Brandon Hackett polgári nevén, Markovics Botond 1975-ben született Budapesten. Mint író, és közgazdász dolgozik. Novelláit és regényeit a Cherubion Kiadó jelentette meg, de írásai a Galaktika magazinban is megjelentek. Könyvei fő témálya a kortárs sci.fi, a transzhumanizmus és a Cyberpunk stílus átültetése a világába. Ebben a cikkben viszont csak egyetlen könyvét, a 2008-ban megjelent Isten gépeit mutatom be nektek. Ami 2009-ben Zsoldos Péter díjat nyert. Csak nem értem miért.

2027-ben járunk, amikor is a Földön egy ugrás nevű esemény történik. A napunk hirtelen eltűnik majd egy vörös törpecsillag veszi át a helyét. A föld forgása megáll. Akik a sötét részeken ragadtak, rövid időn belül halálra fagynak. Egyedül a napos oldalnak van esélye a túlélésre. Szerencsénkre a Kárpát-medence a világos oldalon maradt. Így megcsodálhatjuk a vörös fényben úszó Budapestet. Az emberiségnek olyan jót tett ez a kis löket, hogy rengeteg új technikai felfedezést tett, viszonylag rövid idő alatt. Főhősünk Kerti Szófia. Egy fiatal kislány karakterét követjük végig, amíg viszonylag hamar felnőtt nő lesz belőle. A földön éli a mindennapi tinik életét, bulikba jár, fiúzik, és fél attól, hogy szex közben a kormány figyeli. Ugyanis ő az elsők közé tartozik a génmódosított gyerekek közül, és őket a kormány megfigyelés alatt tartja a nap 24 órájában. De itt még nem érnek véget az izgalmak. Később kiderül, hogy végtelen számú föld létezik, és az úgynevezett manipulátorok hozták ide a földet, hogy kísérletezzenek valamit az embereken. Az ő technikájuk már annyira előrehaladott, hogy egy egész bolygó lemásolása a teljes lakossággal majd megsemmisítése csak annyi nekik, mintha mi egy ketrecben patkányokon kísérleteznénk. Szofiból is előkerül egy idősebb változat, egy olyan földről, ahol képesek voltak az emberek az anyag manipulációra. Vagyis csak anyagra van szükségük a létezéshez.

Igen, kezdtem egy kicsit csapongónak érezni a végére. Már azon sem lepődtem volna meg ha a következő sarkon az Enterprise csillaghajó köszön be. A lezárása nyitva marad. Nem derül ki, kik is azok a manipulátorok de sejthető, hogy talán az eredeti emberiség maga. A legelsők akik elérték azt a fejlettségi szintet, amit az átlag ember már képtelen felfogni. És talán korai történelmük egy szeletét lemásolták, majd ezt a kópiát végtelenítve klónozták, így tanulmányozva kezdeti éveiket.

Mivel a könyv a transzhumanizmusról szól, vagyis egy felgyorsult fejlődésről, szingularitásról ha úgy tetszik. Vagyis amikor az ember már képtelen lépést tartani a fejlődés mértékével, ezáltal kiesik a technikából. A karakterek túlságosan egydimenziósak voltak, de akik szerették az Alkonyatot azoknak biztos érdekes figurák lesznek. Elolvasásra ajánlom a könyvet, de inkább kérjétek kölcsön. Ha tetszett, akkor pedig támogassátok az írót azzal, hogy megveszitek. Én megvettem, a borítója szép...

Ami még nem tetszett a könyvben, hogy megjelennek benne olyan személyek, akikkel a mindennapi életben is találkozhatunk rendszeresen. Mint például: Elon Musk, Jeff Bezos, Mark Zuckerberg. Mintha csak egy átlagos híradót néznék. Ezek az emberek úgy vannak kezelve, mint a jelenlegi világ legbölcsebb vezetői. Ezen a földön sikerült a robotokat kifejleszteni, és sorra előjönnek azok a tipikus kérdések, hogy veszélyesek-e ránk nézve. Itt egyből Asimov neve ugrott be, vagyis a robotika 3 törvénye, de meglepően az író itt egy teljesen más törvényre hivatkozik, amit végül nem fejt ki, így nem tudhatjuk mi alapján működnek a gépek. Viszont egy másik témában minden gond nélkül beemeli Douglas Adams-et aki a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvet írta.

A földön ekkora már a nyelvek értelmüket vesztették. Mindenki több nyelven kommunikál egymással, egy fordító program segítségével. Vagyis beszélhetek én japánul és angolul, mármint egy mondaton belül, aki pedig hallgatja, mondjuk koreaiul és magyarul érti. Ennek nem láttam semmi értelmét. Főleg a levezetését sem találtam sehol. Az miért jó, ha össze vissza más nyelveken beszélek, és mi alapján dönti el a program, hogy milyen nyelven szóljon. Mert arra nem emlékszek, hogy az agy szabályozta volna a kívánt nyelvet.

Azt már írtam, hogy végtelen föld létezik. Az idősebb Szófia, egy fejlettebb világról érkezik, . (Legyen ez a középső föld) ahol képesek az anyag manipulációjára. Olyan mértékben, hogy saját testüket is képesek átalakítani, mindössze anyagra van szükségük a létezéshez. Úgy mondhatnám, hogy 3 fázis létezik. Az első föld, amin éppen kifejlesztették a robotokat, és még csak kísérleteznek az anyagmanipulációval. A köztes állapot, amikor a világukat elpusztították az emberek, innen származik az idősebb Szófia. És egy feltételezett harmadik állapot, amikor az ember teljesen ura az anyagmanipulációnak.

Az idősebb Szófia egy véletlen folytán találkozik, a fiatalabb énjével, ezért kénytelen magával vinni. De csak úgy tudja azt megtenni, ha elveszi fizikai testét, és önmagához hasonlóvá, anyagfalóvá teszi. A középső földről, alig ezer ilyen ember maradt, akik inkább mint kis isteni lények jelennek meg, mert a létezésüknek csak a körülöttük lévő anyag szab határt. Ha azt írom, hogy Szofi vagy Szófia akkor máris nagyon mélyen árnyaltam a két karaktert. A probléma az, hogy az író egyik szereplőjével sem tudott mit kezdeni. Egy-két haragos beszóláson kívül mást nem nagyon produkálnak. A karakter csúcspontja, amikor a középső Szófia ellátogat a kicsi földre, és ott a saját bátyjával szexel egyet. Nyugalom nem vérrokonok. A történet vége lezáratlan. A manipulátoroknak nevezett idegenek, magukkal vitték a robotokat, akikre valamiért szükségük volt, a kis földet pedig békén hagyták.

Nagyrészt nagyon csalódott voltam, viszont volt benne egy tényleg eredeti rész, amikor Szofiék a sok föld elméletet kutatták. Nyomoztak a manipulátorok után, kik ők mik a szándékaik. Vagy csak új bolygókat felfedezni. Az egésznek olyan csillagkapus hangulata volt. Ha végig hozza ezt a szintet, kiváló könyv lehetett volna, így csak egy összeválogatott halmaznak éreztem. Egy olyan hangszernek amiben a legkiválóbb hangok találhatók, és mindig az a szólam jön ki rajta amire éppen az író rányúl. De mivel nem megfelelően hangolta össze a szólamokat, csak a lármát lehet meghallani.

Mostanában elkezdtem nézni az eredeti 1966-os Star Trek sorozatot. Tudjátok amiben minden díszlet kartonból lett kivágva, meg a kiskutyára is jelmezt adtak. Abban volt egy rész amitől ledöbbentem. Ennek az epizódnak köze lesz a következő sorokhoz, türelem.

Ezt Hackett írta, a Futu.re című könyv értékeléséhez a moly.hu oldalon:

A legzavaróbbnak viszont azt találtam, hogy Glukhovsky nem érzi a sci-fi jelenét. A Futu.re olyan, mintha az 1960-es, 1970-es években írták volna. Azt hiszem, egy interjúban megkérdezték tőle, hogy ismeri-e a kortárs sci-fit, és az derült ki, hogy nem igazán, és ezt éreztem is a történeten, mert olyasmit mondott el nekem, amit máshogy, de már olvastam hajdanán, nagyjából a ’80-as években.

Természetesen nincs semmi baj a véleményével. Azonban azzal, hogy ezt pont ő mondja, azzal már van. És akkor itt jön képbe a a Star Trek 1. évad 18. része. Gothos ura a címe. Ebben Kirk kapitányt és Zulut hirtelen lesugározzák egy bolygóra, ahol egy zsarnok uralkodik. Isteni eredetű, bármit megtehet, amit csak elképzel, de egy gyerek érzelmi szintjén áll. Szó esik ebben a részben az anyagmanipulációról, működése hasonló mint a hajó transzporterei, de képes pusztán anyagból bármilyen más anyagot előállítani, pont mint Hackettnél. Plusz a végén megjelennek a „gyerek” szülei, akik már nem is mint emberi lények, hanem mint valami lebegő energiagömbökként tűnnek fel, akik sokkal erősebbek is. A könyvben a második földön, Szófia és megmaradt társai is hasonló formát vesznek fel, amikor vándorolnak a földek között és csak kapcsolatfelvétel céljából vesznek fel emberi alakot. A végén a lebegő energia gömbök megszólják a gyereküket, hogy kedvére nem másolhat le világokat, mert értelmes élőlényekkel nem szabad játszani. Létezésükre itt sem kapunk választ. Talán ők is emberek voltak régen, csak annyira fejlettek lettek, hogy a transzhumanizmus rögös útjára léptek?