A Futu-re nem mai csirke, azonban én még bőven a blog újraindulása előtt olvastam, és azóta nem olvastam mégegyszer, pedig tökéletes cikkanyag lenne. Mivel azonban Grinderbar által küldött jövendőbeli cikklista élén állt, így átengedtem neki a lehetőséget. 

Dmitry Glukhovsky nevével először a Metró 2033 miatt találkoztam. De először ott sem a könyv, hanem a PC játék volt az első. Már annak is félve álltam neki, de amikor elkezdtem akkor éreztem, hogy valami nagy történetnek a kezdetén járok. Így kezdődött a rajongásom az orosz írók iránt. Majd jöttek sorban a Metró könyvek és játékok. Először a könyv borítójáról szeretnék írni. Igen tudom, ne ítélj a borító alapján, de azt is mondják, hogy a kivétel erősíti a szabályt.

Grinderbar könyvének borítója	Wittigen könyvének borítója (ne tévesszen meg senkit a német szöveg, a magyar könyvnek is ugyan ez a borítója)

Nagyon szép derűs képet választottak a magyar kiadáshoz. Egy hatalmas város, felhőkarcolók, és egy csuklyás alak valami erkélyen. Na mondom ez biztos valami „szép új” világban játszódik. (Valamiért megváltoztatták a második kiadás boíótáját, és a sötét nyomott hangulatuból egy ilyen világos, félrevezető lett. A fent linkelt joboldali kép az eső kiadású borítója a könyvnek, és sokkal jobban illik a tematikához, mint az új. Ki nem állhatom az ilyen jellegű borító cseréket, vagy azokat, amikor le kell cserélni valami filmes dologra, lásd Marsi, és a Witcher széria. - Wittigen) Aztán egyszer, túl zavarónak éreztem, és levettem róla a műanyag borítót. Akkor mutatta meg az igazi arcát a könyv. És talán ez fejezi ki legjobban azt a kettősséget ami a gazdagok és szegények között van. De ez csak egy kiragadott példa volt. Rengeteg témát érint még.

Akik olvasták a Metró könyveket azoknak ismerős lehet a stílus. Itt mégis sokkal keményebb a nyelvezete, a világa brutálisabb. Úgy tűnik visszatérő elemek Glukhovskynál a különböző mitológiai szereplők, helyszínek, vagy történetek. Ilyen volt például a phalanx vagy az Apollón maszk. A trójai faló is említésre kerül. És biztos vagyok benne, hogy még sok más apróság is volt, ami a görög múltra utalt, csak nem vettem észre, vagy most nem soroltam fel.

Még egy összehasonlítás, vagy inkább figyelmeztetés. Néha olyan érzésem volt, mintha az 1984-et olvasnám. Csak éppen 21. századi köntösben. Nem másolatról van szó, csak bizonyos elemek visszaköszönnek. És ha az 1984-et erősnek érezted, akkor ettől a könyvtől egyenesen padlóra kerülsz, hogy aztán a végén felszabadítson.
A történet számomra zavarosan indult. Először azt hittem, egy magánnyomozó a főhős aki egy befolyásos üzletembernek dolgozik, majd előjönnek a tipikus noir elemek. Kellett egy kis idő amíg sikerült felvennem a fonalat. De utána már minden történés, és szereplő a helyére került. Adott egy férfi, Jan, aki rengeteg álnéven mutatkozik be. Ő egy különleges alakulat, a Hallhatatlanok tagja. Így hívják a csoportot, de Európában minden ember halhatatlannak születik. Ez alanyi jogon jár nekik. A Hallhatatlanok feladata az illegálisan születettek felkutatása, és felajánlani nekik a Választás jogát. Vagyis az egyik szülő egy gyorsító injekciót kap, amitől elveszti a hallhatatlanságát, de cserébe még 10 évig együtt élhetnek. Életért élettel kell fizetni. Mivel a világ már túlnépesedett. Európa elérte maximális lakosságszámát 148 milliárd főt. A világon pedig összesen 3 billió ember él. Ezeket a számadatokat erős túlzásnak éreztem. Pár nullát nem ártott volna levenni. De ha hibát keresek a könyvben akkor ez volt a legnagyobb baj. A túlnépesedés miatt hatalmas felhőkarcolókat építettek amik több kilométer magasak és egy egész város elfér csak az alap szerkezetében. Viszont az embereknek körülbelül akkora „szoba” jut, amiben épphogy csak el lehet aludni. Vagy még annyi sem.

Visszatérve a választáshoz. Természetesen itt is lehetőség van abortuszra. Akkor a szülők felé nincsen semmilyen következmény. De ha nem jelentik be, és megpróbálják eltitkolni akkor a Hallhatatlanok kegyetlenül elbánnak velük. Az illegális gyerekeket pedig internátusba zárják. Külön a fiúkat és a lányokat. Ahol egészen felnőtt korukig rabságban, és lelki terrorban kell élniük. Hogy belőlük is egy Hallhatatlan gárdistát neveljenek. Jan élete is valahogy így kezdődött. Illegálisan született, még kiskorában elragadták a szüleitől. És most ugyanazt teszi amit egykor vele is tettek.

Gyorsan le lehet vonni a párhuzamot a születés szabályozás és a jelenkori migránspolitika között. De amíg a mi esetünkben földrajzi határok választják el az embertömegeket, addig itt a könyvben észrevesszük, hogy ez egyáltalán nem számít. Mert mind ugyanannak a gépezetnek vagyunk a foglyai. Mindegy hogy Európába vagy Afrikába születtél. Halhatatlan vagy, vagy menekült, aki csak egy kis vizet akar, hogy örök élete legyen. Mert amit nagyon jól leír a könyv, amikor rájöttek a halhatatlanság csodaszerére, a DNS-t kellett megpiszkálni. Akkor valamit, megváltoztattak az emberben véglegesen. Mi van akkor ha az volt a lélek?
Az 1984-es elemekre csak futólag térek ki mert itt nem ez a lényeg. Igen az ismert dolgok, a nagy testvér itt is mindent figyel és hall. Sablonszerűen rendben van, de ennél mélyebbre kell menni. Ami a legjobb volt benne és a legerősebb, az egyfajta érzés. Ahogy felkap olvasás közben a történet. Szó szerint lebegsz a szereplőkkel, mert azonosulsz velük és elfogadod a döntéseiket. Aztán a másik fejezetben meg alig bírod folytatni mert annyira lehúz, és elszomorít, hogyan mehettek félre ilyen gyorsan a dolgok. A másik fontos szereplőnk Annelie akinek kijutnak az események bőven. Egy képpel lehet a legjobban illusztrálni a karakterét.

Közte és Jan között szép lassan kialakul egy kapocs, és az ő történetükön keresztül ismerjük meg a világot, és ülünk fel az érzelmi hullámvasútra. Hogy aztán a végén bedobjon a könyv valami nagy csavart. Kettőt is, egy váratlant és egy kiszámíthatót, csak különböző szálak futnak a háttérben ezért van benne több.
A következő nagyobb téma a vallás, amivel még sokat foglalkozik, és úgy is fel lehet fogni egy oldalról, mint az ember harca az emberiességért. Mert, amikor halhatatlan lett akkor hirtelen övé lett a világ minden ideje, és istennek képzelte magát. Azonban attól hogy valaki örökké él, még nem lesz isten. Ember pedig még kevésbé. Így a kettő között, köztes állapotban ragadt, mint azok az örök kompozit tornyok, amik sosem fognak elrohadni, de semmi újat nem alkotnak. Itt van a lényeg, hogy Jan aki az elején gyűlöli Istent és elutasítja, a végére megérti a létezést és már tudja mit kell tennie. Ebben a világban az öregség és a halál tabu. Olyan mint egy betegség, amiből már kigyógyultak az emberek. És ha meglátnak beoltott öregeket, akkor ösztönösen elhúzódnak tőle. Az idősek rezervátumokban élik le rövid életüket, ahol rejtve vannak az „egészséges” fiatalok szeme elől. Hogyan veszett ki a vallás? Mivel mindenki hallhatatlan, a test örök, ezért nincs szükség a feltámadásra, mivel sosem halnak meg. Így láthatjuk amint az egykor gyönyörű hatalmas katedrálisokat lebontották, vagy bordély házakká alakították át.

Ahol beöltözött nők adják pénzért cserébe a testüket. De hiába élünk ezer évig vagy örökké, ha a lélek velünk együtt öregszik, és megfárad. Kell valami nagyobb rendező erő, vissza kell állítani az egyensúlyt, hogy ismét az emberé legyen a Föld. Ennyit tömören a könyvről, viszont vannak benne még hasonlóan érdekes kérdések amiket meghagyok felfedezésre. És ajánlom a teljes elolvasását, mert még ha néha nehéz is az út, de a végére minden összeáll és mély nyomot hagy.

Még utógondolatként hozzáfűzném, hogy ez tipikusan az a könyv, amit nem elsőre, talán másodjára sem ért meg az ember. A saját példámat tudom felhozn, hogy 2-3 olvasat, és az ezek között eltelő évek kellettek, hogy megértsem, hogy szerintem NEKEM miről szól a Metro 2033. Talán eltelt elég idő a megjelenés óta (akkor olvastam részemről utoljra), hogy majd ismét levegyem a polcomról, és felcspjam, mert manapság méginkább aktuálissá vált töb szempontból is. Illetve még annyit, hogy apámnak is odaadtam, és ő is azt mondta, hogy megéri elolvasni, míg ez nektek nem feltélen jelentene döntő erőségű érvet, azt tudni kell, hogy apám és én is erősen eltérő kategóriájú és műfajú sci-fi könyvekhez húzunk (én űropera és egyébb könnyed szórakoztatóbb regények felé, ő inkább Alapítvány és Solaris féle műveket kedvel), azonban ahogy azt Grinderbar lefestette, a Futu.re nem egy könnyed hangvételű szórakoztató mű, hanem egy jövőbe ültetett társadalomkritika, bár legalább nem próbálja letagadni, hogy az. Illetve még annyit, hogy készült a könyvhöz egy egyedi zenei album, melyet Nikolay Krivin jegyez, és meghallgatható a Futu.re hivatalos oldalán, fejezetekhez kötve, hogy nagyobb legyen az olvasási élmény. Ezt az Európa kiadó nem igen kötötte az orrunkra annó, én konkrétan egy évvel ezelőtt szereztem tudomást a létezéséről, mikor kollegám megosztotta velem az mp3 fájlokat.