Az Éjjeli égbolttal először egy trailer keretében találkoztam egy Facebookos csoportban, és az első gondolatom rögtön az volt, hogy a kislány tuti hallucináció, és hogy én ezt elkerülöm. Aztán még sem tettem, és nem bántam meg.

Egy héttel vagyunk az Aether űrhajó komtávba éréséig. Egyetlen egy bibi van csak, hogy mindeközben 3 héttel vagyunk egy meg nem nevezett világvége után, és akit lehetett, a föld alá evakuáltak. Csakhogy erről az űrhajó legénysége nem tud. Így hát Augustine, egy végzetes betegséggel küzdő tudó hátramarad az utolsó állomáson a Föld északi féltekéjén, hogy amint az Aether elérhető, figyelmeztesse őket, hogy eszükbe ne jusson landolni. Aztán persze semmi nem egyszerű, egy kislányt ott hagytak, és az obszervatórium antennája nem elég erős, úgyhogy arrébb kell menni. Mindeközben az Aether legénysége folyamatosan próbál kapcsolatba lépni a Földdel mit sem tudva arról, hogy már nincs kivel kapcsolatba lépni istenigazából. Aztán még le is sodródnak a pályájukról, mert annyit piszkálták a komrendszereket, hogy az autopilóta ami függött ettől megkergült, és sikeresen áttértek egy olyan pályára, ami ugyan hála istennek a Föld felé visz, csak egy feltérképezetlen hulladék mezőn át.

Nekem ez a kedvenc jelenetem, nem tudom teljesen megindokolni, hogy miért, de ez az.

Eredetileg ódzkodtam a filmtől, először a Netfix miatt (láttuk mit tettek a Valós halál második évadával, majd utána), a trailer alapján tippelt "a kislány tuti hallucicnáció" trope (ami azt illeti továbbra sem vagyok meggyőződve róla, hogy nem hallucináció, de lényegében nem változtat a film kimenetelén, tán a főszereplőnek ad egy kis plusz motivációt) illetve egyes kritikák unalmasnak mondták (bár nem is értem, hogy miért adok az újságírók szavára azok után, hogy a Cup Head tutorial pályáján nem tudtak olvasni, vagy anélkül értékelnek valamit, hogy játszottak volna az adott játékkal). De valamiért mégis megnéztem, és nem érzem úgy, hogy elvesztegetett idő lenne. Igen lassú, igen, nincs benne akció, de a sci-fi nem csak erről szól. Számomra Stephen King Mobil című regényét idézi, ahol egy utazásnak vagyunk részesei. Bónuszként külön kiemelném a hajó dizájnt és a legénység viselkedését. Szerintem a modell egész szépre és hihetőre sikerült, de a legnagyobb pirosponot a írók a szememben a legénység összhangjával érték el. SPOILER!! A Covenantnál az első felhozott irritációm az a legénység abszolút idióta működése volt (akit érdekel, részletesen elolvashatja a sirámaimat itt), azonban az Aether legénysége egyszerűen csodálatos. Természetesen abban a pillanatban amint megkapták a pálya javaslatokat, amivel ügyesen visszajuthatnak a K-23-ra, rögtön előkerült, hogy "Nem, én tettem egy ígéretet, hogy hazatérek", egy percig őszintén bennem volt a félsz, hogy megint egy felesleges lázadásba torkollik a film, mint oly sok esetben, de hálistennek nem, hanem békésen lezárták, és a 4 tagú legénység ketté válik, ketten hazatérnek a Földre, ketten pedig maradnak, és mennek vissza. K Ö S Z Ö N Ö M. Amit azonban nem értek, persze oké, ketten (igazából hárman, mert Sully ugye terhes) nem szállnak le és vissza mennek a K-23-ra, de mi értelme van? A filmben elhangzik,, hogy a kolónia hajóval sincs kapcsolat, holott egy hete már úton kellene lennie (ebből nekem az következik, hogy a) el sem indult vagy b) megsemmisült útközben, de inkább az a) opció, tekintve, hogy rohanvást mindenkinek a föld alá kellett takarodnia) soha nem értem, hogy mire fel mennek vissza? Nem jön senki. Az utolsó két ember lesznek, cserébe a saját gyereküket magányos halálra ítélik.Szép jövő.