nem lenne többé anyabolygója - mondta ki rettegéssel a hangjában.
- Halálra voltunk ítélve, és kiirtottak volna minket. A teszt a túlélésről szólt. A bolygó lakosságának a fele, ugyan megcsonkítva, és anyabolygó nélkül, de túlélte, az eredeti ellenség maradéka pedig már nem jelentene veszélyt.
- Hát... - A lény összeroskadva dőlt a székébe - Legalább elárulná, hogy miért nem próbált meg tűzszüneti tárgyalásokat kezdeni? 
Az idő hirtelen megáll, én meg csak pislogni tudok.
- Az egy lehetséges opció volt?

via.: Reddit