Sokszor belebotlottam már ebbe a kisfilmbe, megítélésem szerint igen tetszetős, mind elképzelésben, mind megvalósításban, de most a készítők végre lépésekre szánták el magukat.
Sokszor belebotlottam már ebbe a kisfilmbe, megítélésem szerint igen tetszetős, mind elképzelésben, mind megvalósításban, de most a készítők végre lépésekre szánták el magukat.
Egy aprócska, mindössze 10 részes sorozatot kezdek el a mai nap, naponta 1 informatív plakát megosztásával, mely a különféle lehetséges világvége szcenáriókra tartalmaz hasznos tanácsokat.
A most ajánlásra kerülő film ugyan nem egy hollywoodi szuper-produkció, de egy megtekintést szerintem megér. Íme a Listening című film.
Említettem volna már, hogy nekem tilos elkezdenem rövidfilmeket nézni, mert nem tudok leállni? Na hát az imgur se éppen segít ebben, nézzétek mit találtam.
A következő képeken egy otthonautomatizáló rendszert láthattok érintőképernyővel......1985-ből.
Éjjeli nézelődéshez hoztam egy rövidke, mindössze pár perces, de annál véresebb véresebb videót, ahol megtudhatjuk, hogy, miért is kéne átadni a helyünket az öregeknek. A videó a kínai Sean Soon munkáját dícséri.
Szerintem, aki csak kicsit is olvasott már a körülöttünk levő űrről, a galaxisok, csillagok milliárdjairól, az nehezen tudja elképzelni, hogy az emberiség az egyetlen fejlett civilizáció a világegyetemben. Még inkább valószínű lett ez az elképzelés, mióta beindult a más csillagrendszerek bolygóit felfedező kutatás és kiderült, sokkal több a bolygó, mint azt a tudósok eredetileg gondolták.
Nem is tudom, hogy hol olvastam... áh meg is van! A "Megölni egy sci-fi írót" című novellában van egy mondat, ami többszörösen igaz.
Az GWTB könnyed idiotizmusa mellett néha belefutok másba is. Ilyen a "Sterssz Teszt" címre hallgató képsor is. Nem lesz kellemes.
Örülök is meg nem is. Egyfelől egy régi álom válna valóra, másfelől lehet, hogy a rémálom elevenedik majd meg.