Segítek: hát nem úgy, ahogyan azt a DeLorean cég gondolta. De se baj, itt van nekünk a Hyundai és az ő látomásuk a jövőből.
Segítek: hát nem úgy, ahogyan azt a DeLorean cég gondolta. De se baj, itt van nekünk a Hyundai és az ő látomásuk a jövőből.
A beültetős állandó implantok árnyékos oldalával már foglalkoztunk, és az nagyon jól bemutatta, hogy, nem tartunk még ott, hogy a technológia probléma mentes lenne. Ennek apropóján, hadd mutassak egyet, ami viszonylag könnyen eltávolítható, de a képességei egész pofásak, és a hordható technológiák újabb korszakát nyitják majd be. Íme a Mojo AR kontaktlencse.
"Kenyeret és cirkuszt a népnek" mondotta volt, Juvenalis római költő. Ugyan a kontextus kicsit különbözik, de a cikk témája bőven belefér a cirkusz kategóriába. Mert valóság show-ról lesz szó, nem is akár milyenről. Íme a Chennel 4 Space Cadet sorozatának története, hogyan vertek át 4 idiótát egy tv sorozat miatt.
Akár akarod akár nem, a cyberpunk így vagy úgy de jelen van az életünkben. Még ott nem tartunk, hogy hagyományos értelemben vett és jogokkal rendelkező mammutcégeink is legyenek, de ami késik az nem múlik. Épp ezért úgy gondoltuk, hogy egy kis felkészítő kisokost összettetünk a HR csatattal.
A Terminator 2 egyik vitathatatlanul király jelenete, mikor a Sharát és John-t üldöző T-1000-res terminátor nemes egyszerűséggel átsétál az elmegyógyintézet rácsos ajtaján. Kell egy alakváltó anyag mi ugyan ezt tudja?
Foglalkoztunk azzal, hogy képet loptak, aztán azzal is, hogy máris korlátozni akarják a generálást. Aztán Esho rákontrázott még egyet a levelére egy másikkal, és pedig őszintén vakarom a fejemet, hogy most ezzel mit akarnak sugallni. Most épp arról van szó, hogy valakik DNS szintetizálnának rossz célra.
Az oldalarchiválás miatt minden cikket megnyitottam, és összefutottam egy két olyannal, amikre ideje visszapillantanuk, mert rég foglalkoztunk velük. Huszárok, hajó projekt, Dredd bíró, Waterworld, Vesmir és áramot vezető tetkók. Vessük magunkat bele a forgatagba.
Hú, gyerekek, erről a filmről én eddig miért nem tudtam? 2018-ban kijött egy tökéletes sci-fi/cyberpunk sztori, mely olyan durván a radar alatt repült, hogy egyáltalán nem érdemli meg. Ez a Hotel Artemis.
Ahogy a cím is mondja: Amikor egy publikus datasetben szembe jön veled a saját orvosi célra készült képed, minek explicite megtiltottad az internetre való kerülését. Vajon mit lehet kezdeni a helyzettel? És ki felelős?
Nem olyan régen írtunk egy átalakított, vaktöltényt puffugtató PKD-ről, de hát az árcédula az erős, kezdésnek 700000 forintnak nézel elébe. Hál istennek olvasónk megtalálta a spar büdzsés megoldást, amit, ha rózsapatronnal kombinálsz máris hasonló eredményt értél el.