A cyberpunk és sok másik sci-fi vállfaj sokat szórakozik az instant dolgok ötletével, instant kaja, szuperkompaktált nedves törlők, eldobható kreditstickek stb. És akkor a Fabrican előállt az instant ruha ötletével. Na jó nem olyan instant, mint az önfőzős tésztaleves.
Képzeld el, bemész a boltba, kiválasztod a stílust és a mintát, majd belépsz a fülkébe, és booom, 2 KUKA kar rádfújja az estélyi rucidat. Komolyan, íme a festékes flakonból vagy fújógéppel szórható ruha.
Semmi méretvétel, jajj itt lóg ott szűk. Ez beza testhez áll.
A technológiát egy Fabrican nevű cég fejlesztette ki, melyet Manel Torres alapított. Az elv hasonló mint amit az üvegszálas testű hajók készítésekor alkalmaznak, csak itt a ragasztó és üvegszálak helyett gyapjú és szintetikus szövetszálak vannak elkeverve egy polimerben, mely test hőjére elpárolog és hordható ruhává válik. Ami a fenntarthatóságot illeti, hordás után a ruha visszadarálható abba a fújható mixbe, ami eredtileg volt. A cucc amúgy nem új, sőt, én még emlékszem, hogy láttam is a 2013-as demó videót, és még talán listában is volt, hogy írok róla, de valahogy elfelejtődött az ötlet, és eddig a radar alatt repült. Eddig.
A találmány létrejötte szerintem vicces, ahogyan írtam Manel Torres ugyanis először volt ruhatervező és utána lépett egyetemi/akadémiai pályára. A ruhatervezés pedig egy hosszú-hosszú folyamat. Meg van az ötlet, aztán meg kell csinálni a szabásmintát, ki kell válogatni az anyagokat, a modellre kell igazítani. Milyen jó lenne, ha gyorsítani lehetne ezen a folyamaton. Itt kapcsolódik be a történetbe a silly string nevű parti kellék, és et voila, meg volt Manelnek az euréka pillanata. Szóval úgy döntött, hogy megalkotja a saját felületre fújható rucikáját, és ehhez segítséget is fog szerezni magnak, egy kicsi sportos nehezítéssel: nem beszélt egy szót sem angolul, de hál istennek a sors úgy hozta, hogy az interjú beszélgetés napján összefutott az egyik modelljével aki elkísérte erre a beszélgetésre. Kacifántos sztori röviden: kötöttek egy alkut, 6 hónap alatt megtanul angolul és kutathat a Royal College of Art szárnyai alatt (ugyanis őket találta meg magának). A történet végét pedig már fent láthattátok: siker. Az akadémián történő kezdéstől számított 2 éven belül már meg volt a prototípus, ma meg már divatbemutatón "festenek" hölgyekre. A technológia képességei nem állnak meg a "ráfújod valakire a rucit"-nál, hanem sok más egyéb érdekes képessége is van. Természetes anyagok (gyapjú, pamut, vászon) mellett képes szintetikus és ás forrásból származó természetes (növényi alapú, tengeri hínár, gomba alapú) anyagmixtúrákat használni. Emellett több felület is emulálható vele, kezdve a krepp papírhoz hasonlóval egészen a sima latex felületig, és még a dombornyomásra is jól reagál, és mindenféle mintát is lehet vele emulálni. A filmes ipar (kimondottan a Marvel és DC gyár) szerintem ölne érte, tekintve, hogy mennyire kihangsúlyoz mindent, így nem kéne szívni mindenféle izom utánzat bepakolásával a spandex ruci alá, hanem csak ripszropsz felfújod és kész. Természetesen még kéne neki fejlődnie, főleg a strapabíróság területén, már most nagyon jó irány. Bár szerintem már nem erre megyünk, mert nem olyan rég már teljes cgi-vel csinálták meg a kosztümöket az egyik filmben. Zárószókén: ha még jobban kíváncsiak vagytok Manek sztorijára találtam egy TEDx talkot is, ahol még több érdekességet is elmond.
via.: Vogue
