Bekapcsolod a televíziót, kiválasztod a neked tetsző hírcsatornát, majd azt látod, hogy az országod vezető politikusa mondott valamit. Te elhiszed. Majd kiderül, hogy azért mégsem úgy van az, nem azt, vagy nem úgy mondta. Elkezdesz utána nézni a dolgoknak, és ez az a pillanat, ahol a jövő el kezd dörömbölni az ajtódon, és felmerül a kérdés, hogy ettől a pillanattól kezdve minek hihetsz?
Mindenkinek kellene egy kövér szelet abból a finom sci-fi zsánerből. Sikerült ez a Csillagkapunak (az Origins-et ne számítsuk ide) illetve mondjuk az Expanse sorozatnak. A Netflix egyre másra tolja ki magából a sorozatokat, változó sikerrel, és most a Carbon Black (ami egész hű volt a könyvekhez) után ismét sci-fivel próbálkoznak. Címe: Másik élet. Ezek az első epizódból származó benyomásaim, lesz második része a cikknek, amint végeztem a sorozattal.
Sokat foglalkoztunk már egy esetleges film lehetőségével, de, mint ahogy azt már nem egyszer megírtam, 2011-ben az MGM visszadobta a forgatókönyvet azzal, hogy túl sötét a befejezés, vidítsa fel az író. Nos erre Glukhovsky nemet mondtott, végül az MGM-nél lejártak a jogok. De itt a fény az alagút végén, de nem a túlvilág az, hanem a METRÓ! Legalábbis egy konkrét ígéret egy filmre.
Az emberiség és az internet egyvelege mindig is necces volt. Vegyük példának a Skynetet, vagy Ultront, aki 2 perc netezés után arra a konklúzióra jutott, hogy ideje pusztulnunk. De mi van akkor, ha az Internet máshogy is gondolkozhat?
Volt már Chernobeer és Leninádé (az utóbbit fenemód sajnálom, hogy lecsúsztam róla), de most valaki rátett egy lapáttal, és létrehozta minden stalker alap felszerelésébe tartozó szíverősítőt. Íme a Csernovodka.
Mielőtt átvettem az oldal írást, azelőtt sok érdekes filmnek a megismerését köszönhettem neki. Furcsa, de egész jól összerakott sci-fik, melyekre magamtól nem feltétlen találtam volna rá. Részemről régóta keresek olyan egyedi kisfilmeket vagy rendes filmeket, melyek valamilyen szinten formabontóak, de mindig belefutok olyan problémákba, melyek az amúgy is B kategóriás filmeket lejjebb cibálják a ZS betű felé, de néha valaki gondol egyet, és elhatározza magában, hogy lehet ezeket jól is csinálni.
Egy sci-fit hoztam, de ez úttal teljesen más félét. Olyat, ami elé barátnővel leülhetsz, és egymáshoz bújva megnézhetitek, és te mint férfi ember nem kaparod le az arcodat. Az Utazók is valami hasonló akart lenni, de csúnyán leszerepelt, és dacára a magas büdzséjének (110 millió $ vs 60 millió $) egy hulladék lett. Ez a film ugyan pénzügyileg bukásnak minősül, mindössze 1/3-át hozta vissza a rászánt teljes büdzsének, de legalább jó filmet készítettek. Íme az Upside down vagy Fejjel lefelé.
Volt anno egy kickstarteres gyűjtés egy magas széntartalmú filctollra, amivel áramköröket lehetett rajzolni papírra. Aztán ugye vannak az úgynevezett biohackerek, akik mindenféle vackot ültetnek a saját bőrük alá, pl.: mágnest, amivel kis gyakorlás után még az elektromos tereket is lehet érzékelni, az általuk gerjesztett mágnesesség miatt, vagy ott van az az ember, aki egy komplett szenzorkészletet rakatott be, és úgy néz ki, mintha egy dísztégla lenne a karjába operálva (ráadásul még ronda is, és nem is szakképzett orvosok csinálják, mert senki nem akarja elveszteni a praxisát egy random ember miatt.) No, de mi van akkor, ha te is szeretnél ilyet, de azért nem feküdnél kés alá? Ne aggódj, lehet nemsokára lesz rá megoldás.
A Hívó című kisfilmről már írtunk, de most ismét itt egy cikk róla. A kisfilmről szóló írásunkhoz (és amúgy általában bármelyik cikkünkhöz) mélyen feltúrtam a netet, hogy lehetőleg minél pontosabb képet adjak, és így fedeztem fel, hogy van ám ennek képregény változata is. És mivel szeretem a könyveket, így nyílván való volt a következő lépés: szereznem kell egy példányt.
Egy furcsa ember, egy virtuális tér, és egy még nem létező város. Ennyit lehet mondani soron következő édes-keserű kisfilmünk témájáról, anélkül, hogy spoilerezni ne kezdjen az ember fia.