Az ellopni egy chagallt könyv régóta a polcom várja a napot, mikor nekiezdek Katchikan élettörténetének mely a másik nagy ív az MU világán belül, és mit ad isten, a Hercegnő nyakéke után emellett döntöttem, ami azért is igen szerencsés mert tudtomon kívül sikerült belenyúlnom a kronológiai sorrendben második történetbe.
York nem sokáig ülhetett a Desirée-n koktélt iszogatva és akkori barátnőjét kettyintgetve, mert még ugyan aban az évben jó pár fényévre van egy Conques nevű bolygón és épp jelenlegi barátnője, Vanessa rángatja a bolygó különlegességeiről a bolygó különlegességeire, a könyv nyitányakor épp egy aukciós házba, ahol a múlt remekműveitől a jelen (ez esetben a 30. század) művészi (ez elég szubjektív dolog) alkotásai cserélnek gazdát. Yorokot amúgy nem igen érdekli a hely, de azért poénból beszáll egy licitbe és gazdagabb lesz egy kortás alkotással és Roll Connway figyelmével. Hogy miért érdekes ez? Nos Roll Connway talán a bolygó leggazdagabb és befolyásosabb embere, és szeretné ha York segítene neki. El kellene lopni egy Chagall képet, de szándékai teljesen tiszták, megmenteni akarja, ugyanis egy gonorritha meg óhajtja enni vacsorára. Hiába na, furcsa ez az ezredvég. Egy aprócska bibi azért akad: a képet egy olyan bankból kell ellopni, ahonnan fennálása óta soha, de tényleg soha nem loptak el semmit. Nos szerintem nem spoilerezek, hogy most bezony elfognak. Egyszerű sztorinak ígérkezik, de magára a bankrablásra alig néhány tíz oldalt szentelünk szétszórva a könyvben, a fő fókuszt inkább a "mi lett a Katchikan család sorsa a Gilleth-Mutáns háború alatt és után" kiderítésére irányuló próbálkozások veszik át a könyv jó része fölött: York felfedez Conway gyűjteményében egy másik képet, Phaeton bukását, ami a családja tulajdonát képezte. Ő maga akkor látta utoljára, mikor épp a családi rezidenciát lőtték, jó lenne tudni, hogy ki és honnan szedte össze. No igen ám, de az azt értékesítő "műkereskedő" (aki meglepő módon egy Mussolini rajongó így a harmincadik század derekán) nem igen akar válaszolni Yorkank. Mondjuk őt sem kell félteni, és néhányszor bucira veri a fejét emiatt, de a másik nem veszi a lapot. Egy picit nem értem mondjuk, York az elején kedvesen, de tényleg, semmi nukleáris csapásmérés, semmi kivont két vagy háromszámjegyű Herden), de határozottan tudatára adja Cesar Pontierinek, hogy illene válaszolni, ami oké vélhető nyílt fenyegetésnek is, de amikor sokadjára is cipóra verik a fejed, lehet, LEHET beszélni kellene, de neeeeeeeeeem, helyette mindent el kell veszteni, amit felépítettél. Logikus. Végül is minden a bank előtt egy zseniálisan egyszerű tervvel összpontosul, amibe egyszerre köp bele a Vatikán (jó ők jóval korábban) és az Űrtemplomosok, és 2 klerikális entitás. Szép partit csapnak Conques főterén, annyi szent.
A cím már lelőtte a poént, az Ellopni egy Chagallt regény is egy Inomi könyv, s mint ilyen kanonitása megkérdőjelezhető, habár Sheenard nem mondta ki konkrétan hogy ne lennének azok (azóta kiderült, hogy ebből is érkezni fog egy második kiadás, de ha azt veszem alapul, hogy a Hercegnő nyakéke milyen ráncfelvarrást kapott, akkor állíthatom, hogy a sztori canon marad, csak ki lesz egészítve). Ha a Hercegnő nyakékéhez viszonyítom merőbben más történet, magjában mégis ugyan az: York megint olyanba ártja magát, amihez semmi köze, azzal a hatalmas nagy különbséggel, hogy most legalább van indoka rá, viszi előre az önérzete, és a remény, hogy meg tud valamit családjáról akitől elszakadt 5 éves korában.
Ahogy már az első MU-val kapcsolatos posztban boncolgattam, ez a könyv is a "majd a többi után" kategóriába esik, akkor fogod igazán élvezni az apróságokat, ha lezártad az első fő ívet, még akkor is, ha azok egyes könyveit bőven megelőzi kiadási idejében. Ebben a regényben is tömérdek (számomra, remélem nektek is) érdekes dolog derült ki, példának okáért hogy az Alef-osztag "él" és "virul". Miért érdekes ez? IV. von Anstetten halála után vagyunk legalább 400 évvel. ÉS SENKI NEM KONTROLLÁLJA ŐKET. Az is egész szaftos infó részlet, hogy mi lesz a klerikális entitásokkal (mondjuk az egyikkel egy teljesen másik, nem kánon Fawcett regény foglalkozik) és a Vatikánon belül miféle szervezeti változások zajlottak le, ami végül is a regénynek helyt adó bolygóra vitt minden résztvevő felet. A végére pedig egy apró érdekesség: meglepődve olvastam az első oldalát a könyvnek, ahol a kiadási és egyéb infók szoktak lenni, és ott derült ki számomra, hogy a borítóért Odegnál Róbert felel, aki egyébként a szerintem kiváló Hívó és Sámán kisfilmeket is jegyzi és emellett zseniális rajzoló is.
Miért olvasd? Mert szimplán egy jó bankrablásos kalandregény, mely egyben tökéletes bepillantást enged abba, hogy miylen az élet az univerzum évezredények végén. Kb kétszer olyan hosszú, mint a Hercegnő nyakéke, de ez egyáltalán nem érződik, és olvastatja magát.
