Az Mysterious-universe-ról már volt egy hatalmas ajánló cikkük, ám most itt az ideje, hogy a jelenlegi legújabb üdvöskével foglalkozzunk pár soron át. Íme Paul Wittigen (igen az a Wittigen, kinek a nevét írói álnévként használom) második regénye a Hédammus újra alászáll után.

Michael Walden aka Waldmann Szabolcs begyújtja a rakétáit, és rohamsebességgel pályára állítja Paul életművét. Íme a Herden által homályosan.

A Hédammusban Walden még szerintem kereste magát, legalábbis egy aprócskát döcögősnek éreztem az indulást, de elég hamar magára talál. A Herden általban ilyenről szó sincsen, az író azonnal tudja, hogy hol és hogyan ragadja meg a figyelmünket, kidobja horgait, én az olvasó pedig azonnal harapok, ő meg kőkeményen beránt és nem ereszt. A kozmokeresztény egyház és a császárság első és egyetlen közös kereszteshadjáratának történéseibe invitál minket az író, melyet az univerzumban járatosaknak szerintem nem kell részleteznem, ez mennyire necces. Mindenki másnak meg: ez beza  ritka és törékeny szövetség, mert a Kozmokeresztények és a Anstettenek birodalma fenemód rühellik egymást, és előbb rántanak ultrahangpallost és FFF dezintegrátort egymásra, minthogy leüljenek pirospacsizni. Szóval a digitális pápánk elrendeli a 138. kereszteshadjáratot, nem kisebb személy, mint Pál apostol reinkarnációja ellen. Pault pedig az előző könyvben véghezvitt tettei miatt kinevezték az egész élére. És hát, Pault már ismerjük...

Walden abban a szerencsés helyzetben van, hogy neki alig kell törődnie a világ építésével. Félreértés ne essék, műve gyarapítja és bőven hozzátesz az univerzum egyik nagyobb karakterének kibontásához, de jobb esetben mire ide eljut az olvasó tisztában van sok mindennel (többek között az okult testőrség működésével és a mágia jelenlétével az univerzumban) így Waldennek ezzel nem kell törődnie. Paul homályban van, az új olvasó is ott lesz, viszont akik már ismerik a történeteket sok-sok utalásra megértően bólintanak, hogy bezony-bezony, ez így működik. A könyv megállná a helyét önálló történetként, sőt a sorozat nagyjából bármelyik tagja megállná a helyét önálló történetként (kivéve a Shaw arc két zárókötetét), de én mégis azt javaslom, hogy kell hozzá az előismeret (vagy legalább az előző könyv a sorozatban, a Hédammus újra alászáll, de inkább az egész sorozat eddig a pontig), különben nem érzed át a helyzet súlyosságát, és nem érzed át, hogy valamelyik karakter miért tisztel valaki. Írásügyileg kellemes és önmagát olvastató könyvről van szó, egyes viccein pedig pont ugyan annyira hülyére rötyögtem magam, mint mikor legelőször találkoztam a Lachathoszékat leíró szövegrészlettel, vagy mint amikor kötelező olvasmányként az Egri csillagokat gyűrtem, és a Sárossy-t beszéltető részekhez értem. Van a könyvben minden: grandiózus űrharc, titkos bevetés, kötésig vérben gázolás, egy már a kezdetektől kikandikáló fordulat (félreértés ne essék, nem elcsépelt fordulat, de aki ismeri a kozmokeresztényeket, az tudja, hogy a szövetség kérdéses mélységű), megfelelő mennyiségű műmariskás cigi, egy Bitch-KA, egy felettébb szexi ikerpár, és egy tonnányi fegyvercsattogtatás, és egy kis kurrens politikai utalgatás is.

Konklúzió: 5 Herdenből 5 Herdent adok a könyvre, marha jól szórakoztam vele, nektek is csak ajánlani tudom. Remélem a következő Paul könyvekkel betekintést kaphatunk majd Paul korai gárdista éveibe, mikor még nem szolgált Shaw mellett, azért az Ópiumkeringőig eltelik még jó pár év).

Végezetül hadd ragadjak ki néhány sort a könyvből, amolyan kedvcsinálónak.

- A vezérlőterem a miénk. A lézert deaktiváltam, de ép. Mi történt itt ezredes?
Paul lenézett a vénemberre, és némi nehézség árán kihúzta belőle a kardot. Fájt a mellkasa, a térdeire támaszkodott.
- Azt hiszem, kinyírtam télapót - nyögött.

- Ellenőrizni akarja, hogy nem csinálok-e hülyeséget?
- Szokott?
- Igen. Általában nagyot szól. Ám a galaxis mindig egy kicsit biztonságosabb hellyé válik utána.