Tudtad, hogy a jelenlegi tudásunk alapján, nem csak mi, hanem az világegyetemünk sem létezhetne? Mármint a jelenlegi tudásunk szerint. És mi köze van ehhez egy római hajóroncsnak?

Szóval 1988-ban Isola di Mal Di Ventre partvonalaitól kb 2 km-re búvárok hajóroncsokat és kincseket kerestek a tenger alján, és aznap szerencsések voltak, ugyanis 28 méterre a  felszín alatt rábukkantak egyre. Pontosabban a hajó nagy része már rég nem volt meg, eltekintve attól a részétől, ami belefúródott a tengerfenékbe, de a rakománya és egyéb kőeszközök túlélték a 2000 éves alvást odalent, így egész jól kirajzolták a körvonalát az egykoron az átlagosnál jóval nagyobb hajónak. Amikor még megvolt a tengerjáró képessége a vitorlás hajónak, akkor 9 méter széles, és 30 hosszú volt. A túlélő eszközök között volt sok agyagedény, amiben a hosszú utak alatt vizet és bort tároltak, illetve helyet kapott még egy kis malomkő is, mellyel feltételezhetően gabonát őröltek maguknak. És hogy mi volt a rakomány? Közönséges ólom. Kb 1000 db öntvény, ilyenek, ni:

45 cm hosszú, 10 cm széles és magas, nagyjából trapéz alakúak, és nagyjából 33 kiló volt egy darab, a teljes rakomány tehát 33 tonna volt, ami azért nem semmi ókori léptékekkel. Az ókori rómaiak (és a görögök is) ismerték és használták illetve bányászták az ércet, olyannyira hogy a légköri szennyeződés látható réteget képez jégmintákban, amit a sarkokon vettek. Az előállítás bőségének ellenére azonban '88-ig csak elszórva találtak még megmunkálatlan öntvényeket, szóval ez a felfedezés hatalmas értékű volt. És talán nem tudjuk, hogy mire lett volna felhasználva (a lehetőségek sora végtelen: pénz, parittya lövedék, vízcsövek), azt tudjuk, hogy ki öntötte: egész pontosan két római manusz, akit Marcusnak és Gaiusnak hívtak. Legalábbis erre utal kb 700 öntvénybe ütött lenyomat (Societas Maci et Caio Pontillienorum). De hogy hová tartott, a mennyiség átlagos vagy különlegesnek volt e mondható, illetve, hogy miért süllyedt el a hajó, azt nem tudjuk megmondani. Na jó a süllyedésre vannak teóriák, ugyanis az öntvényeket szépen halomba rakva találták meg a tengerfenéken, tehát a hajó nem borult, inkább olyan,mintha a tulajdonosai süllyesztették volna el. De a lényeg az, hogy a rakomány érintetlenül vészelt át majdnem 2000 évet (a hajót valamikor kr. e. 89 utánra datálják, mert egyes öntvényeken az szerepel, hogy római állampolgárok csinálták, aminek pont tudjuk a kezdeti lehetőségét). És pont emiatt lett olyan érdekes egy teljesen másik tudományos terület számára.

Létezésünk lehetetlensége

Mostani tudásunk szerint az univerzumunk élete az Ősrobbanás nevű eseménnyel kezdődött 13 milliárd éve (noha nem oly régen épp vitatták ezt a számot). Azonban jelenlegi tudásunk alapján valami nem klappol. Ugyanis ha a kvantumfizika és az anyag-antianyag tudásunk pontos, akkor nemes egyszerűséggel nem kellene léteznünk, mert nem lett volna miből léteznünk! Az ősrobbanás a mai napig tele van találgatásokkal, és feltételezésekkel ez is egy ilyen lesz, és szerintem felettébb érdekes (van egy, ami jobban érdekelne, hogy mi volt/lehetett a nagy bumm előtt, de erről senki nem csinál hihető tudományos teóriákat, konteókból meg elegem van). Szóval. A robbanás után, amikor már eléggé lehűlt az univerzum akkor teremtődött MINDEN anyag. No de az anyaggal együtt antianyag is képződött, mert ezek párban járnak. És van egy kimondottan érdekes tulajdonságuk, ami már Melodysheep is mutatott az univerzum haláláról szóló videóban (17:44-től). Ha találkoznak egymással, akkor megsemmisítik egymást. Eddig ez nem olyan bonyolult (jó az, és nagyon egyszerűsítek, de itt ülhetnénk napestig, ha nem tenném). Szóval, ha az anyag-antianyag részecskék egyenlő arányban keletkeznek, illetve amennyiben találkoznak és a párok megsemmisülnek, akkor ennek azt kellene jelentenie, hogy ami akkor keletkezett az meg is kellett volna semmisülnie, és nem létezhetnénk. És mégis itt vagyunk, ilyenkor mi van? Nos, feltételezhetően a modelljeink és tudásunk nem pontos, illetve az anyag-anitanyag párosok száma nem 1:1 volt, hanem inkább egymilliárd egy az egymilliárdhoz, ami azt jelentené, hogy minden egymilliárd megsemmisülésre jutott egy megmaradt anyag elem, és végül is ez a "maradék" az, ami az univerzumunkat alkotja. Ennek a miértje jelenleg ez az egyik legnagyobb kérdés a részecskefizikán belül. És természetesen elméletekből nincs hiány. Például, hogy egy neutrínó lehet e önmaga antianyagja, ami megmagyarázná a maradékot. Az 1930-as években Ettore Majorana pontosan ezt feltételezte, hogy egy neutrino lehet önmaga antianyaga. Ám e kérdéskör megcáfolása vagy épp igazolása évtizedeket váratott magára, mert meglepő nehézségekbe ütköztek.

CUORE - Cryogenic Underground Observatory for Rare Events

Az Appeninek szívében olasz tudósok (és nemzetközi kollegáik) létrehoztak egy nagyon érzékeny műszert, melyet kimondottan egy célt szántak: megfigyelni a neutrínó nélküli dupla β-bomlást.Amit még soha senkinek nem sikerült sem mérnie, nem hogy megfigyelni. És íme a műszer amivel ezt el szerették volna érni:

Egy hatalmas ólommal bélelt réz tartály, teletömve Tellurium-130-cal, mint detekor anyag. A Telluriumról azt kell tudni, hogy radióaktív, de olyan pontosan kiszámítható tulajdonságokkal rendelkezik, mely alkalmassá tette rá, hogy zseblámpaként működjön, és felfedje a hiányzó vagy épp eltűnő neutrínókat. Az elméletük a tudósoknak azt volt, ha a dupla β-bomlás megtörténik, akkor az azt körbe ölelő 19 toronyban elhelyezett kristályok egy nagyon apró, de nagyon specifikus hőmérséklet ugrást produkálnának. Azonban ehhez a kristályokat elképesztően hűvösen kell tartani. Egészen pontosan -273,149 °C-on. De nem ez az egyetlen dolog amire figyelni kell. Mivel ennyire apró dolgot vizsgálnak, így bármilyen sugárzás bezavar. Így hát le kell védeni a detektorokat. Ennek első lépése maga a lokáció ahol található a kísérlet. Nem elég, hogy 1,4 km mélyen vannak a hegyekben, meg kellett küzdeniük egy másik problémával: a hegy is valamilyen szinten radioaktív körülöttük. Nem nagyon, csak pont annyira, hogy zavaró legyen a kísérlet szempontjából. És ezt a sugárzást valahogy ki kell zárni. Jelenleg sugárvédelemre általánosságban ólmot használnak, mert nagyon jók az atomi tulajdonságai ehhez (nagy atomok, nagyon közel egymáshoz). No igen ám, de ahogy a hegy körülöttük radioaktív, úgy a bányászott ólom is az. Nem annyira, hogy nekünk ártalmas legyen, de a kísérletet ez is befolyásolná. A bányászott ólomban ezt az izotópot Ólom-210-nek hívják, a felezési ideje pedig 22 év. Szóval az elmúlt száz évben bányászott ólom semennyi grammja nem lett volna jó a tudósoknak. De akkor honnan szereztek?

Tengerfenék kincse

Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy a hajó majdnem 2000 évet töltött háborítatlanul a tenger fenekén? Tehát bőven elég idő telt el ahhoz, hogy az izotóp mennyisége csökkenjen, sőt, mivel víz alatt is volt, így még a kozmikus sugárzás ellen is védve volt, ami még inkább alkalmassá tette, főleg, hogy ez volt az első nagy mennyiségű úgynevezett Low-Background Material kategóriába eső anyag lelet. És azok akik megtalálták éppenséggel küszködtek a felszínre hozatallal és itt tett az INFN (Institutio Nazionale di Fiscia Nucleare) egy visszautasíthatatlan ajánlatot: 10 százalékáért cserébe a fémrakománynak, adnak 300 millió lírát (ha jól számolok, mostani árfolyamon 214,76 millió forintot). Azonban a tényen, hogy mire készültek a tudósok a megszerzett ólommal nem igen lehetett szépíteni. Mert bizony ők beolvasztani akarták, hogy megcsinálhassák a CUROE-t védő ólom páncélt. A tenger alatti feltárást vezető archeológus úgy jellemezte az ajánlatot egy szóval, hogy:

Fájdalmas.

No nem azért, mert hülyének nézte a tudósokat, hanem mert egy szükséges rossznak gondolta a dolgot, és azzal igazolta magának az ajánlat elfogadását, hogy ha nem ők, akkor valaki más fogja felszínre hozni a leleteket, aki talán nem lesz ennyire tudatos velük. Így a leletek napvilágot láthattak, az olasz tudósok pedig 3 tonna stabil Low Background materialhoz jutottak. Plusz az olasz fizikusok sikeresen bemérték, hogy honnan jöttek az öntvények, így pontosabban meghatározhatták a hajó elsüllyedésének időpontját. Az öntvényeket alkotó ólom a dél-spanyolországi Sierra de Cartagena bányákból származott, ami viszont kr. e. 50-re már bezárt bánya volt a történelmi feljegyzések szerint. Így a hajó elsüllyedése leszűkült egy egész baráti 39 éves időintervallumra. 7 év alatt aztán mindent a felszínre hoztak, de a CUORE emberinek egészen 2011-ig kellett várniuk a rúdjaikra, amiket aztán beolvasztottak végre csináltak belőle egy 6 centi vastag pajzsot a kísérletük köré.

És akkor a kérdés, hogy létezhetünk e?

2024-en publikálták a legfrissebb eredményeiket, és abban feketén fehéren leírták, hogy nem találták nyomát a dupla β-bomlásnak. Így továbbra is rejtély, hogy az univerzum hogyan is létezhet, de a CUROE továbbra is működik, továbbra is kutat. Még lehet találnak valamit.

Szóval így segített az ókori Róma a jelen kor tudósainak, ami szerintem egy egész szép kört alkot, még akkor is ha 3 tonna régészeti lelet bánta, de szerintem ebben a szituációban az kis ár volt.

via.: youtube