A retrospektív széria folytatása nagyon várat magára mert nincs időnk összeülni (bár lehet felelevenítjük a Discordon közös filmnézést), de addig is, már az első évad alatt boncolgattuk, hogy az NID-nak több esetben milyen igaza volt vagy épp a CSK-1 miért nem ment vissza, hogy elhozzon otthagyott technológiákat mondjuk a Tollan anyabolygóról, vagy épp miért nem mentek vissza Thor kalapácsáért (ha már tönkretették). Nos, Traxor most megtalálta a tökéletes éhség csillapítót. Fanfiction arról, hogy mi lett volna a történet folyása, ha a NID egy valójában hasznos szervezet.

Harry Maybourne ezredes nem volt egy kedves ember. Sőt, sokan olyan színes és fantáziadús kifejezésekkel illették volna, amelyek a "kedves" kifejezés ellentétei voltak. A könyörtelen, az elszánt és a ravasz szemétláda volt talán a legdicsérőbb a sok közül. Azoknak az embereknek a nagy része, akik kapcsolatba kerültek Harryvel annak szövevényes katonai karrierje során, nem lepődtek volna meg, ha kiderül, hogy a Tollanról kimentett "idegenekkel" kapcsolatban nem a jólétük volt az elsődleges szempontja, hanem az, hogy hogyan vegye rá az felfuvalkodott hólyagokat, hogy osszák meg a technológiájukat. Így hát, ahogy Omoc és a többi tollan felsétál a Lya nevű Noxxal az élükön a Csillagkapuhoz vezető rámpán, hátat fordítva a Földnek, senkit sem döbbentett volna meg, ha megtudja, hogy nagy kísértést érzett arra, hogy tűzparancsot adjon az embereinek.

– Várjatok! – kiáltotta, mielőtt a tollanok eltűntek volna a kapu eseményhorizontjában. – Ha átsétáltok azon a kapun, magunkra hagytok minket és minden világot, ahová megyünk. Felelősek lesztek minden egyes ember haláláért, akit a technológiátok megvédhetett volna. Tényleg ezt akarjátok tenni, hogy mindent magára hagytok?

Omoc tétovázás nélkül lépett át a kapun. Narim egy pillanatra megtorpant, de aztán láthatóan megacélozta lelkét, és a többi emberével együtt eltűnt a kapuban. Lya is, a Nox hívatlan képviselője, akinek az új otthonra vonatkozó ajánlatát a tollanok elfogadták, elkezdett hátrálni a rámpán, figyelve a katonákat és a fegyvereiket, amíg ő is át nem lépett a féreglyuk hullámzó vízhez hasonlító felszínén, amely aztán hirtelen eltűnt.

– Ezt igennek veszem – mondta Maybourne kissé szomorúan.

A CSK-1, amely még mindig a rámpán állt, szembefordult az őket körülvevő katonákkal.

– Most már letehetitek a fegyvert, fiúk – mondta Jack, mielőtt Danielhez fordult volna. – Jól csináltad, Daniel.

Daniel szórakozottan bólintott, tekintetét a vezérlőterem ablakára szegezve, ahol Maybourne állt.

– Most, hogy végre elhagyták az épületet, indíthatjuk a műsort – mondta Harry, és a kabátjába nyúlt, hogy kivegyen egy újabb adag parancsot, egyenesen az elnöktől. – Ezek az új utasításaink. Mindet teljesen törvényesnek és korrektnek fogják találni.

Hammond átvette a parancsokat, feltörte a pecséteket [unsealed a használt term, de utána kellene nézni mi a szakszó a hivatalos iratok felbontására mert tuti van], gyorsan, gyakorlott katona könnyedségével átfutotta őket. A szeme tágra nyílt, és a szája összeszorult.

– Maybourne ezredes, tiltakozom – mondta. – A tollanok világossá tették, hogy nem akarják, hogy a technológiájuk a miénk legyen. Amit önök javasolnak, az lényegében lopás tőlük!

– Megmenteni, nem ellopni – mondta Maybourne, miközben elővett egy telefont a zsebéből, és tárcsázott. – Ön is hallhatta uram, megkérdeztem tőlük, hogy lemondanak-e mindenről, és ők elég világossá tették a válaszukat azzal, hogy átsétáltak a kapun.

– Ez puszta feltétele...

Hammond szünetet tartott, amikor Harry felemelte a kezét, és kissé elfordult, hogy a telefonba beszéljen.

– A küldetést hivatalosan is engedélyezték, annyira sürgős, hogy tegnapra legyen itt – hangzott a parancs, mielőtt letette volna a telefont, és visszafordult Hammondhoz. – Sajnálom, uram. A "barátai" hátat fordítottak nekünk, és elsétáltak mindenféle együttműködés lehetősége elől. Hivatalosan is elhagyták az anyabolygójukat. Bármit is hagytak hátra, az a miénk, és az elnök is egyetért ezzel.

Látva, hogy Hammond még lelkileg tiltakozik, Harry úgy érezte, hogy pontot kell tennie az ügy végére.

– Tábornok úr, látta, mire képesek, ilyen előny nélkül nem győzhetjük le a Goa'uldokat – mondta, szenvedélyesen felemelve a hangját. – Ha az CSK-1 néhány órával később érkezik a Tollanra, akkor nem folytatnánk ezt a beszélgetést, és a kármentés már javában zajlana. A CSK-1 megmentette azoknak az embereknek az életét, akik még csak köszönetet sem akartak mondani. Nos, én azt mondom, hogy "csesszék meg". Ők nem a barátaink, és nincs joguk megakadályozni, hogy minden eszközt felhasználjunk a világunk védelmében. Tárcsázza a kaput, tábornok úr – mondta, miközben az ablakokon át az összes reményüket hordozó szerkezetre nézett. – Csapatokat küldünk vissza a Tollanra, hogy elvigyék, amit csak találnak. Nem lesz szép, de meg kell próbálnunk; ennek a bolygónak az érdekében.

Tollan

Kegyetlen szél kén, kénkő és más gázok rothadó bűzét kavarta egy egykor nagyszerű város romjai fölött. A vulkánok olvadt kőzetet és égő hamut okádták a levegőbe, és óriási hasadékok nyelték el az üres felhőkarcolókat. Ebben az forgatagban egy kisebb hadsereg versenyzett az idővel. Mint egy hangyaboly, amely egy tetemet takarít, a gázálarcot viselő emberek vittek mindent a Csillagkapu melletti területéről, amit csak fel tudtak emelni, húzni vagy elmozdítani. A kapu állandóan aktív volt, ahogy egyik tárgyat a másik után kényszerítették át rajta. Az otthonokból elemelt dobozok, az üzletekből elhozott eszközök garmadája, a garázsokban talált járművek - minden átment a kapun, amilyen gyorsan csak oda lehetett vinni. Több platós teherautó is indult távolabbra, hogy felvegyék a gyors motoros felderítők által talált tárgyakat, de ezek az utak egyre ritkábbak lettek, ahogy a bolygó felszíne szétesett az árapály-eltolódások okozta belső nyomás miatt. Már több életet vesztettek, és még többet, ha a művelet még sokáig folytatódik, de ez nem volt lehetőség. Mert egy lávafolyó közeledett a kapu felé. A földi emberek egy héten át megállás nélkül dolgoztak, hogy minél több dolgot összegyűjtsenek az elhagyott bolygóról, de ennek ellenére a környéki területekről hozható tárgyak száma sem csökkent. A tollanoknak ugyan évek álltak rendelkezésükre, hogy felépítsék és összepakolják a vándorflottájukat, de egyszerűen nem tudtak mindent magukkal vinni. A hátrahagyott technológiai felszerelés puszta mennyisége jóval több volt, mint amennyit több év alatt, nem hogy egy hét alatt tudtak volna elszállítani. Ennek ellenére a csapatok az utolsó pillanatig dolgoztak, kétségbeesetten kutatva bármi után, ami valahogy segíthetett volna nekünk a Goa'uldok elleni háborúban. Nem számított, hogy ez hány életbe kerül.

SGC eligazító

– Szóval, hadd értsem jól – mondta Jack, miközben a Tollan karpereccel játszott. – A Tollanok nyitva hagyták a bejárati ajtót, így mi csak úgy besétáltunk, és elvittünk mindent, amit akartunk? Ez nem tesz minket jó szomszédokká, ugyebár?

– A Tollanok elhagyták a világukat, és hátat fordítottak nekünk – mondta Maybourne. – Ez őket teszi rossz szomszédokká, nem minket. Mi csak elvettük azt, amit a otthagytak.

– Hmm – mondta Jack nem túl elkötelezetten. – Emlékeztessetek, hogy soha ne parkoljak a háza közelében.

– Uram, azt sem tudjuk, hogyan működnek – tiltakozott Carter. – Még azt sem tudjuk megmagyarázni, hogyelvekre épülnek, azt meg végképp nem, hogy hogyan készülnek. Rengeteg olyan veszélyt rejthetnek, amelyekről egyszerűen nem tudunk, és nem leszünk képesek kezelni őket.

– Ezt a kockázatot minden alkalommal vállalja, amikor átlép a kapun. – mondta Maybourne. – Minden alkalommal, amikor egy másik bolygón felkap egy követ, kockázatot vállal. A tudósaink és mérnökeink rájöttek, hogyan lehet ezeket a karpereceket úgy irányítani, hogy át tudjanak menni a falakon. Ezáltal gyakorlatilag minden szokásos támadásnak ellenállóak lesztek, beleértve a botfegyvereket is. Több tucatot szereztünk belőlük, így nyilván több funkciójuk is van, de ez az, ami miatt érdemes használni őket.

– Tehát nem tudjuk, hogy mi mást csinálnak, de biztosak vagyunk benne, hogy mást is csinálnak? – kérdezte Daniel. – Nem pont ez tűnik pontosan annak az oknak, amiért a tollanok eleve nem akarták megosztani velünk a technológiájukat?

– Nézze, ülhetünk itt egész nap és vitatkozhatunk, de ezek az eszközök megmenthetik a maga és a csapattársai életét. Ezek jelenthetik a különbséget a küldetésük sikere és kudarca között. Tényleg hátat fordítana ennek csak azért, mert még nem fejtettük meg az összes választ?

A csend válaszolt a kérdésére, és tudta, hogy nyert. A karszperecek alapfelszereléssé válnának a CSKP azon csapatai számára, amelyek a legnagyobb valószínűséggel találkozhatnak veszélyekkel - és ez különösen a CSK-1-et jelentette.

Antarktisz Bétakapu lokáció

– Gondolkodtam – mondta Jack, elfojtva törött bordáinak és lábának fájdalmát, miközben megpróbált tudomást sem venni a jégbarlang dermesztő hidegéről, amelyben csapdába estek. – Mi történik, ha elejtesz valamit, miközben átmész egy falon vagy ilyesmi?

Carter szünetet tartott a jégbe zárt tárcsázógép kiszabadításában, és egy pillanatra elgondolkodott.

– Nem vagyunk teljesen biztosak benne – válaszolta. – Nem szívesen kísérletezünk túl sokat ilyen irányban, mivel a karperecek csak akkor működnek, ha valaki viseli őket, és amiatt, hogy mi történhet, ha az anyag más anyag belsejében visszaalakul a normál térbe, az katasztrofális lehet.

– Katasztrofális, mint a "bumm" katasztrofális, vagy katasztrofális, mint a "Jaj, ne, beragadtam egy falba" katasztrofális?

Carter elmosolyodott.

– A "bumm" fajta. Potenciálisan egy nagyon nagy bumm – válaszolt. – Lehet, hogy csak "eltolja" az anyagot az útból, mintha egy szöget ütnénk egy fadarabba, de az is lehet, hogy atomokat hasít szét.

– Úgy érti, "nukleáris" atomhasadás?

– Igen, uram – felelte Carter, és visszatért a fagyasztott tárcsázógép kiszabadításához.

– Ó. Hűha.

Jack elgondolkodva hallgatott egy rövid ideig.

– Szóval, mi történik, amikor belélegzünk és kilélegzünk? Mármint miközben a David Copperfield-dolgot csináljuk a fallal. Hová megy a levegő, vagy honnan jön, ha már itt tartunk? – kérdezte.

– Úgy tűnik, hogy a karkötők egyfajta "túlélőruhaként" is funkcionálnak, levegővel látnak el minket, és megvédnek minket attól a környezettől, amelyen keresztül utazunk – válaszolta Carter, folytatva a munkáját.

– Hmm, tényleg – mondta Jack. – Megvéd minket a környezettől, eh, tehát megvéd minket a megfagyástól is talán?

Carter megállt, és döbbenten nézett Jackre.

– Uram, ez zseniális – mondta, majd elkomorult. – De ha elájulna fázistolás közben, lehet, hogy nem tudnék segíteni, még ha aktiválom is a készülékemet.

– Vagy ez, vagy megdermedek – válaszolta Jack, és az eddig ritkán használt eszközért nyúlt. – Kipróbálom egy-két órán át, hátha segít. Talán elgondolkodhatnál azon, hogy használhatnád-e a tárcsázó készülék életrekeltéséhez, vagy talán még azt is megnézhetnéd, hogy a mi jégcsap barátunknak ott van-e valami szerszáma vagy felszerelése, ami segíthetne.

Igen, uram – válaszolta, miközben ellenőrizte a saját karkötőjét. – Bár előbb gyors felderítést végzek a felszínen, hiszen a jégen keresztül könnyű lesz közlekedni.

– Igen, az hogy működik egyébként, nem kéne csak a padlón keresztül elsüllyednünk? – kérdezte Jack.

– Ez ööö, ez bonyolult – mondta Carter, nem túl meggyőzően.

– Nem tudod – vádolta Jack – Egyikőtök sem jött még rá, ugye?

– Sok köze van ahhoz, hogy mire gondolsz – magyarázta Carter. – Magától értetődőnek tűnik, hogy a padlón tudj járni, tehát tudsz. Ha át akarsz sétálni egy tömör sziklafalon, akkor bármilyen szögben megteheted.

– És akkor a levegőben is tudnánk járni, ha akarnánk?

– Nem. Úgy tűnik, hogy van valami korlátozott kölcsönhatás a környező fáziseltoláson kívüli anyag sűrűségével, ezért van az, hogy a sziklán való áthatoláshoz extra erőfeszítésre van szükség, szemben például a homokkal.

– Ó, rendben – mondta Jack. – Most már azon aggódom, hogy bekapcsolom ezt, és elsüllyedek a Föld középpontjába vagy ilyesmi.

Carter elmosolyodott, és aktiválta a készülékét. A környező hidegtől való védelmével sokkal tovább bírnák, bár Jack sérülései még mindig vészessé tették a helyzetüket. Ennek ellenére, jó javaslata volt azzal kapcsolatban, hogy a barlang többi részét is át kell kutatni ellátmány után. Ha szerencséje van, talán még egy működő botfegyvert is talál, amivel vizet olvaszthatnak, és ezzel még több időt nyerhet, hogy megjavítsa a tárcsázót, és kijuttassa őket onnan. Bármennyire is visszataszítónak érezték, talán az életüket köszönhetik Maybourne ragaszkodásánaka tollan felszerelés megmentéséhez és használatba állításához, még anélkül is, hogy értették volna, hogyan működik. Bár nem mintha ezt valaha is nyíltan beismernék neki.

Harlan laboratóriuma

Jack egy másodpercig szünetet tartott, mielőtt válaszolt volna Harlan által készített robotklónjának.

– Nos, mindannyian az élet értelméről vitatkoznak odakint. Mindkét Daniel szerint ez az egész lenyűgöző. Carterék máris vitatkoznak. Teal'c úgy érzi, hogy kihagyják. Neked és nekem van néhány megbeszélnivalónk – mondta. – Maybourne tervez valamit, mint mindig.

– Nem fogom megnehezíteni a dolgodat azon, hogy ki mehet vissza, ha erre gondolsz – válaszolta Robot Jack, és a hangjába némi keserűség is vegyült.

– Jó, de ez így nem elég jó. Van egy kis biztonsági kérdés. Mindent tudsz, amit én tudok a Földről. Kódok, védelmi rendszerek, tudod, fontos dolgok – mondta Jack.

– Tudom, el kell pusztítanod minket – mondta Robot Jack, és visszafordult a hiányos Teal'c robot felé. – Még ha el is temetjük a kaput, túl nagy a kockázat. Meg kell ölnöd minket, de meg kell mondanom, egyáltalán nem örülök neki. Egyáltalán nem.

Jack egy pillanatig némán állt. Nem igazán volt mást mondania; Robot Jacknek igaza volt.

– Talán én tudok egy alternatívát ajánlani – mondta Harry Maybourne, és odasétált hozzájuk.

– Ugye csak viccel velem – mondta Robot Jack.

– Mit ártana? Még mindig a Csillagkapu program része lennél, csak az én térfelemen. Ezt el tudom adni a felsővezetésnek, de csomagban kell lennie – magyarázta Harry. – Ugyan már, kizárt, hogy ne akarjanak egy második Cartert és egy második Danielt, aki nekik dolgozik. Meggyőzzük Harlant, hogy engedje meg, hogy idehozzunk néhány felszerelést és hogy rejtekhelyéből csináljunk egy újabb afféle távoli kutatóbázist, ő pedig cserébe sok beszélgető partnert ka. Minden jó, és mindenki boldog.

– Vagy csak szétszedet minket és ezt a helyet, és megpróbálod kitalálni, hogy hajt.

– Nah – szakította félbe Jack. – A te Cartered már itt lesz és ezt fogja csinálni, és gondolj bele, mi mindent tudhatna még meg, ami a Földnek hasznára válhatna.

– Jó érv – ismerte el Robot Jack vonakodva bólintva.

– Te, ööö, persze nem fogsz tudni küldetésekre menni vagy ilyesmi, ezzel az akkumulátorproblémával – mondta Jack.

– Harlan azt mondta, hogy néhány emberének volt egy olyan Duracell nyuszi izéje, amit arra használtak, hogy hosszabb időre elmenjenek.

– De egyikük sem jött vissza.

– Azért majd kitalálunk valamit, de még enélkül is hasznos leszel itt – mondta Harry. – Szükségünk van itt egy katonai gondolkodású emberre, aki szemmel tartja a technológia lehetséges felhasználási módjait és a veszélyeket. Mindketten tudjátok, milyenek tudnak lenni ezek a tudóstípusok. Még az új fegyverek és rendszerek tesztelése is biztonságosabban történne itt vagy egy másik bolygón, mint a Földön.

– Igen, és, nos, te erősebb vagy, és egy kicsit több sérülést is kibírsz – ismerte el Jack, és a Robot Jack csúnya sebe felé biccentett.

– És okosabb, ne felejtsd el, hogy okosabb – tette hozzá Robot Jack mosolyogva.

– Akkor tehát megegyeztünk? Itt maradsz, de továbbra is a SGC-nek dolgozol? A pokolba is, talán még előléptetnek is, egy külső bázis vezetője leszel, meg minden, ami azért lenne jó, mert nem osztozom veled a fizetésemen – mondta Jack.

Robot Jack a homlokát ráncolta.

– Egy irodai munka... Már túl késő meggondolnom magam? Inkább csak küldjék át a bombát.

– Ne bánkódj, odaadom neked az összes Simpson kazettám, és gondoskodom róla, hogy rendszeresen kapj gondoskodó csomagokat, egyenesen tőlem, nem pedig valami aktatologató bürokratától.

Mindkét Jack elmosolyodott, majd egyszerr összeráncolták homlokuk, nyilvánvalóan ugyanaz a gondolat járt a fejükben.

– Azt akarja, hogy Harlan segítsen tollan felszereléssel, valamint ossza meg velünk a saját technológiáját, ugye? – kérdezte Robot Jack.

– Harlan annyira vágyik a társaságra, hogy nem látom, hogy ez problémát jelentene – válaszolta Harry. – Felajánljuk, hogy néhány havonta áthajózunk néhány tucat embert, hogy segítsünk neki rendbe hozni a menedékét, és ő valószínűleg mindent megad nekünk, amit csak akarunk.

– Hmm. Vajon hány embert tudna lemásolni? – kérdezte Robot Jack.

– Erre ne is gondoljunk – mondta Jack. – És azt hiszem, az lenne a legjobb, ha azt javasolnánk, hogy Teal'c 'megőrülése', azt mutatja, hogy Harlan nem tud több másolatot készíteni senkiről. Ez egy olyan szelence, amit nem akarunk kinyitni.

A befejezetlen szintetikus Teal'c némán feküdt előttük, és valószínűleg örökre így is marad, ha bármelyiküknek is volt bármi beleszólnivalója a dologba.

– Egyetértek – mondta Harry, meglepve mindkettőjüket. – Tartsuk meg, mint egy ászt a kabátujjunkban.

– Ön csak attól fél, hogy egy másik Maybourne szaladgálna magával egy időben – vádolta meg Jack az ezredest.

Harry rövidet kuncogott.

– Nem hiszem, hogy jól kijönnénk egymással – mondta, mielőtt visszafordult volna a többiek felé.

– Tudod... – kezdte a robot Jack.

– Nem. Nem klónozunk sztárokat. Nem lesz robot Uma Thurman, nem.

– Nemár!

Robert Kinsey szenátor lakása

Robert boldog ember volt. Nagyon közel járt ahhoz, hogy bezárja azt a feneketlen pénznyelőt, amivé a Csillagkapu program vált, és ezzel újabb szöget üssön politikai ellenfelei koporsójába. Amint elnök lesz, újra meg tudja majd nyitni, és ezúttal nem katonai bohócok fogják vezetni a műsort, hanem a saját kis csoportja, amely hasonlóan gondolkodó egyénekből áll. Minden pontosan úgy ment, ahogy eltervezte, egészen addig, amíg be nem lépett a dolgozószobájába, és rá nem jött, hogy nincs egyedül.

– Jó napot, szenátor úr – szólalt meg az a férfi, aki éppen az iroda egyik pazar székében ült.

– Maybourne ezredes – vicsorgott Kinsey. – Hogy a fenébe jutott be ide, és mi a fenét képzel, mit csinál.

– Egy szörnyű hibától mentem meg önt – mondta Maybourne.

– A Csillagkapu működtetése – mondta Kinsey – évi 7,4 milliárd dollárjába kerül az USA-nak, és már tucatszor veszélyeztette mindenki életét ezen a bolygón – nem mintha ez bármi köze lenne magához –, de mint a Költségvetési Bizottság elnöke, nem engedhetem meg, hogy ilyen pazarló...

– Ó, kérem – szakította félbe az ezredes. – Ne tegyen úgy, mintha elhinné ezt a marhaságot. Az NID nagyon is tisztában van az ön valódi tervével, és azért vagyok itt, hogy figyelmeztessem, ne szórakozzanak a Csillagkapu programmal. Túl fontos ahhoz, hogy az önök kicsinyes politikai és pénzhajhász játékának legyen kitéve.

– Kifelé! – kiabálta Kinsey. – Ezért bíróság elé állítom magát.

– Semmi ilyesmit nem fog tenni, hacsak nem akarja, hogy az italos szekrény titkos fiókjának tartalma napvilágra kerüljön.

– Hogy merészeli...

– Hogy merészelem? – vágott közbe Maybourne, dühösen felemelve a hangját. – Hogy merészeli ennek az országnak, sőt, ennek a bolygónak a biztonságát a saját politikai és egyéb ambíciói mögé helyezni...

– A Csillagkapu semmit sem adott nekünk, azóta, hogy megnyitották! – kiabálta Kinsey, Maybourne hangerejéhez igazodva.

– Maga bolond. Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy megszerezzük a technológiát, amire szükségünk van ahhoz, hogy megvédjük ezt a bolygót az idegen hajóktól. Azt hiszi, hogy nem fognak jönni, csak azért, mert a kapu zárva van?

– Ha bezárjuk a kaput, többé nem jelentünk fenyegetést számukra...

– Amíg létezünk, addig fenyegetést jelentünk számukra, vagy legalábbis olyan erőforrást, amelyet megszállhatnak és elfoglalhatnak. Jönni fognak, jönnek, ahogy ön is tudná, ha vette volna a fáradságot, hogy meghallgassa Dr. Jacksont.

– Még ha Jackson nem is képzelődik, én hiszek abban, hogy a fegyveres erőink...

– Ó, kérem. Ezeréves fegyvereket zsákmányoltunk, amelyek erősebbek, mint bármi, amit mi ma be tudunk vetni. A legerősebb atomfegyvereink meg sem karcolják a festéket a jelenleg idefelé tartó hajókon. De ez nem számít. Még ha elég erősek is vagyunk ahhoz, hogy harcoljunk és győzzünk, akkor sem fogja leállítani a Csillagkapu programot.

– Miért nem? Mit kaptunk eddig a már elköltött pénzünkért? Nem az a feladata az NID-nek, hogy idegen technológiát találjon, amit fel tudunk használni a mi céljainkra?

– Szenátor úr, szenátor úr, szenátor úr – sóhajtott fel Harry, miközben felállt a székéből. – A kapun keresztül behozott eszközök közül már most is sokat használunk a biztonság fenntartására itt a Földön, de akár csak egy is kikerülne a kezeink közül, a világ gazdasága összeomlana, és kormányok buknának, beleértve a miénket is.

– Lehetetlen – mondta Kinsey. – Maguknak semmi ilyesmijük nincs.

– Tényleg? Javaslom, hogy olvassa el közelebbről a CSKP küldetési jelentéseit, különösen azt, amelyben több mint száz tonna felszerelést mentettünk ki a Tollan bolygóról, mielőtt a kapuját betemette a láva.

– Olvastam. A technológia túl fejlett ahhoz, hogy megértsük vagy lemásoljuk. Újabb zsákutca és erőforrások pazarlása – jelentette ki Kinsey.

– Hatalmas lépéseket tettünk előre, de igaza van, még az alapjait sem értjük annak, amit megmentettünk. Antigravitáció, fejlett ION-ágyúk, amelyek képesek egy Goa'uld hajót kilőni orbitális pályán, olyan mértékű energiatermelés, amiről eddig nem is álmodtunk. A legjobb tudósaink egyelőre egyiket sem tudják értelmezni – értett egyet Harry. – De ez nem akadályoz meg minket abban, hogy használjuk.

Kinsey szünetet tartott, készen arra, hogy tovább vitatkozzon, de Maybourne utolsó kijelentése váratlanul érte.

– Rájöttek, hogyan kell használni a Tollan eszközöket? – kérdezte.

– Egy részére igen – ismerte el Harry. – Eleget ahhoz, hogy azt mondhassuk, megérte a tollani mentőakció, de többre van szükségünk. Olyan berendezésekre és eszközökre van szükségünk, amelyekből tanulhatunk, és ezeket nem fogjuk megkapni a Csillagkapu program bezárásával.

– Nem tehetjük, hogy katonákat küldjünk szét az univerzumban az akaratunk szerint, akik mások technológiájának megmaradt darabjait gyűjtögetik. Ezt a pénzt jobban el lehetne költeni az iskoláinkra és a saját embereinkbe való befektetésre, akik kifejleszthetnék, amire szükségünk van – érvelt Kinsey.

–Túlságosan le vagyunk maradva – mondta Maybourne. – Fel kell pörögnünk. Fel kell gyorsítani a fejlesztési folyamatokat, és a sor elejére kell tolakodnunk. Ha bezárja a programot, és az összes pénzt arra fordítjuk, hogy minden ember tudjon írni és olvasni, akkor sem lesznek űrvadászaink vagy lézereink, mielőtt valami Goa'uld felperzseli a városainkat, és leigázza a Földet újra. Szabad akar lenni, vagy az univerzum legjobban olvasó rabszolgája?

–Elszabadultak! – kiáltotta megint Kinsey. – Olyanok, mint a cowboyok, akik előbb lőnek, mint kérdeznek, és olyan bajba keverik az országot, amibe semmi joguk sincs.

– De eredményt érnek el – mondta Harry, és felemelte karját, rajta egy furcsa szerkezettel. – Amíg odakint vannak, addig eredményeket érnek el. Ne zárják be a Csillagkapu programot. Inkább nézzék meg alaposan, mit jelent a bolygó a biztonságának szempontjából, és ne azon gondolkodjanak, hogyan tömhetik meg a saját zsebüket.

Kinsey dörmögni kezdett, majd ismét fenyegetéseket és tagadásokat fröcsögött, miközben az elméje kétségbeesetten kereste a kiutat.

– Nekem csak a...

– Hagyja kérem, szenátor úr. Már letartóztattunk néhányat azok közül a barátok közül, akikről azt hiszi, nem tudunk, és biztos vagyok benne, hogy értékeli, mennyire együttműködőek voltak. – szakította félbe Harry.

– Nem tudom, miről beszél – tagadta ismét Kinsey, de a válasza nem szívből jövő volt

– Ha leállítja a Csillagkapu programot, mire a Goa'uldok ideérnek, maga már rég rab lesz, a többi barátjával együtt. Az egyetlen ok, amiért még nem az, az az, hogy egy ember az ön pozíciójában jól jönne nekünk, hogy bebiztosítsuk, hogy senki más nem próbálja a saját céljaira felhasználni ezt a programot.

Kinsey végre elcsendesedett. Most már tisztán látta a helyzetet. Őt is irányítani fogják, ahogyan korábban is irányították, és irányított másokat. Nem baj, ő tudott várni. Várhatta a pillanatot, amikor az új irányítói ellen fordulhat. Maybourne Kinsey arcát figyelte, szinte képes volt olvasni a gondolatokban, amelyekről tudta, hogy átfutnak az utálatos férfi fején. Hirtelen csipogott az órája.

– Ó, úgy tűnik, mára lejárt az időm. Viszontlátásra, szenátor úr. Majd jelentkezünk.

Mielőtt Kinsey tiltakozhatott volna, Harry megfordult, és átsétált egy falon, mintha az ott sem lett volna, így a szótlan és döbbent szenátornak újra kellett gondolnia a Csillagkapu-programmal kapcsolatos álláspontját, és azt, hogy hogyan használhatná ki ezt az új fordulatot a maga javára.

Klorel hajója, kapuszoba

Az aktív kapu által kibocsátott halvány fényben hirtelen megjelent egy M.A.L.P. Az egység kamerája és érzékelői körbejárták, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy semmi sem leselkedik a sötétben, és nem vár arra, hogy lesből támadja az érkező csapatot. Néhány pillanattal később három alak jelent meg a csillogó eseményhorizonton keresztül, fegyvereket szegezve gyorsan mozogba a helyiségben. Őket további négy, állig felfegyverkeztett alak követte. A féregjárat szinte abban a pillanatban lezárult, amikor az utolsó személy is átlépett rajta. Miután a helyiséget biztosították, Teal'c kinyitott egy ládát, és látva a tartalmát, gyorsan elkezdte kiosztani a benne lévő kis fegyvereket, elmagyarázva a funkciójukat, miközben a többiek mindannyian elvettek egyet.

– Süti – mondta Robot O'Neill, és elvett egyet a kis Zat-ok közül. – Javaslom, hogy küldjünk ezekből néhányat vissza a CSKP-nak. Legalább érje meg az út.

– Ez majd feldobja Maybourne napját – mondta Jack.

– Nem igazán tudok örülni ennek – jegyezte meg elgondolkodva Daniel.

– Én sem – ismerte el Jack.

Klorel hajója, irányítóterem

– Egy szarkofág – mondta Robot Daniel.

– Na, ez egy évre elég lenne Harry egójának – mondta Jack. – Teal'c, van ötleted, melyik kígyófejűvel van dolgunk? Nem mintha számítana, hiszen attól még megtalálom a módját a fedél lehegesztésének, és bent tartom.

– Uram, úgy tűnik, egy hajón vagyunk – mondta Carter, miközben egy képernyőre nézett.

– Így van, Samantha Carter, és beléptünk a hipertérbe – mondta Teal'c ünnepélyesen. – Valószínűleg a Föld felé tartunk.

– Egy hajó? Akkor az Maybourne évszázada lenne – mondta Robot Jack.

– Oké, új terv. Ki kell találnunk, hogyan irányítsuk ezt a hajót, Carterek, Jacksonok, mind a négyen álljatok rá a dologra – parancsolta Jack. – Elsőbbséget élvez annak kiderítése, hogyan lehet mindenhonnan kiereszteni a levegőt. Közben Teal'c és én ketten körbenézünk, hogy mit találunk még. A karkötőkkel ez elég egyszerű lesz. És valaki lépjen kapcsolatba a Földdel azzal a tollan izével.

– De előbb – mondta, elővett egy újonnan szerzett Zat pisztolyt, és odament a szarkofág mellé. – Lássuk, mi van a dobozban? Vagy ebben az esetben, ki van a dobozban.

CSKP irányító terem

– Az Űrparancsnokság jelentése szerint a robbanófejek a becsapódás előtt egy energiamezőbe ütköztek. Nincs sérülés – mondta Harriman, és hangja üresen csengett a CSKP-ban.

– Ez lehetetlen! – kiáltotta Samuels.

– A NASA megerősítette, uram – mondta Harriman. – A Goa'uld hajók még mindig odafent vannak.

– A CSK-1 kapcsolatba lépett velünk egy tollan kommunikátor segítségével – jelentette be Maybourne, még mindig a füléhez szorítva a telefonját. – Az egyik hajó fedélzetén vannak, és átvették az irányítást a híd felett.

– Az egyik hajó tüzel a másikra – mondta Harriman.

– Ők azok – mondta Harry telefonjába – Célozzátok meg azt a hajót, amelyet megtámadtak. Ismétlem, azt a hajót célozzák meg, amelyik nem lőtt először.

Hammond és a CSKP parancsnoki állományának többi tagja visszatartotta a lélegzetét, miközben Harriman figyelmesen tapadt a fülhallgatójára.

– Uram, mindkét hajó lángokban áll, és most kapom a jelentéseket, hogy valami az egyik hajót a felszínről találta el. Valaki a Föld felszínéről tüzel – mondta Harriman.

– De nekünk nincs meg hozzá a technológiánk – tiltakozott Samuels.

– Nekünk biztosan nincs, de másoknak, akikkel a találkoztunk, egészen biztosan van. – Harry elmosolyodott. 

– Uram, a világ minden tájáról érkeztek jelentések. Egy óriási tűzgömb az égen. Az egyik hajó megsemmisült. A másik távolodik.

Éljenzés tört ki a központban.

Hammond örült, nagyon örült, de tudta, hogy Maybourne innentől kezdvemégjobban elviselhetetlenebb lesz. Végül is úgy tűnik, sikerült időben működésbe hozatnia legalább az egyik visszaszerzett tollán ionágyút, és valószínűleg mindkét támadó hajót ki tudta volna vele iktatni. A jövő irritáló godolatának ellenére, amíg a Föld biztonságban volt, Hammond nem panaszkodott, és mivel a CSK-1 és robot társaik voltak azok, akik elfogták a túlélő hajót, nekik is volt mivel dicsekedni.

P3X-775: Taldor

– Ha az embereimet nem engedik szabadon, a CSK-1 tagjainak bebörtönzését ellenséges cselekedetnek minősítjük. A világaink közötti békés kapcsolat itt és most véget ér. – figyelmeztetett Hammond.

– A törvényeink megváltoztathatatlanok – segítette egy férfihang a sötétségből.

– Az törvényetek igazságtalan – mondta Hammond.

– Uram – kezdte Kovacek. – Nem vagyok biztos benne, hogy ez...

– Mi lesz? – követelte Hammond.

– A szabadulás lehetetlen – jelentette ki egy női hang.

– Miért? – kérdezte Hammond dühösen.

– Nincs visszatérés Hadantéból... senki számára – szólt a férfihang a sötétségből.

– Nem áll jogukban ezt a döntést meghozni – válaszolta Hammond. – Igazságtalanul küldték az embereimet ismeretlen helyre. Vagy elmondja, hogy hová, vagy kénytelen leszek magam kiderítni.

Hammondnak nem válaszolt egy hang sem.

– Hát legyen – mondta, megfordult, és lépteit szaporázva elsétált, Kovacek pedig rohant, hogy utolérje.

– Maybourne ezredes? – szólt Hammond a tollan kommunikátorába, amint eltávolodtak. – Az Alcatraz 1-es tervrvet választjuk.

Meg sem várta a választ, mielőtt parancsot adott volna Kovceknek.

– Aktiválja a fáziskészülékét, és szerezze meg a kapu címét, ahová a CSK-1-et küldték. Küldök egy másik csapatot, hogy támogassanak, de az az érzésem, hogy nem kell sokáig várniuk, amíg a Csillagkaput használják valaki más elítélésére. Ha kell ítéltesd el az egyik csapatodat, csak szerezzétek meg a címet.

– Igen, uram – mondta Kovacek, és hideg verejték tört ki a homlokán.

– Amint megvan a cím, juttasd vissza az NID-hez, amilyen gyorsan csak lehet, onnantól ők veszik át.

– Igen, uram – erősítette meg Kovacek.

– És ha bárki megpróbál megállítani, lője le őket.

Hadante börtönbolygó

A kapu aktiválása, ilyen hamar a legutóbbi alkalom után, a legtöbb embert meglepte. Három, jól felfegyverzett katona kilépése, újabb foglyok helyett majdnem pánikszerű menekülésre késztetett mindenkit. Hamarosan csak a CSK-1 és néhány bátor vagy kíváncsi rab maradt a kapu közelében.

– Ideje volt, hogy ideérjetek – mondta Jack, és odasétált, ahol a CSK-3 tagjaihoz, akik egy halom felszerelést pakoltak le épp egy raklapról.

– Ne haragudj, Jack – mondta Makepeace. – Küldtünk értetek egy NID taxit, de az még néhány hónapig várat magára. Gondoltuk, talán szükséged lesz néhány kényelmi szolgáltatásra otthonról. MRE-t valaki?

– Nem, már kezdtem megszokni ezt az egész minden étkezéskor szürke moslék dolgot – válaszolta Jack. – Csodát tesz a súlyommal.

– Én kérek egyet – mondta Daniel, és odalépett, hogy átvegye a felkínált csomagot.

– Gondolom, a kis táskádban nincs egy olyan generátor, ami elég erős ahhoz, hogy tárcsázzunk – kérdezte Jack, miközben a két csapat a börtön alagútjai felé vette az irányt. "Tényleg nem akarok itt várakozni egy hónapig, és azt hiszem, ettől az világító gyökér izétől kiütést kapok. Lehetsz allergiás egy hidegfúziós növényekre?

P7J-989

– Még egyszer köszönjük. A szépség és a jövőbeli élmények egy teljesen új világát adtátok nekünk – mondta az egyik most már szabad lakó, akit korábban a Játékmester virtuális világában tartott fogva.

– Nos, még sok munka vár rátok, de nagyon szeretnénk veletek kereskedni. Sok mindent tudunk szállítani, amire szükségetek van ahhoz, hogy talpra álljatok – mondta O'Neill.

Szinte szégyellte magát, ha arra gondolt, hogy Maybourne mennyire fogja szeretni azokat a dolgokat, amelyeket ez a bolygó kínál. A sztáziskapszulákat, a biodómot és a fejlett számítógépeket, amelyek ezer évig működtek hiba nélkül, csak hogy néhányat megemlítsünk. Még az idegesítő androidban, a Játékmesterben is volt potenciál. Egy ilyen kifinomult mesterséges intelligencia a személyisége ellenére is sok lehetőséget rejtegetett. Ha már az emlegetett andoridnál tartunk, Jack figyelte, ahogy a nem éppen elismerő elmélkedésének tárgya épp felé fut.

– Mindent tönkretesznek – panaszkodott a Játékmesterr, és Jackre meredt. – Tudod, hogy leszedik a virágjaimat? Szedegetik őket! Az én virágaimat! Ezer évembe telt, hogy tökéletesen álljanak, és ők csak úgy leszedik őket!

Lehet inkább azt javasolja, hogy ne szerezzék meg az android mögötti technológiát. Vagy még jobb lenne, ha meggyőzné Harryt, hogy szerezzen egyet személyes asszisztensnek. futott át a gondolat O'neill fején.

P3R-636: TERELLA

– Mondd meg nekik, hogy tegyék le a fegyvereiket. Meg fogják ölni – mondta a nő, akit Daniel épp most akadályozott meg abban, hogy leugorjon a szikláról.

– Tudod mit? Elegem van abból, hogy folyton elfognak – mondta Jack, és a fegyveréről a karszalagjára csúsztatta a kezét. Danielnek biccentve aktiválta a Tollan fáziskarkötőt, ahogy Teal'c és Carter is, majd egy pillanattal később Daniel is. A Jaffa katonák botfegyverinek lövései áthaladtak rajtuk, érintetlenül hagyták őket.

Pryus hajója, irányítóterem

– Ön nem vagy goa'uld – mondta Jack. – De úgy viselkedik, mintha az lenne.

– Ki küldött téged? – sikoltott az önjelölt király és istenölő, Pryus. – Melyik Goa'uldot szolgálod?

– Már elmondtuk neked – mondta Daniel.– Nem szolgálunk semmilyen Goa'uldot.

– Hazugok! Tolvajok! – kiáltotta Pryus. – Dobjátok őket a bányákba!

Az ál-Jaffa őrök bizonytalanul álltak. Még csak hozzá sem tudtak érni az idegenekhez, hogyan is teljesíthették volna a parancsukat?

– Kérlek – kiáltotta Shyla. – Az apám öreg. Ő nem érti...

– Ó, annyira épp érti, hogy a saját népét rabszolgasorban tartsa – mondta Jack.

– Kérem. Valaha ő volt a legbölcsebb ember. De már nem tud uralkodni. Már csak azért él, hogy lássa, ahogy megházasodom.

– Shyla, miről beszélsz? – üvöltött Pryus.

– Apám, ez a szarkofág. Megváltoztatott téged, érzéketlenné és kegyetlenné tett! – kiáltotta Shyla, odarohant az apjához, és átkarolta. – Abba kell hagynod!

Egy pillanatra úgy tűnt, Pryus tétovázik, talán megfontolja a lánya szavait, de gyorsan visszatért az őrület.

– Nem! – kiáltotta, és ellökte magától a lányt. – Te is közéjük tartozol. Téged elragadott a Goa'uld. Őrök, lőjétek le! Lőjétek le mindet!

A CSK-1 tagjai automatikusan felemelték a fegyvereiket, annak ellenére is, hogy nem egy síkon tartózkodtak a körülöttük lévő emberekkel. Daniel még Shyla elé is ugrott, ám hiába próbálta megvédeni. A bot fegyverek lövései azonban átrepültek rajta, eltalálták Shylát, földre lökve a nőt.

– Mit tettél? – sikoltott Daniel Pryusra.

Szeretett lányának földönfekvő holtteste volt az utolsó csepp a pohárban. Pyrus megtántorodott, térdre rogyott a holttest mellett. A lánya halálának látványa okozta sokk túl soknak bizonyult az elméje és a teste számára. Az ál-jaffák, látva vezetőik halálát, pánikba estek, eldobták a fegyvereiket és kirohantak a szobából.

– Gyorsan – mondta Daniel, és kikapcsolta a karperecét. – Segítsetek elvinni őt a Szarkofághoz.

###

– Sajnálom, ami az apáddal történt – mondta Daniel.

– Nagyon öreg volt – mondta Shyla, könnyeket törölgetve az arcáról. – A szarkofág már nem tudott rajta segíteni. Most pedig én lettem az uralkodó.

– Szeretnénk felajánlani segítségünket – mondta Daniel. – Megmutathatjuk a népednek a bányászat hatásosabb metódusait, amely lehetővé teszi számukra, hogy szabadok legyenek. Többé nem kell halálra dolgoztatnotok magatokat, hogy teljesítsétek a kvótátokat, és mi segíthetünk nektek egy jobb társadalom felépítésében.

– Még az is lehet, hogy átmegyünk a kapun, és elintézzük Goa'uldotokat a túloldalon – ajánlotta fel Jack.

– És mit akartok cserébe? – kérdezte a lány.

Dacára a gyásznak, és az apja halála okozta sokknak tudta, mit kell tennie. Most ő volt a bolygó uralkodója, az ő feladata volt, hogy gondoskodjon mindannyiukról - ez azonnal nyilvánvaló volt.

– Egy keveset majd abból a felesleges naquadahból, amit bányászni fogtok – mondta Carter. – Néhány bolygóval már kereskedünk. Meglátogathatnád az Abydost, és megnézhetnéd, hogyan válik előnyükre a velük kötött megállapodásunk.

– És ez a hajó – tette hozzá Jack, szinte utólag. – Elvinnénk ezt a hajót is.

A CSK-1 többi tagja meglepetten nézett rá, meglepte őket O'Neill merész követelése. Teal'c még a szemöldökét is felvonta.

– Most mi van? – kérdezte Jack. – Nem mintha többre használná, mint egy puccos palota, szerintem Maybourne feleségül fogja venni, ha ez kell!

P3X-974: CIMMERIA

– Emlékeztess mégegyszer, miért is jöttünk vissza ide? – kérdezte Jack, miközben a vikingek csoportja hangosan Thor nevét skandálta. – Most, hogy itt vagyok, nem tűnik olyan jó ötletnek.

Cartert az mentette meg a válaszadástól, hogy a közeli obeliszk életrekelt, és egy fénysugár kíséretében letapogatta őket. Aztán az asgard teleporter villanása elsöpörte őket.

O'Neillnek jó néhány pillanatába tellett visszanyernie az eszméletét. Ahogyan az várható volt, ugyanabban a nyirkos barlangban volt, amelyben eredetileg Teal'c-kel együtt találták magukat, amikor először jártak ezen a bolygón.

– És kérlek, mondd el, miért kellett ezt tennünk, ahelyett, hogy csak úgy ide sétáltunk volna? – kérdezte, miközben felült.

Daniel hason fekve nyöszörgött, miközben Carter igyekezett felülni, hogy konzultálhasson a mellényéről lógó különféle eszközökkel.

– Azt reméltem, hogy a transzporterről kapok néhány mérési adatot – magyarázta a nő. – Teljesen másképp működik, mint a Goa'uld Gyűrűk.

– És, sikerült? – kérdezte Jack lassan feltápászkodva, és kezet nyújtott neki.

– Igen, uram, bár vissza kell vinnem őket a CSKP-be, hogy elemezhessem.

Daniel ismét felnyögött, és a homlokához emelte a kezét.

–Legalább ettől megszabadulhatok most már? – kérdezte O'Neill, és benyúlt az egyik zsebébe, hogy kivegyen egy furcsán hosszú tartályt.

Halk visítás és puffanások hallatszottak a belsejéből.

– Nyugodj meg, junior – mondta O'Neill, és megrázta az üveget. – Azt hinné az ember, hogy egy Goa'uld mostanra már hozzászokott ahhoz, hogy ide-oda dobálják. Mármint, egész gyermekkorukat egy Jaffa hasában töltik, szóval nem kellene újnak lennie a szituációnak.

– Valószínűleg még mindig morcosak, amiért kitépték őket egy halott Jaffából, és belegyömöszölték egy fémtartályba – mondta Daniel. – Az biztos, hogy én nem lennék túl boldog. És tudod, hogy az NID milyen gyengéden bánt velük.

– Nos, legalább megszolgálták a koszt és kvártélyt–  mondta Jack, és visszatette a zsebébe a Goa'uldot tartalmazó tartálykát. – Igazad volt, Carter, a transzporter pontosan úgy működött, ahogy mondtad. Most pedig tűnjünk el innen. Nem akarok még egy ilyen uno-izével összefutni.

– Azt hiszem, az Unas volt itt az egyetlen – mondta Daniel, miközben végre talpra küzdötte magát.

– Hát igen, lehet, de nem akarom megkockáztatni.

Az északi mitológia Thor változat hologramja elkezdte beszédét, ugyanazt, amit O'Neill korábban hallott.

Daniel sietett beindítani a videokameráját, hogy minél többet rögzítsen az üzenetből, káromkodva, hogy lemaradt az első néhány szóról, miközben Sam néhány más eszközzel méréseket végzett.

Jack felsóhajtott, és ácsorgás helyett az alagutakat kezdte vizsgálni, remélve, hogy ezúttal sokkal könnyebben és kellemetlen meglepetések nélkül találja meg a kivezető utat.

– Akkor most csak úgy elvisszük? – kérdezte Daniel, miközben segített Jacknek leengedni a Thor kalapácsát a földre.

A lyuk, amely az oldalába égett, ahol kilőtte, hogy Teal'c elmenekülhessen, csipkézett élekkel rendelkezett, így óvatosnak kellett lennie, hogy hol fogja meg.

– Hát, már nem működik – mutatott rá Jack, miközben erőlködött.

– Mert mi szétlőttük – pöffeszkedett Daniel.

– Te voltál az, aki belelőtt.

– Mert te is azt mondtad.

– Hát nem akartad Teal'c-et itt hagyni meghalni, ugye? – morogta Jack, amikor végre letették a nehéz egységet a földre.

– Még mindig. Ez egyszerűen helytelennek tűnik. Tönkretettük, és most el fogjuk lopni.

– A CSK-3 három már úton van – mondta Sam, miközben átsétált a barlang falán, és kikapcsolta a karszalagját. – Érkezés húsz perc múlva.

– Remélem, nem felejtenek el talicskát hozni magukkal – mondta Jack a falnak dőlve, hogy levegőhöz jusson. –Kicsit nehezebb, mint amire számítottam.

– Szóval – mondta Daniel. – Lopás...?

– Talán meg tudjuk javítani, vagy ha rájövünk, hogyan működik, talán tudunk egy újat építeni. Ez a technológia megvédhetné a Földet a beszivárgástól.

– De ha megjavítjuk, vissza fogjuk hozni? – kérdezte Daniel. – Úgy értem, nem igazán tudom elképzelni, hogy Maybourne engedné, ha egyszer a kezébe kerül, de mi van, ha az Asgardok visszajönnek, és rájönnek, hogy elvettük a bolygó egyetlen védelmi eszközét? Valószínűleg már így sem állhat jól a szénánk, hogy tönkretettük.

– Nem mintha egyhamar visszajönnének, ugye? – kérdezte Jack. – Úgy értem, már vagy ezer éve nem ugrottak be köszönni, igaz? Talán adhatnánk ezeknek az embereknek néhányat az új fegyverekből és egyéb dolgokból, amiket az NID talált ki, vagy tusfürdőt és szappant vagy valamit; akár borotvát.

– Vannak utalások rá, hogy az asgardok talán valami mást is hagytak itt – mondta Daniel. – Gairwyn azt mondta, hogy van egy hely, a "Thor hatalmának csarnoka", ahol Thor állítólag minden erejét hátrahagyta, hogy megvédje a bolygót.

– Hadd találjam ki, meg akarod keresni – mondta Jack.

– A CSKP már továbbította Maybourne ezredes kérését, hogy vizsgáljuk meg – felelte Carter. – Lehet, hogy ez egy újabb asgardi fegyver, vagy fegyverek.

– Nincs ebben semmi meglepő – jelentette ki Jack. – Oké, először ezt visszavisszük a SGC-hez, aztán megkeressük Thor csarnokát. A pokolba is, lehet, hogy lesz sör, és néhány bögyös valkűr. Ez is a legendák része, nem?

CIMMERIA: Thor Csarnoka

– Éppen ellenkezőleg. Ez egy élő közvetítés. A Biliskner nevű asgardi hajó fedélzetéről kommunikálok önökkel – mondta az apró, szürke idegen.

– Úgy érted, te vagy az igazi Thor? – kérdezte Daniel.

Thor pislogott, és elfordította a fejét, hogy a jelenlévő három CSK-1-tagra nézzen.

– Ööö, hát ez nagyszerű – mondta Daniel.

– Nagyon szívesen lennénk, ööö, barátok – mondta Jack. – Nézze, van ez a kis Goa'uld problémánk, és úgy tűnik, hogy ti eléggé ellenük vagytok, meg minden, szóval talán egyesíthetnénk az erőforrásainkat, és tudod, ööö...

– Szövetséget köthetnénk – fejezte be Daniel.

– Igen, szövetséget kötni. Köztetek, ööö, srácok, és köztünk, a Goa'uldok ellen – fejezte be Jack bénán.

– A szkennereim szerint a Kalapács már nem működik – mondta Thor faarccal.

– Igen, nagyjából tönkretettük – mondta Daniel. – Gondolom, nem tudod megmondani, hogyan javítsuk meg?

Jack felsóhajtott. Ebből hosszú jelentés lesz, amikor visszaér a bázisra, az biztos. És persze se valkűrök, se sör.

Nos ez volt az első fejezete egy három részes sorozatnak, melyet próbáltam a legjobb tudásomhoz nyúlva lefordítani, de biztos vagyok benne, hogy vannak benne hibák, elvégre 33 ezer karakter volt, szerintem ez volt eddig a leghosszabb összefüggő fordítás, pedig azért a HFY-k között volt hosszú de koránt sem ekkora. Az első és második évad során főleg ezt sérelmeztük, hogy az lenne a  lényeg, hogy technológiát szerezzünk, de egyáltalán nem ezt tesszük, de cserébe az NID is gyökérkedik. Ebben az irományban még azt is sikerült megoldani, hogy Maybourne ugyan az az irritáló figura, de jogosan az, és eredményt is ér el, nem pedig azon ügyködik, hogy sokadjára hogyan lopja el a kaput. Folytatás nem tudom mikor lesz, mert a többi fejezet is hasonlóan hosszú. Emlékezzetek az X-com szabályok örökérvényű paragrafusára: vigyél mindent ami nincs rögzítve, a többire pedig ott vannak a szerszámok.

via.: Fanfiction.net