Sötét jövő

Könyvtár: Egy űrállomás takarító naplója

2021. február 25. - Wittigen

Cikkünk alanyára érdekesen figyeltem fel. Három éve küldött az író egy mailt, hogy van és létezik, kiadták, de valamiért a levelező kliens a promóciók közé tette, és mivel oda megy az összes Vimeós levél, így eltemetődött. Aztán most a különböző interjúk (Bloodlust, Huszárok), meg az e-bazár miatt megnövekedett forgalom közben körbenéztem, és megtaláltam. Gondoltam egy levelet megér, úgyhogy vettem magamnak egy dedikált példányt. A könyvről ezt megelőzően semmit sem tudtam. Sci-fi környezetben már takarítottunk, van is róla cikkünk. Tök jó játék, ha morbid humorod van. Ennek az ötletfonal mentén kezdtem neki a könyvnek. Hooo boi, hol kezdjem. Talán a legeleje jó lesz: adott egy egy takarító egy random űrállomáson, és gondolnánk, hogy az ügyes bajos dolgokba tekinthetünk majd bele, ami az elején még meg is történik, egy random idegen érkeztéig, de aztán hamar rá kell jönnünk, hogy Max amúgy egy senki.  aztán előkerül egy ex rabszolga, akinek a szökésével több oldalon keresztül foglalkozunk, hogy aztán ráhúzza a lepedőt a mi főszereplőnkre, majd magával vigye. Max eléggé csetlő botló karakter, még "harcképzés" során is (már ha az az egy hetet annak lehet tekinteni), SŐT aktív harchelyzetben is hülye döntéseket hoz (pl lopakodás közben hangosan szólongatja az egyik eltűnt társukat) de amikor megölik az egyiket hirtelen átvált terminátorba. és ő a megállíthatatlan darálógép. De mindez minden előzmény nélkül. Aztán hirtelen úgy dönt, hogy dacára annak, hogy tizenpár oldallal ez előtt aktívan szeretett volna részt venni a szabadság harcban, mégsem fekszik neki a téma, és elválik azoktól akik "belekeverték". Kap egy koffernyi pénzt, és elkezdi keresni az "ideáls világot", ahol letelepedhet. Aztán ahelyett, hogy megtalálná, átvágják a palánkon, de amúgy kiderül, hogy kiváló űrhajós lövész, és jól tud megfélemlíteni, és amúgy csempésznek is kiváló. Aztán a csempészésből is elege lesz és letelepedik, gyereke lesz, azért néha elmegy szétverni egy két fejet, meg a végén visszahívják háborúzni. És kb ez volt az a pont ahol letettem a könyvet. Egy giffel foglalnám össze, hogy mit érzek jelenleg:

A könyv kb az első 5 oldaláig foglalkozik a címadó témával, és utána el is felejtkezhetünk róla. Olvashattatok már magánkiadott könyvről a Budapest 2038 képében, és ott már felhoztam írói hibákat, amiket aztán később megvitattam az íróval (az a párpedszéd kedves a szívemnek), azonban Budapest 38-ban érezhető káosz ellenére is, az egy olvasható, és helyenként élvezhető regény volt. Az Egy űrállomás takarító naplója azonban ízig vérig egy magánkiadott, kontroll nélküli könyv, amire ráfért volna több ember véleménye, és még legalább pár kézirat ciklus (és azt tartsuk észbe, hogy amit én olvastam, az már a második, bővített kiadás), mert olvasás során felmerül az emberben a kérdés: miről akart írni a szerző? A történet ide oda csapong, világok és személyek között. A főszereplő jelleme változik, ami önmagában nem lenne baj... Ha nem fejezetenként csinálná ezt, hogy lép egyet előre, hogy aztán nekifutásból tarkón rúgja önmagát. A regény kaotikus, minden fejezetben új fordulat, új helyszín és új esemény van, esetenként új szereplőkkel megtűzdelve. Értem, hogy a könyv egy napló akar lenni, de inkább lazán kapcsolódó események összevillázott halmaza, mely semmiképpen nem viselkedik naplóként. Egyik pillanatban még "én csak egy átlag ember vagyok, annak is átlaon aluli" a másik pillanatban meg: "mellbe rúglak szíved megáll én vagyok a Steven Segal". Ennek szemléltetésére itt vannak ezen sorok: 

Szerencsére a szülés bonyodalommentes volt. Tria éjszaka felkeltett, behoztam a kórházba, és nem sokkal az újév kezdete után, világra jött a kislány. Miután megszületett, okoztam egy kis riadalmat. A doki ugyanis ráütött a gyerek fenekére, én meg azonnal fegyvert rántottam. Mint kiderült, nem bántani akarta, de láttam rajta, hogy nagyon megrémült.

Ezt a jelent megelőzően kiemelném, hogy miket csinált: lopakás közben hangosan szólongatta az eltűnt társukat, nem akart harcolni, majd mégis és ledarált legalább két osztag képzett katonát, aztán a galaktikus Neckerman ügynök átverte a palánkon... Egyszóval karakter idegen minden tette. Sőt ami inkább probléma, hogy karaktere sincs a főszereplőnek, bár lehet a cél az volt hogy bárki a "senki" típusú karatkerbe tudja magát képzelni, de itt ez visszafelé sült el. Láthattunk már nagyon jól megírt, átlagos karter nehézsúlyú bűnözők közé keveredik életutat Rock személyében a Black Lagoon animéből, valószínűnek tartom, hogy valami hasonló alapra akarta főhősünk karakterét is építeni. de mint mondtam, a könyvben a karakter inkább irritáló. Nagyon sajnálom, ugyanis a fülszöveg és a cím volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, de úgylátszik ez csak vetítés volt. Kár érte, mert az eredeti téma pont adná magát egy naplóstílusú könyvhöz...

Őszintén szerettem volna nektek ajánlani, azonban a végítélet az inkább az, hogy kerüljétek el, de messzire. A Molyon repkednek az 5 és 4 csillagos értékelések, és benne komolyna felmerül a kérdés: ugyan azt a könyvet olvastuk, vagy én kaptam teljesen másik kiadást?  Kezdek erősen hajlani afelé, hogy a Moly értékeléseket több fenntartással kell kezelni, mint a paradicsomos film értékelő oldal rendszerét.

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetjovo.blog.hu/api/trackback/id/tr2616268988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása